Egy motor – vagy igazából akármilyen más – márka életében létfontosságú lehet a megfelelő médiamegjelenés. Ezeket nagyjából mind ismerjük: a sajtó képviselői tesztmotorokat kapnak, hogy írjanak vagy videózzanak róla, a gyári promóciós videók és fotók többnyire kívánatos életérzést mutatnak. Egy-egy kivételes filmbéli megjelenés pedig a brand, de legalábbis a termék presztízsértékét tudja növelni. A Moto Guzzi pedig a világ éppen egyik legjobban futó márkájába vásárolta be magát. A Marvel birodalom Rozsomák képregényvilágába.
Igazából ez az egész valahol marha menő is lehetne, ha nem bűzlene az egész attól, hogy Moto Guzzi kétségbeesetten menővé, kapóssá akarja tenni a V100-at. De tegyük fel a kérdést, amire valójában nem kell megvárnunk a választ: hogyan értékelhető egy kultúrtermék, aminek célja, mondanivalója egy termék bemutatása?

A képregény, amiben Rozsomák – aki semmiképpen sem Farkas – egy Moto Guzzi V100 Mandellót hajt, illetve időnként a leírások szerint egy V7-et, Viaggio Nel Tempo (~ Időutazás) néven kerül a polcokra. A megjelent részeket a Moto Guzzi kereskedésekben is kapni lehet majd, de egy helyen biztosan lesz belőle egy példány: a gyártó saját mandellói múzeumában.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Kawasaki ZX-10R és ZX-10RR nem esett át radikális frissítésen, de néhány apróságot azért megújítottak rajtuk.
Elolvasom »A Yamaha nagy dobása, hogy a csúcskategóriás biztonságtechnológiát a Tracer 9 GT-vel leviszik a megfizethetőbb kategóriába.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »