Kiesett a magyar quados, zárkózik a címvédő motoros

Thumbnail
Kiesett a magyar quados, zárkózik a címvédő motoros

Kiesett a magyar quados, zárkózik a címvédő motoros

2014. január 8. - - Hír / Események Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A San Rafael és San Juan közötti etap különösen nehéznek ígérkezett. A szervezők is sejtettek valamit, hiszen a motorosok és a quadosok számára az utolsó pillanatban rövidítettek a távon. Az így 243 kilométeresre zsugorodott speciál így is durván megrostálta a mezőnyt, ugyanis elképesztő magasságba kapaszkodtak fel az Andokban – négyezer méter fölé! Volt egy rövid, ám annál durvább szerpentines szakasz, ahol még az élmenők is komolyan megizzadtak – mindenki azt nyilatkozta, hogy már-már triálos jellege volt ennek a résznek.

Joan Barreda, Honda

Joan Barreda, Honda

Sajnos a magyar Somfai Mátyás is balesetet szenvedett ezen a kritikus részen: szerencsére ő még időben le tudott ugrani a quadról, amely azonban több száz méteres zuhanás után állt meg. Nagy kár, hiszen honfitársunk az összetett 15. helyen állt a kiesése pillanatában. Több motorossal és quadossal együtt Marcos Patronelli kétszeres győztes is ugyanitt adta fel – szintén baleset miatt.

Cyrill Despres, Yamaha

Cyrill Despres, Yamaha

A szakaszt Joan Barreda nyerte, magának a második, a Hondának pedig zsinórban a harmadik elsőséget szállítva. Mint elmesélte, az etap elején csapattársaival motorozott együtt, azok azonban egy navigációs hiba miatt rossz felé vették az irányt, így onnantól magára kellett hagyatkoznia. A második szakaszt megnyerő Sam Sunderland az eltévedésen kívül 4’000 méteres magasságban még el is esett – mint mondta, a ritka levegő miatt az ember koncentrációja nagyon könnyen szét tud esni -, így a 75. helyen tudott csak befutni.

Marc Coma, KTM

Marc Coma, KTM

Az ötszörös győztes Cyrill Despres hatalmasat motorozott – azt nyilatkozta, hogy tizenhárom éves pályafutása összes versenyét figyelembe véve is az első öt közé sorolja ezt a szakaszt. Ő is kitért rá, hogy a 299. kilométer utáni rövidke táv milyen hihetetlen technikai kihívást támasztott mindenkivel szemben. (Mielőtt valakinek feltűnne, hogy ez több mint a szakasz hossza: a rövidítés miatt az itiner 134. kilométerétől indult a mai versenytáv.) A győztes Barredától ugyan kicsit lemaradt, mégis előre tudott ugrani az összetett nyolcadik helyről a másodikra!

Chaleco Lopez, KTM

Chaleco Lopez, KTM

A KTM élversenyzője, Marc Coma szinte biztonsági motorozással a napi bronzérmet zsebelhette be, és ugyanezt a pozíciót birtokolja összetettben is. Ezen a napon is alig több mint két perccel maradt el Despres mögött, összetettben azonban egy percen belül vannak – viszont Barreda előnye több mint tizenhárom perc. A csata egyre keményebb…

Olivier Pain, Yamaha

Olivier Pain, Yamaha

Dakar Rally 2014 3. szakasz: San Rafael – San Juan

1. Joan Barreda, ESP (Honda) 3:47:03

2. Cyril Despres, FRA (Yamaha) 3:51:44

3. Marc Coma, ESP (KTM) 3:53:59

4. Alain Duclos, FRA (Sherco) 3:57:54

5. David Casteu, FRA (KTM) 3:58:20

6. Chaleco Lopez, CHL (KTM) 4:03:39

7. Gerard Farres Guell, ESP (Gas-Gas) 4:03:53

8. Stefan Svitko, SVK (KTM) 4:06:09

9. Jakub Przygonski, POL (KTM) 4:07:15

10. Oliver Pain, FRA (Yamaha) 4:07:37

Michael Metge, Yamaha

Michael Metge, Yamaha

Dakar Rally 2014 összetett állás a 3. szakasz után

1. Joan Barreda, ESP (Honda) 9:56:44

2. Cyril Despres, FRA (Yamaha) 10:09:48

3. Marc Coma, ESP (KTM) 10:10:40

4. Alain Duclos, FRA (Sherco) 10:13:22

5. Chaleco Lopez, CHL (KTM) 10:15:23

6. David Casteu, FRA (KTM) 10:19:00

7. Jordi Viladoms, ESP (KTM) 10:31:17

8. Oliver Pain, FRA (Yamaha) 10:33:17

9. Jakub Przygonski, POL (KTM) 10:34:38

10. Stefan Svitko, SVK (KTM) 10:36:53