Nem tudom, hogy emlékeztek-e, de amikor a múlt év végén a Triumph bemutatta az új 1200 köbcentis Scrambler modelljét, akkor erősen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy bebizonyítsák, a motorjuk rendelkezik valódi terepképességekkel. Ennek érdekében pedig azt találták mondani, hogy az XE változatot elindítják a Baja 1000 versenyen. Meredek vállalásnak tűnt, de olybá tűnik, hogy a britek nem vicceltek. A Mexican 1000 megmérettetésen már végig is mentek vele. Nem is rosszul!

Az eredeti foglalkozását tekintve stunt rider Ernie Vigil ugyanis az élmezőnyben vitte be a stílusos terepfagyizóst. A Scrambler a mezőny 5. helyén futott át a célvonalon a 450-es, 110 kg körüli raligépek között.
Pedig a Mexican 1000 sem a kisfiúk játszótere. Az 1660 kilométer hosszú, 5 napos esemény útvonala megegyezik azzal, amivel a Baja 1000 résztvevőinek kell megküzdeniük. Homok, sziklák, minden van, és ne feledjük el, hogy ezen Vigil egy szériaállapothoz és két mázsához közeli motorral ment végig. Minden elismerésünk!


Az öt napos megmérettetés alatt Scrambler XE majdnem hibátlanul ment végig. Az egyetlen fennakadást az okozta, hogy egy gyors szakaszon a hátsó gumiabroncs megadta magát. Vigil szerencséjére a szervízcsapat nem volt messze tőle, így egy gyors kerékcsere után folytatni tudta a versenyt.

Cimkék:
Tegnap este leadták a televíziózás egyik legnagyobb hatású sorozata, a Trónok Harca utolsó epizódját. A magunk módján megemlékezünk erről.
Elolvasom »Kreditpontokért kis Harleyval motorozni, hogy pontokat szerezz az egyetemen pont úgy hangzik, mint a paradicsomi állapot.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »