Hirdetés
A 21. század elejére elértünk oda, hogy jónéhány járműgyártó büszkélkedhet 100 évet is meghaladó múlttal. Az idők viszont változnak, nem lehet a végtelenségig a hagyományokból és legendás modellek rajongóiból megélni. Nyitottnak kell lenni az új generáció vásárlási igényeire, a korábbi exkluzivitást célzó szándékot be kell tenni a fiókba és el kell mozdulni a volumen felé. A volumenhez viszont elengedhetetlen tényező a gazdaságos gyártás és a nagy felvevőpiac. Nagyjából ez a gondolatsor szülte meg a Harley-Davidson Street Rod-ot, ami lázadó módon felrúg néhány tradíciót, viszont nem simul be hézagmentesen a tucattermékek közé. Valahol a kettő között reked.
A kis fejidom ad egy minimális szélvédelmet
A Street Rod a Harley életében mindenképpen mérföldkőnek tekinthető. Nem a “small block” miatt, 750 köbcentis modell volt már a palettán. Hanem azért, mert túllépett egy bizonyos határt: az Egyesült Államokét. Sok más gyártóhoz hasonlóan ez a belépő szintnek szánt amerikai legenda már Indiában készül, és a közeli régiókban keresi a vevőtömeget. Ha korábban a BMW G310R-ről és a Bennelli Tornado-ról azt mondtuk, hogy ez arrafelé már a komoly nagymotor kategória, akkor a Street Rod-ot bátran nevezhetjük a Kelet Fat Bobjának.
Ebből a szögből egész pofás
Ahhoz, hogy a teljes egész olcsóbb lehessen, ahhoz a részleteken át vezet az út. Még csak alaposan keresnünk sem kell, számos helyen futhatunk bele megoldásba, amire torkaszakadtából üvöltené egy márkabuzi, hogy EZT MIÉRT?! Ezeket az észrevételeket inkább szétszórtam a cikkben, de két olyan formai terrorcselekmény van, ami mellett egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül: az egyik a tank végén szemünknek ugró ujjnyi vastag hegesztési varrat, a másik pedig a lengőkar csapján éktelenkedő csavar. Valóban olyan nehéz lett volna egy 20 forint önköltségű, logózott műanyag fedőkupakot tenni rá?!
Ezt miért nem lehetett eldugni?
A Street Rod legnagyobb mutatványa mégsem az olcsóság, hanem az, hogy valójában egy cruiser testben élő naked bike. Ha szemmel levetkőztetjük róla a segédvázat borító elemeket, az ülést és a tankot, gyakorlatilag egy olyan alapot látunk, amire kis túlzással bármi felépíthető lenne. Elég ha megnézzük a gumikat: az elöl 120/70R17, hátul 160/60R17 gumiméretnél általánosabbat még nem hordott hátán a Föld. Erre tényleg bármit tehetünk, ha nem lennénk elégedettek a H-D logóval vastagon megszórt papucsok tapadásával.
Egy Harley-s nem érti, mi az a láncspray
Nem csak ez, hanem a menet közbeni viselkedése is sokkal közelebb állt a hétköznapokban hajtott Honda CBF500-asomhoz, mint a szintén általam tesztelt 1200-as Roadsterhez. Jó, teljesen más az üléspozíció, más a karakterisztika, de tényleg érezni, hogy szó szerint az utca az igazi terepe, könnyed kezelésében semmi férfias birkózásra nincs szükség. Egy hétköznapibb motorról átülve sem érezzük túl idegen terepen magunkat, de az “igazi”, csak tapasztalás útján felfogható Harley-zós feelingre ne nagyon számítsunk. Olyat csak nyomokban tartalmaz.
Videónkon mozgás közben is megnézheted a legkisebb Harley-t
Valószínűleg sosem lesz kérdés egyik tévés vetélkedőben sem, hogy a Harley-Davidson milyen hengerelrendezéssel gyárt blokkokat, mert egyhez értenek, ahhoz viszont nagyon. Imádtam az 1200-as Evolution-t, Macko egekig magasztalta a 107 köbinches Milwaukee Eight-et, aztán ott van a 114-es Big Twin nyomaték-szörnyeteg is. Mind igazi mérnöki műremekek, ahol a tradíció találkozik a 21. század vívmányaival, pont mint a 911-es Porsche esetében. Ezek mellett a vízhűtéses 750-est úgy tudnám jellemezni, hogy becsületes iparosmunka.
A 750-es blokk nem nyomatékból akarja a feladatot megoldani
Pedig a mérnökök reszeltek a blokkon rendesen a “sima” Street 750-hez képest, ami 8 százalékkal több nyomatékot (65 newtonméter) és 18 százalékkal több lóerőt (fogalmunk sincs mennyi, érzésre szintén ugyanannyi lehet) ad le. Karakterisztikájának nem az alapjárat közeli pöfögés, inkább a középtartomány fekszik igazán, ám a kiforgatást nem szereti. Nem rémít meg még egy kezdőt sem, ha az ember rendesen rámarkol a gázkarra, de azért kellő élvezetességgel lehet átterelni a kanyargós szakaszokon.
Oldalról fel sem tűnik, hogy vízhűtéses. Ebből a szögből igen
Ennyi nyomaték még jó elosztású hatfokozatú váltón keresztül sem képes túl nagy rugalmasságot kölcsönözni a 238 kilogrammos menetkész tömegű Street Rod-nak. Folyamatosan gangolgatni kell, mint egy “rendes” motoron. Fájdalom, hogy a jellegzetes, Harley védjegynek számító V2 hang meglehetősen visszafogottan tájékoztatja az utca népét az érkezésünkről. Egyedül akkor bugyog értékelhetően, amikor már alacsony fordulaton felváltunk és ott húzunk neki egy kövéret. Ilyenkor viszont nem megy…
A következő oldalon folytatódik a Harley-Davidson Street Rod 750 tesztje, lapozz!
Cimkék:
A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »