A sebesség öl?

- Macko

Megosztás
Hirdetés

Az Európai Unió közlekedésrendészeti hatósága, a TIPSOL szervezte meg azt az átfogó ellenőrzést, amelynek során a térség 28 országában működött valamennyi sebességmérő készülék augusztus 19 és 25 között. Az eredmény elég komoly lett: 728’268 járművet értek gyorshajtáson.

Egy derék francia rendőr a méla lesben
Egy derék francia rendőr a méla lesben

Ebből 274’355-öt a rend éber őrei, további 453’913-at pedig a telepített radarok. A halálos közúti balesetek száma ugyan jelentősen csökkent a vizsgált országokban (2000-ben 54’000, míg 2012-ben már „csak” 28’157 történt), a TIPSOL szerint a gyorshajtás még mindig az első három kiváltó ok között van ezeknél a tragikus eseteknél. Mindenképpen pozitívumként értékelhető, hogy a rengeteg közlekedési okokból megállított és ellenőrzött autó átvizsgálásakor közel harmincezer egyéb bűncselekmény miatt keresett személyt varrtak be – a skála kábítószer birtoklástól az embercsempészeten át a betörésig szó szerint mindenre kiterjed.

Eközben Utah államban rájöttek, hogy a túl lassú haladás is baleseti ok az autópályákon
Eközben Utah államban rájöttek, hogy a túl lassú haladás is baleseti ok az autópályákon

Miközben pedig itt Európában ennyire tűzzel-vassal harcolnak a száguldozók ellen, az Egyesült Államokban hosszú idő után most először valami ellenkező irányú dolog kezd elindulni. Legalábbis Utahban, ott ugyanis a régóta érvényes autópályás sebességkorlátozást komoly mértékben megemelték. Nevezetesen az eddigi 55 mérföld/óráról 80-ra (88 helyett 128 kilométer/óra, vagyis már ott is ugyanaz a sebesség használható, mint nálunk). Ennek oka pedig igen egyszerű: a hatóságok belátták, hogy az extrém alacsony sebességkorlátozás mellett több figyelem-kieséses és elalvásos baleset történik, mint ha engedik az embereket haladni.

Érdekes, nem? Mind a két hírből azt vonhatjuk le, hogy a hatóságok szerint „a sebesség öl”. Azonban a jelek szerint nem csak a gyorshajtás, hanem a túlzott cammogás is!

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?