A feltűnési viszketegség nem mindig vezet jóra. Tud persze arra is, mert amikor valaki egy könnyű kétütemű krosszmotor nyergében igyekszik az épített pályán minél előbb körbeérni, az abszolút rendben van. Igaz, ez túl kommersz… Akkor még mindig ott van a lehetőség, hogy különféle komoly trükköket begyakorolva a freestyle-osok között is ki lehet tűnni. Aztán van, aki úgy próbálja megmutatni ország-világnak elképesztően tökös legény mivoltát, hogy nekiáll krosszozni a tömegben egy emberekkel teli bevásárlóközpontban.
Az eset a lengyelországi Tarnowban, a Gemini Park nevű shopping centerben történt néhány napja. Teljesen renitens hősünk berregő kétüteműjén megérkezik, majd szó nélkül ráfordul a bejáratra és behajt az emberek közé. Nem tudom, hogy a lengyelek ilyen hidegvérűek, vagy esetleg megrendezett volt-e a jelenet, mert olyan nagy pánik azért nem tört ki a zajos terepgép megjelenése miatt. Mindenki szép diszkréten kitért az útjából.
A villámlátogatás amúgy is mindössze néhány másodpercig tartott a bevásárlóközpontban: a rájder átvágtatott a folyosókon, fel egy mozgójárdán, mindenkit kikerült, majd távozott. Egyedül a kihajtás körül volt egy kis „konfliktusa” egy járókelővel. A megrendezettség mellett szól az is, hogy több kamerával vették az áthaladását, amelyeknek a képét bevágták a sisakkamera felvétele mellé – tehát annyi biztos, hogy nem magányos akció volt a dolog.
Számomra az is igazán ellenszenves, amit a videó végén csinál: átmegy a piros lámpán, elszáguld a lépcsőn kutyagoló gyalogosok mellett a parkban, és annak füvét is garantáltan szétkapja a hátsó gumijával. Hogy ellenérzéseimmel nem állok teljesen egyedül, azt világosan mutatja, miszerint az elmúlt néhány napban több tízezres nézettséget produkáló feltöltés nem túl sok tetszésnyilvánítást kapott – viszont majdnem ugyanannyi lefelé fordított hüvelykujjat is.
Tanulság nincs, legfeljebb annyi, hogy ha lehet, mi itt Magyarországon talán ne utánozzuk a lengyel kollégákat…
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Budapest Motorfesztivál tiszteletére akció indul a MotoPartsShop üzletében - amely azonban nem ér véget, amikor bezárulnak az AMTS kapui.
Elolvasom »Az EuroMotor a hagyományoknak megfelelően vár minden érdeklődni, nézelődni és vásárolni szándékozó motorost a Motorfesztiválon.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »