Az amperhajtású járművek forradalma jelenleg, az orrunk előtt zajlik. A motorosok jelentős része természetesen ágál ellene, ahogy csak tud – mondván, hogy nem kell olyan paripa, amiben nincs robbanómotor. Szükség van a hangjára, szagára, meg mit tudni még mi mindenre. A tiltakozók jelentős része persze még nem vezetett elektromosság hajtotta kétkerekűt. Nekem volt szerencsém többhöz is, és be kell vallanom, hogy amennyiben a hatótávolsággal kapcsolatos problémák megszűnnének, simán együtt tudnék élni egy ilyen masinával.
A versenyeken is azért nem lehet „összeengedni” a villanymotoros gépeket a benzinesekkel, mert hosszú távokat nagy igénybevétel – vagyis csúcsterhelés – mellett a jelenlegi technikával nem tudnak még megtenni. (Vagy ha igen, olyan nehéz akkumulátor szükséges, amely lerontja a sebességet.) Most, 2014 őszén azonban megszületett a modern versenytörténelem első olyan eredménye, ahol nyílt versenyben az elektromos meghajtás legyőzte a benzinest. A francia triálbajnokság S2-es kategóriáját ugyanis Bastien Hieyte nyerte meg az Electric-Motion gyártotta motorral.
Természetesen lehet arra hivatkozni, hogy a triálsportban nagyon sok múlik az emberen. Az is tény, hogy itt van legkevésbé szükség folyamatos nagy teljesítményre, illetve hogy az álló helyzettől folyamatosan meglévő nagy nyomaték ennél a típusú igénybevételnél nagyon jól érvényesül. Logikusan gondolkodva a triálozáshoz majdnem ideálisnak nevezhető az elektromotor.
Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy egy nyílt nemzeti bajnokságban egy mezőnyben indulva a belsőégésű motor hajtotta gépekkel a győzelmet az elektromosság szerezte meg. Biztos, hogy nem először. Akár tetszik, akár nem…
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Az MV Agusta lassan csepegteti az információt a legújabb Dragster RR modelljéről, annyi viszont bizonyos, hogy ütős vasról rántják le a leplet az EICMA-n.
Elolvasom »A Kawasaki Ninja H2R otthonosan mozog a versenypályán, háromszáz lóerővel sem tűnik kezelhetetlennek. Az már csak hab a tortán, hogy közel 340-nel suhan.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »