Elefantentreffen – a legőrültebb motoros találkozó

- Domokos Gábor

Megosztás
Hirdetés

Elefantentreffen 2010 (galéria nylik)

Nem csak hazánkban volt ítéletidő, Németországban sem volt ilyen intenzív hóesés majd’ 30 éve. Ez azonban nem tántorította el az Elefantentreffen híveit, és idén 54. alkalommal összegyűltek a szokásos téli murira. Ezen a találkozón nincs gumiégetés, motoros hegymászás és tiltásig pörgetett gépeket is csak akkor hallani, ha valaki elakad a hóban – a teljesítményt itt az jelenti, ha valaki egyáltalán eljön és a fagyban sátorozik egyet.

KS-601 Grüner Elefant - a névadóAz esemény maga a Zündapp KS-601 motorról, a Zöld Elefántról kapta a nevét – ez a gép a maga korában az volt, ami ma a BMW R1200GS Advanture. 1956-ban az első találkozó Stuttgartban volt, öt év után a szervezést átvette a Német Motorosszövetség (BVDM), 1961-től pedig az eseménynek a Nürburgring adott helyet. 1978-tól a gyülekező átkerült a Salzburgringre, majd 1988-ban a hivatalos találkozó elmaradt, ugyanis a BVDM nem tudta felvállalni az általa jelentett veszélyeket. 1989-től a rendezvényt a német Solla és Loh települések közötti völgyben rendezik, a helyi crossautó klub kempingjében – a lényeges különbség, hogy ekkor, az Elefantentreffen ideje alatt kizárólag motorosok használhatják a tábort.

Nagy örömünkre egyik kedves és igen bátor olvasónk idén – régi álmát beteljesítve – az ítéletidő ellenére Debrecenből elmotorozott az Elefantentreffenre, így személyes élményeit hamarosan megosztja mindannyiunkkal!

Hirdetés

10 comments

  1. Grat a magyar srác teljesítményhez, és várom a cikket mint állat 🙂

  2. Tegnap szembejött egy Varadero és egy Versys az M3-ason (autóval küzdöttük magunkat hazafelé BAZ megyéből) nem sokkal Debrecen előtt, a legnagyobb hóesésben…

    Már a látvány kemény volt, mert a Trafic is csúszkált picit a latyakon.

  3. Nem semmi teljesítmény!

    Megkockáztatom, hogy bizonyos szeszögből keményebb mint a Dakar

     

     

  4. Húú ez nagyon kemény! Én iszonyú fázós vagyok. Egy ilyen hidegben motorozás után egy havas sátrazást már nem élnék túl!

    Várom nagyon a magyar srác beszámolóját! Ő még ezeknél a német kollégáknál is őrültebb!

  5. Szerintem aki erre a találkozóra elmegy (több száz km-ről) az dilinyós, önmagára veszélyes őrült. Ha tényleg lesz egyszer Bömbim – vagy más nagy enduróm, én tuti elmegyek ide!

  6. TeeJay, szólhattál volna!

    Szívesen kölcsönadtam volna a motoromat, legalább valaki kicsit megjáratja! Már jó 1,5 hónapja alig mentem vele. Itt áll szegény sarasan az akkutöltőn.

    De sebaj, 2 hét és Yeti!

  7.  ”Ha tényleg lesz egyszer Bömbim…”

    Lesz!  

    Ha ezt már így kimondtad, akkor lesz!  

    Már csak az a kérdés, hogy mikor.  

    Én már nagyon várom!  

  8. Az igazat megvalva nem járok* motoros találkozókra, de ezt nagyon megnézném.

    * – Faaker See, HD találkozó kivétel – mondjuk azok a hétvégék 90%-ban a motorozásról és a társaságról szólnak, és csak 10%-ban a találkozóról.

  9. Ha már mindenképpen fagyoskodni volna kedvem, inkább síelni mennék, pedig már nekem is nagyon viszket a tenyerem a gázmarkolat után.

    Azért eszméletlen sokan voltak ott, hazánkfiának külön gratula, várjuk a beszámolót.

Vélemény, hozzászólás?