Buell Racing: az első darabok elkeltek

- Domokos Gábor

Megosztás
Hirdetés

1125RR a pályán

A pénzügyi válság talán a Harley-Davidsont érintette a legkomolyabban: gyárakat zárnak be és munkásokat bocsátanak el. Helyzetük stabilizálása érdekében még a Buell Motorcycles felszámolását is „bevállalták”. Eric Buell szomorúan jelentette be egykori cégének megszüntetését, de néhány héttel később már jóval boldogabban láthattuk, amikor hírt adott a Buell Racing megalapításáról. Most újabb jó hír érkezett: az új csapat eladta első két versenymotorját. A két ERB1190RR-t a németországi Pegasus Race Team vette meg, akik tavaly az 1125RR motorokkal versenyeztek. Ezekkel a gépekkel is az európai Sound of Thunder versenysorozatban vesznek majd részt.

Eric Buell nyilatkozata:

Nagyon örülünk, hogy a Pegasus Race csapat az első a világon, akik az új 1190RR-t választották. Az évek során lenyűgözött szervezetük minden részlete, és tudom, hogy jól fognak teljesíteni. Évek óta keményen dolgozunk azért, hogy kifejlesszük ezt a motort, megszervezzük saját, versenyzéssel foglalkozó részlegünket, amivel megkezdhetjük a piac minden korlátozás nélküli ellátását a legkiválóbb versenyalkatrészekkel és technológiákkal.

Mindeközben a H-D a Liquid Asset Partners nevű michigani cég segítségével megkezdte az egykori Buell Motorcycles felszámolását, az egykori cég javainak darabonkénti értékesítését. Január 28-tól 30 napon keresztül minden, az egykori Buell motorok gyártásához szükséges eszköz, berendezés megvásárolható lesz a helyszínen.

Hirdetés

One comment

  1. Nem rajongok a megalomán amerikai motorokért, de ez egész korrektnek tűnik, főleg a Rotax blokkal.

Vélemény, hozzászólás?