A Suzuki legendás gépe, a Hayabusa volt az első szériában gyártott motor, ami átlépte a 300 kilométer/óra végsebességet. A megjelenése óta eltelt 24 év során azonban rengetegen voltak, akiknek még ez az elképesztő teljesítmény sem volt elég. A Hayabusa a dragversenyek, tuningműhelyek és nitrómágusok kedvelt motorja lett. Az átépített gépek azonban érthető okokból csakis zárt pályákon bizonyíthatták képességeiket. Egészen a közelmúltig.
A silverstone-i székhelyű TTS Performance négy évtizede készít feltöltőszetteket motorokhoz és autókhoz. Idén gondoltak egy nagyot: a 40. évfordulójukat ugyanennyi méregerős Hayabusa, pontosabban SuperBusa létrehozásával ünneplik meg. A felpimpelt vándorsólymok elkészítését azonban nem szimplán egy feltöltőszett felszerelésével tudják le a srácok, más is van még a tarsolyukban.
A csomag részei a szénszálas felnik, -szélterelők, -tankbetétek, az egykarú lengővilla, az erősített blokköntvény, a versenyelektronika, valamint a fejlesztett fék – és kipufogórendszer. Még felsorolni sem kevés. Mindezt egyedi fényezéssel fejelik meg, többféle választható opcióval. Egyébként külön a feltöltőszett is elérhető, ha valaki megelégedne ennyivel. A műhely leírása szerint 300 és 360 közötti lóerőt tud majd tőle az otthoni Hayabusa – keréken mérve, nem főtengelyen.
A végsőkig heccelt prototípust bő egy héttel ezelőtt próbálták ki a Brit Királyi Légierő egy elhagyott bázisán. A mérések szerint a SuperBusa 401 lóerőt adott le, amivel 350 kilométer/órás csúscsebességet ért el a pilóta. Nem csoda, hogy a ceruza is vastagon fogott, amikor a teljes szett és az összeszerelés ellenértékét állapította meg a műhely. “Az induló ár 30.000 angol font + VAT (áfa), valamint a motor ára.” A szteroidos Hayabusa ebben a formában teljes mértékben legálisan használható közúton – Angliában. Noha Magyarországon sem ismeretlen az utólagos feltöltő beszerelés, illetve a gyáritól eltérő alkatrészek alkalmazása, de a valós viszonyok tudatában nehéz eldönteni, melyik is lenne komolyabb teljesítmény, ha birtokolni vágynánk egyet a negyven SuperBusából: a nagyságrendileg 18 -20 millió forintos vételár kifizetése, vagy a Vas Gereben utcai vizsgabiztos meggyőzése, miszerint ez a motor igenis utcára való.
Képek: TTS Performance/Superbusa.com
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »