Nicolas Rogers, az Indimate alapítója nyilvánvalóan sokszor szembesült már azzal, hogy a motorral közlekedők olyan gyakran felejtik bekapcsolva az irányjelzőt. Azt hiszem, hogy mi is meglepődnénk, ha lenne olyan az olvasóink között, aki még soha nem ment a haverja után kézzel-lábbal jelezve, hogy hé haver, kint maradt index.
Rogers erre két megoldással készült. Egyfelől dolgozik egy utángyártott indexfajtán, ami az autókéhoz hasonlóan kanyarodás után automatikusan kapcsolna ki. Másfelől egy komplikált, mobiltelefonos applikációs megoldáson, ami a hangjelzést pótolja.

Ez utóbbihoz persze nem elég a zsebedben lapuló mobiltelefon. A jobb és a baloldali irányjelzőkhöz, valamint az akksi pozitív sarujához egyaránt vezetékekkel kapcsolódik egy kompakt eszköz, ami jelet közvetít a Bluetooth kapcsolat felé, ami végül a sisakkommunikációnak – ami így értelemszerűen szintén szükséges – blippeg. Egyszerű és nem macerás, ugye? Tuti siker lesz 70 dollár (~ 22 ezer forint) plusz postaköltségért! 🙂

Cimkék:
A Harley-Davidson elekromos leányvállalata, a LiveWire még idén június végéig bezárólag bemutatja az S2 platform alap motorját.
Elolvasom »A radaros technológiát egészítené ki kamerával a Kawasaki a H2 SX-en, hogy az adaptív tempomat hatékonyságát növelje.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »