Egy különleges verseny: KTM 990 Adventure a Dinaric Rally-n

Életem első egy hetes versenyére, a Dinaric Rally 2022-re készülvén nem is igazán tudtam, hogy mire számíthatok. Persze voltak elképzeléseim, hiszen a horvát és bosnyák hegyek egyértelműen a köves, technikás pályák képeit vetítették lelki szemeim elé. Ugyanakkor a verseny távja a fizikai és mentális állóképességeket tették próbára – olyan szinten, ahogy a belföldi tereprally megmérettetések soha. Nos, egyik esetben sem csalódtam!

Augusztus 20-án, a Cross-Country Adventures tárnoki “bázisán” találkoztunk. Én ott átcuccoltam az egyik furgonba, mert így nem kellett utánfutón húzni a motort. A kijelölt helyszínen, a horvátországi Knin városban találkoztunk a negyedik furgonnal, így vált teljessé az öt pilótából álló kis magyar csapat. Aznapra már csak a helyünk elfoglalása, a kipakolás és az ismerkedés volt hátra. Maga a “szervizpark” egy nagyon kellemes helyszínen, egy sportpálya mellett volt kialakítva, ami a későbbiekben mind a bázisunkat, mind pedig a szállásunkat is jelentette.

Vasárnap a papírmunkáé volt a főszerep. Az adminisztrációs és technikai gépátvételek kitöltötték majdnem a teljes napot, hiszen csak a Rally és Rally FIM kategóriában 100 motoros jelentkezett. Rajtunk kívül voltak a “Bátrak” (a Dare! kategória), akik GPS segítségével, kissé lecsökkentett és módosított útvonalon teljesíthették a versenytávot. Jellemzően itt fordultak elő a nagy, többhengeres (túra-)endurók. Az előbb említett Rally FIM-ben ketten, míg a „sima” Rallyban öten voltunk az M6 (650-1300 köbcentiméteres és két-, vagy több hengeres motorok) kategóriájában. A kategóriák értékelése során összevonták a Rally és a Rally FIM osztályokat, hiszen minkét kategória versenykörülményei megegyeztek: roadbook-os navigáció, ugyanazon útvonal, ugyanolyan feltételek.

Indul a verseny!

Augusztus 22-én, hétfőn végre motorra pattantunk! Igaz, ekkor még csak egy rövid, 59 kilométeres mért prológ szerepelt a programban. Azt előre tisztázták, hogy a prológ nem számít bele az értékelésbe, csak a másnapi rajtsorrendet határozza meg… no meg ízelítőt ad egy kicsit a ránk váró feladatokból. Ennek megfelelően senki nem is spórolta el, volt küzdés rendesen. A navigációra is nagyon kellett figyelni, hiszen minden külföldi versenyen kicsit meg kell érteni az adott ország szervezőinek a “filozófiáját”, amivel az itinert írják. Alapvetően azt kaptam, amire számítottam: köves, zúzalékos területeken, széles sodrós utakon, ugyanakkor sokszor kemény, endurós jellegű ügyességi részeken kellett navigálni. Sajnos a kisebb navigációs hibák mellett sikerült egy komolyabbat is vétenem: egy nagyjából 13 kilométeres hurkot vágtam le majdnem. Szerencsémre időben észrevettem, így a cél előtt visszafordulva még teljesítettem azt is.

A köves, sziklás részeken ugyanakkor az első, mousse-szal szerelt gumim megadta magát, tulajdonképp vászonig szakadt. Nem volt mese, ki kellett cserélni. Szerencsére a Cross-Country Adventures tudott biztosítani egyet, így kedden már egy új első mousse-szal vághattam neki az „igazi” távnak. Az igazi táv itt azt jelentette, hogy egy nem kevesebb, mint 357 kilométeres mért szakaszt kellett teljesíteni – természetesen végig terepen! A prológhoz képest alapvetően nem volt változás a terep tekintetében, hiszen ugyanúgy voltak köves, sziklás részek – persze technikás szakaszokkal tarkítva. Ugyanakkor itt már bevitt a pálya az igazán erdős területekre is. Ezeket a nyújtottabb kanyarok és a hosszabb egyenesek jellemezték. Kissé lehetett emelni a tempót is, amely újabb lendületet adott a versenyzőknek. A szintidőt 10 órában határozták meg a szervezők. Ezt sikerült teljesítenem, igaz nem sokkal előtte futottam be: 9:46:51-nél állt meg a stopper. Este úgy tudtam álomra hajtani fejem, hogy mindent előkészítettem a szerdai, szintén hosszú napra!

A harmadik nap

A keddi naphoz képest a mért szakasz minösszesen négy kilométerrel volt rövidebb: 353-et kellett versenytempóban, terepen teljesíteni. Már tudtam, mire számíthatok, így megpróbáltam jól beosztani az erőmet. Ugyanakkor az aznapi táv egy kicsit más volt. No nem a terep jellege, hanem sokkal inkább a nehézsége és intenzitása. A hosszabb, gyorsabb szakaszokat az előző napihoz képest néhol már hard-endurós részek váltották, ahol igencsak meggyűlt a bajom a motorom súlyával. Sokszor a sziklákon rendesen fel kellett “rugatni” a KTM 990 Adventure-t, ami bizony nagyon kivette az erőmet.

A navigáció ekkor már egész jól ment, csak pár kisebb hibát vétettem. Sajnos volt egy nem kevesebb, mint 195 kilométeres szakasz, ahol nem volt tankolási lehetőség kijelölve. Ez meg is bosszulta magát, ugyanis a tempós részeken nem figyeltem a fogyasztásra, így a megadott töltőhely előtt úgy tíz kilométerrel sajnos ledadogott a 990-es. Szerencsémre egy francia srác, majd Laller is a segítségemre sietett, így sikerült annyi benzit kapnom, amivel eljutottam a kútig.

Persze ezzel rengeteg időt vesztettem, de ez is benne van a tereprallyban. Mindezeket összevetve ezen a napon nem sikerült teljesítenem a kiírt szintidőre a távot, így tetemes büntetést kaptam. Bár azt hozzá kell tennem, hogy ezzel közel sem voltam egyedül. Annak viszont örültem, hogy teljesítettem a teljes távot. A táborba visszaérve azonban még nem lehetett pihenni, hiszen másnap kezdődött a maraton szakasz, amire fel kellett készíteni a motort.

Maraton: két nap, szerviz nélkül!

A maraton rész annyit tett, hogy átmotoroztunk Boszniába, és az ott kijelölt 253 kilométer hosszú mért szakaszt teljesítettük. Ez talán egy picit tempósabb volt, így aránylag hamarabb le is tudtuk. Nagyon jól éreztem magam, sikerült megéreznem a pálya ritmusát – egyedül az utolsó harminc kilométeren keveredtem bele a navigációba. Így itt elvesztegettem némi időt, mire rátaláltam a helyes irányra. A szakasz vége annál a hotelnél volt, ahol a Bosnyák Rally bázisa szokott lenni. Itt egy focipályára vertük fel a sátrunkat, ami nagyon kényelmes volt, de a reggeli, ködös, párás időnek köszönhetően borzasztóan vizesek, nedvesek maradtak a cuccaink. Aki átélte már a vizes motoros felszerelés újbóli magára öltésének felejthetetlen “élményét”, az tudja, hogy akkor nagyon máshová kívántuk volna magunkat…

Az aznapi táv – hasonlóan az előzőhöz – tempós, erdei szakaszokkal tarkított volt. Sajnos nekem nem indult túl jól ez a nap, mert a start után nem sokkal egy huplis részt nagyon későn vettem észre, így egy elég látványost sikerült esnem. Szerencsére sem bennem, sem a motorban nem okozott helyrehozhatatlan károkat a perec, csak sok idő elment, mire ismét nyeregbe patanhattam. Tulajdonképpen csak a navigációs tornyom hajlott el, illetve a roadbook tartóm nem akarta tekerni az itiner-tekercset. Így a navigációra nem nagyon tudtam támaszkodni – ami azért ebben a versenytípusban kimeríti a “probléma” fogalmát.

Végül Esch Tomi barátom és versenyzőtársam sietett a segítségemre: előttem motorozva mutatta a helyes irányt. Szerencsére a szakasz hátralévő részén nem volt semmi probléma, sőt a tempónkat is sikerült nagyon jól belőni és tartani is. A knini bázisra visszaérve szerencsére minden hibát tudtunk orvosolni: a navi-tornyot visszahajlítottam, a roadbook-olvasót kitakarítottam. Még tettem fel egy új hátsó gumit az utolsó 153 kilométeres versenynapra. Este aztán jött a hír: az első, nagyjából húsz kilométert biztonsági okokból törölték, az új starthelyre csoportosan felvezetve kell átmotoroznunk. Ezt az akkor már kissé elgyötört testünk nem is bánta annyira…

Az utolsó erőpróba

Másnap tehát tömegesen elgurultunk az új starthelyre – aszfalton, autós felvezetéssel. Megvallom őszintén majdnem elbóbiskoltam az odaúton. Ez nem tett túl jót a versenykedvemnek: a rajtra várva kissé rám tört a fáradság. Szerencsére az érzés hamar tovaszállt, így újult erővel csaptam bele az utolsó szakaszba. Az elején kicsit zavaró volt a sok sebesség-korlátozó zóna, de szerencsére a pálya többi része kellemes egyvelege volt az eddigi technikás- és tempós részeknek. A célba érkezéskor mindenki őszintén örült és gratulált a másiknak – hiszen nekünk, akik nagy bálnákkal indultunk, ez volt az elsődleges célunk!

Összességében azt kaptam a Dinaric Rally-tól amit reméltem. Sőt, saját magammal szembeni elvárásaimat is sikerült elérnem … meg néhol felül is múlnom. Elmondhatom, hogy jól teljesítettem a hat napos versenyt, ahol több mint 1.300 kilométernyi speciál szakaszt motoroztam végig. A KTM 990 Adventure nyergében – vagy inkább labtartóin – töltött idő a prológot is beleszámítva átlépte a 40 órát. Összetettben sikerült a középmezőnyben végeznem, és a saját kategóriámban, a korábban említett M6-ban is pont a közepén zártam. Jó felmérés volt a verseny saját magam számára: mind fizikálisan, mind mentálisan sikerült jól teljesítenem, no meg a saját magam által felkészített motor is a legkisebb hiba nélkül ment végig! Az egész verseny hangulata, a versenyzőtársak lelkesedése, egymás segítése vagy csak a jó beszélgetések mind-mind adnak egy olyan felemelő érzést, hogy akár rögtön indulnék egy következőre! Na jó, egy kis regenerálódás után… 🙂

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem a kis magyar különítményt. Nagyon jól tudtunk együttműködni, igazi csapatként húztuk egymást, segítettünk egymásnak. Külön köszönet szorosabban vett csapatomnak a Laller Racing Dakar Teamnek és a Cross-Country Adventures Kft-nek, akik nélkül a közelébe se juthattam volna ennek a fantasztikus versenynek!