Természetesen senki nem gondolja azt, hogy az autó blokk köré épített motor műfajából ne lehetne újra és újra valami érdekeset kihozni. A Boss Hoss eleve erre az elképzelésre épül, és akármilyen hihetetlen, rajongói a mai napig vannak. Magyarországi viszonylatban is született már igazi csoda. Érdemes visszagondolni a Zaporozsec motoros magyar chopperre, ami azt hiszem, hogy sokunk kedvence marad még sokáig. Nemrégiben pedig valakinek az jutott eszébe, hogy a Maserati is remek alapot nyújthat egy épített motorhoz.
A Maserati Merak egy 2+2 üléses, középmotoros V6-os vérbeli talján sportkocsi volt, amit 1972 és 1983 között gyártottak. Közeli rokonságot mutat a legendás Borával, de amíg az egy csúcsritkaság lett a maga V8-as erőforrásával, amiből mindössze 275 darabot gyártottak, addig a Merakhoz egy leheletnyivel könnyebben hozzá lehet jutni, hiszen abból 1830 darab készült.
Az említett erőforrás az elbeszélések szerint úgy jár, mintha egy kicsit folyamatosan köszörülné a torkát. Na nem azért mert rossz lenne, csak a konstrukcióból ered. A V6-os erőforrások általában akkor járnak szépen, ha a hengerek 60°-os szöget zárnak be. De ezt a motort 90°-os hengerszögű V8-as blokkból hozták létre. Azt, hogy a motorban hogyan fog szólni, azt még nem tudjuk, hiszen a gaz építők egyelőre csak az alábbi videót rakták fel.
A motorblokk szinte kiáltott az átépítés után, hiszen a kompakt mérete szinte adta magát. Például a szelepfedél mindössze 33 centiméter hosszú. Persze ki kellett egészíteni egy Ducati ST2 generátorral, egy S&S kuplunggal valamint a komplett primer hajtást saját kútfőből kellett újra alkotni.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Ha egyszer karbon kerül egy mérnök kezei közé, akkor azt használni fogja. A Triumph tuning csapata sem hagyta le a fullos Thruxton modellről.
Elolvasom »Vérbeli brit oldschool gép prototípusát mutatta be a Herald. De a távol-keleti tőke csábításának ők sem tudtak ellenállni.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »