Három évvel a Torrot-felvásárlás után ismét régi fényében tündököl a katalánok büszkesége, a GasGas. A spanyol cég immáron húszezer motort értékesít évente és jövőre – a Gibraltárhoz közeli Cádizban – megnyílik a vállalat vadonatúj üzeme, hogy kielégítse az egyre gyarapodó megrendeléseket. Mindeközben a márka versenyzői sikert sikerre halmoznak. Nemrég éppen a két ifjú titán, Jaime Busto, illetve Jeroni Fajardo bizonyított Párizsban, valamint a Japán Nagydíjon.
A piros-fehér színekben induló, mindössze húszéves Jaime Busto az X-Trial párizsi fordulóján megszerezte élete első győzelmét, amely valódi mérföldkő GasGas csapatnak, hiszen ez a spanyolok első diadala az új érában. Ráadásul a baszk versenyző olyan elismert tehetségeket utasított maga mögé, mint Takahisa Fujinami, illetve a sportág ikonja, Toni Bou. Jogosan ünnepelnek a GasGas Trial Factory alakulatnál. Busto pedig már a jövőre koncentrál.
– Rendkívül nehéz volt a döntő, de az óriási tét még motiváltabbá tett, így csak néhány apró megingás hátráltatott a hihetetlenül technikás pályán. Ellenfelem, Adam Raga hibázott az ötödik zónában, így már nem volt kérdéses, hogy meglesz életem első X-Trial-győzelme. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy ilyen jól szerepeltem a számomra ismeretlen pályán, ám nincs sok időm ünnepelni, hiszen holnaptól már a 2018 nyarán zajló TrialGP-re készülünk – foglalta össze élményeit Busto.
Talán maguk a pilóták sem gondolták, hogy alig pár héttel a párizsi diadal után ismét örömujjongástól lesz hangos a GasGas salti központja, ahol ezúttal a Távol-Keleten kettős győzelmet arató versenyzőiket ünnepelték. A kilencfordulós TrialGP-sorozat második állomásának Japán adott otthont. A világ legjobb triálosai a MotoGP-ből ismerős helyszínen, Motegiben mérték össze tudásukat. A június első hétvégéjén zajlott összecsapáson előbb a márka 33 éves spanyol kiválósága, Jeroni Fajardo állhatott a dobogó legfelső fokára, csapattársa, Busto pedig ötödikként zárt. Másnap aztán fordult a kocka. Ezúttal Busto bizonyított, pontos és gyors motorozással maga mögé utasítva Toni Boút, valamint Adam Ragát, míg Fajardo csak hajszállal maradt le a dobogóról. Remek eredményüknek köszönhetően a világbajnoki tabellán is előreléptek, fej-fej mellett másodikak, lemaradásuk csupán két pont.
– Szeretném kiemelni, hogy két versenyzőnk, Jaime és Jeroni milyen elképesztő magabiztossággal gyűrte le az akadályokat. Bátran állíthatom, hogy a legösszetettebb helyzetekben is tökéletesen helytálltak, és megérdemelten hódították el az első helyet szombaton, illetve vasárnap. Hosszú még az út a világbajnokság végéig, és muszáj folyamatosan dolgoznunk, most mégis megállhatunk egy pillanatra, hogy élvezzük a siker édes ízét – nyilatkozta Marc Colomer, a GasGas csapat sportmenedzsere a Japán GP után.
– Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem első TrialGP-győzelmemet. A pénteki edzéselsőségem után optimistán vágtam bele a hétvégébe, ám az első napon számos apró, banális hibát vétettem. A bakik miatt „csak” az élmezőny mögött zártam, melyből kiemelkedett csapattársam, Fajardo, aki ellentmondást nem tűrően húzta be az első helyet. Másnap sokkal otthonosabban éreztem magam a motoron, és nagy-nagy örömömre életemben először magasba emelhettem a TrialGP trófeáját. Nagyon remélem, hogy a csodás serleget hamarosan újabbak követik majd – mesélte Busto a vasárnapi diadalt követően.

Szombaton Jeroni Fajardo, vasárnap pedig Jaime Busto gazdagította egy-egy aranyéremmel a GasGas dicsőségfalát
– Parádés hétvége volt, hihetetlenül boldog vagyok, hogy nyerni tudtam, miként nagyon örülök Jaime elsőségének is. Egyszerűen brutális volt a szombati nap, számomra most is hihetetlen, hogy mindenkit magam mögé utasítottam. Igazán látványos, felejthetetlen csatákat vívtunk, nagyon élveztem, úgyhogy már most tűkön ülve várom a következő, andorrai összecsapást – lelkendezett a szombati nap hőse, Jeroni Fajardo.
Míg a triálosok a felkelő nap országában küzdöttek, a spanyol cég endurósai az Észt GP-n húzták a gázt. Ők sem tértek haza üres kézzel, elvégre a két nap alatt összesen öt dobogós helyet szereztek E1, illetve E3 kategóriában. Pilótáik közül McCanney és Basset kétszer, Nambotin pedig egyszer állhatott pódiumra. Bármennyire is kijárna egy alapos pihenés a motorosoknak, csak néhány napot lazíthatnak, ugyanis a triálosok június 16-án Andorrában, míg az endurósok június 29-én Olaszországban állnak újra rajthoz.
FIM X-Trial, Párizs
TrialGP – Japán (1. nap)
TrialGP – Japán (2. nap)
Támogatott tartalom

Ezt olvastad már?
Cimkék:
Folytatódik heti beszámolónk a Real World Group két motorosának kalandjairól. A fiúk rendületlenül, de most már kalandosan haladtak tovább.
Elolvasom »A World Ducati Week alatt megrendezett Race of Champions versenyen igazán nagy nevek fognak megküzdeni egymással.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »