Motoros nászút Budapestről Bamakoba, 1. rész

Úgy gondolom, hogy mi rendelkeztük a legnagyobb utazósebességgel a mezőnyben. 180-as tempót tudtunk belőni magunknak, ami viszont 8 literes fogyasztást eredményezett hála persze a dobozoknak, a frissen felrakott, szinte merőleges plexinek és a nem csekély súlyunknak. Mire az első kúthoz értünk Siófokon, szerintem már az összes előttünk elrajtoló verseny kategóriás terepjárgányt leelőztük, aztán mivel minden 400 kilométernél kiálltunk tankolni, mindig akadt akit újra elkerülhettünk. A feladatpontoknál, amelyek megoldása természetesen több időt igényelt, aztán mindig szépen újra összejöttek a versenycsapatok. Az első feladat egy szelfi készítése lett volna a zalaszántói sztúpa lábánál, amit mi szégyen szemre kifelejtettünk, ugyanis Nagykanizsa után eszméltünk rá, hogy az nincs is annyira útban az M7-esen való száguldás közben… Később megtudtunk, hogy mivel le volt zárva a hozzá vezető út, a többiek sem jutottak az elvárt 100 méteres közelébe. Persze nekünk motorral elképzelhető, hogy sikerült volna – de így végül is nem vesztettünk pontot.

A versenyben induló résztvevők feladatlapja

Ezután a kedvenc feladatom jött Szlovéniában, egy csodaszép nemzeti parkban. Erről csak azért tudok, mert a korábbi években már jártam ott. Most viszont korom sötét lévén semmi, de semmi nem látszódott, csupán az ott összegyűlt majd húsz csapat mintegy negyven tagjának zseblámpapászmái, amivel a „tocka 12” feliratot keresték. (Egyébként ajánlom mindenkinek, hogy keresse fel ezt a koordinátát a Rak völgye nemzeti parkban, mert egyedülállóan tökéletes barlangot képzett itt a víz eróziója.) Visszatérve a mókára – mert én jót nevettem, ahogy a ennyi ember keresi azt, amit hisz, hogy keres, de se tábla se felirat… – jött a következő ötlet: a „tocka” szó szlovénul pontot jelent.

Éjszaka, sötétben és gyalog leltünk fel 12 ilyen turistajelzést

Keressünk hát 12 pontot! A vicc az volt, hogy találtunk is tizenkét darab turistajelzést. Éjjel, sötétben mindez tényleg igen jó móka, de közben kiderült az igazség: a tábla, amelyen a „tocka 12” felirat szerepelt, megszűnt létezni. Így ezt a feladatot is kivették az elzárt sztúpával együtt. Cserébe mi egy nagyon jót sétáltunk, keresgéltünk és nem utolsó sorban motorozhattunk a sötét szlovén erdőben 20-30 kilométert elsőrangú murvás úton – természetesen kikapcsolt kipörgésgátlóval.

Megúsztuk az éjjeli esőben motorozást, és ilyen reggelit kaptunk másnap. Megérte!

Este volt későre járt – így szokott kezdődni egy újabb fejezet a regényekben… nekünk csak az üzemanyaghiány hozott kellemes meglepetést. A környék persze nem bővelkedett benzinkutakban, de szerencsés flótások lévén csak beletalálunk egy faluszéli kedves kutaslánnyal megáldottba. Megköszönve a naftát rákérdeztem, hogy netán internet van-e, erre ő: az nincs, de szívesen segít bármiben – így kerültünk a környék egyik legjobb pizzériapanziójába, ahol egy egész tetőteret bocsájtottak magunk és cuccaink rendelkezésére. Mondjuk nekem a pontot az i-re a reggeli tette fel, ugyanis szinte minden házi volt, már csak ezért is vissza kell ide jönnünk, bárkivel, aki szívesen csatlakozik hozzánk. Aznap éjjel egyénként az egész mezőny szakadó esőben haladt, mi pedig a lehető legjobb helyen voltunk és nem volt min aggódnunk. Reggel, ahogy a bendőnk megtelt, kisütött a nap is.

A Garda-tó csodálatos partjára vezetett a következő feladat

A következő 400 kilométer körüli etap csupa jókedv és szórakozás volt. Laziseben találtuk magunkat a Garda tó partján fekvő kisvárosban, annak is a legszebb templom terén. Itt ugyanis egy évszámot kellett megkeresni a sok műemlék között, segítségként pedig csak egy hónap és egy nap volt megadva. Komoly gondot nem okozott a feladvány, gondolom mindenki megtalálta, feltéve, hogy volt kedve és ideje emiatt  plusz 30 kilométert megtenni és keresgélni. Mindenesetre a fotók jól ábrázolják a hely és a táj szépségét.

Ezt az emlékművet kellett a koordináták ismerete nélkül megtalálnunk

Innen két problémával kellett szembenéznünk. Az első, hogy nincs kuplung a motoron (ennek hiányát már éreztem az autópálya lehajtója óta), a másik, hogy két nagyon szerpentines útvonal van, ami Genovába vezet és mivel mi az éjszakai esőben haladást lecseréltük az egymással foglalkozásra, túl sok időnk nem maradt hogy a hetente induló komp bizonytalan indulását elérjük és még legalább egy feladatot össze is szedjünk.

A fix koordinátás feladat teljesítéséhez is jócskán el kellett hagyni az aszfaltot

A kuplungunk sajnos egész egyszerűen lelevegősödött. Akik ismerik ezt a típust, tudják hogy 2010-ben volt egy nagy visszahívás az olajos kuplungvezeték elvezetése miatt, az én motorom is átesett ezen és már akkor nem értettem, hogy ennyit számít, ha két centivel odébb fogatják fel két gyorskötözővel? Ezek szerint még ez sem volt elég, ugyanis ha órákon át monoton halad a jármű kuplungolás nélkül, fel tudott habosodni az elvileg speciális ásványi olaj a cső legjobban rezonáló részében. Ez elég sajnálatos, de akkor úgy gondoltam, ezzel most nem foglalkozunk, fontosabb a komp elérése és talán ha marad idő a várakozást kihasználva a kompkikötőben majd orvosoljuk a problémát.

Jópofa helyeken motoroztunk – miközben már sietni kellett, hogy le ne késsük a kompot

Ez sajnos nem jött össze, annyi idő nem volt a komp indulása előtt, hogy a motort leállítsam, már intett is a feljárást segítő menedzser, hogy usgyi! Azért az le kell írnom, hogy a a déli hágó, amin keresztül Genovához közelítettünk tartogatott némi meglepetést. A Parco Nemzeti Parkot átszelni a maga kétezer méter feletti hegyeivel meglehetősen gyönyörű, ugyanakkor januárban igencsak fagyos élmény is. Több csodás ívű kanyarnál is éreztem, hogy nem csak én kormkormányzom a jómagunkkal együtt majd fél tonnás hajónkat, hanem valami rásegít hátul… Ugyanis a nulla fok közeli aszfalt szépen egyenletesen engedett a hátsó kerék oldalirányú törekvéseinek. A hágóról lefelé jövet eldöntöttük, csak a két pontos, fix koordinátával rendelkező feladatot látogatjuk meg, a bizonytalan 3 pontossal nem kockáztatunk. Könnyen előfordulhatott volna ugyanis, hogy nem találjuk meg az itinerben csupán egy fekete-fehér képként szereplő szobor búvóhelyét. Nos az a bizonyos fix koordinátás feladat sem volt egykönnyen megközelíthető, de ezt inkább a mellékelt képekből ítéljétek meg.

A kötelező hajós-napfelkeltés szelfivel búcsúzunk – Afrikából folytatjuk!

A sikeres pontvadászat után szépen összesározva haladéktalanul célba vettük a napfényes Genovát. A kompon már a fél mezőny ott volt, többen már hajnalban odaértek alvás nélkül. Bár azt nem értem, mit nyertek ezzel – hacsak nem azt, hogy ott a helyszínen megtarthatták a nem csekély hazai pálinkamennyiséggel támogatott kompelérő bulit. Nos mi is ebbe cseppentünk bele, de ez már a következő sztori témája…