Dakar Rally 2022, 5. szakasz: Egy történelmi győzelem

Thumbnail
Dakar Rally 2022, 5. szakasz: Egy történelmi győzelem

Dakar Rally 2022, 5. szakasz: Egy történelmi győzelem

2022. január 7. - - Hír / Események Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Állítsd be az OnRoad.hu-t
megbízható forrásnak!

A versenyből korábban már kiesett, de Dakar Experience kártyával tovább motorozó Danilo Petrucci már a 4. napon is igazán szépen ment. Az igazi nagy pillanata azonban tegnap jött el, amikor is konkrétan szakaszgyőzelem került a neve mellé. Azt pedig, hogy MotoGP futamot és Dakar etapot is nyert, jelen állás szerint a világon egyedül ő mondhatja el magáról. Ez meg azért nem apróság… Na de lássuk inkább, hogyan született ez a különleges eredmény!

Petrucci történelmet írt!

Az 5. és a 6. szakaszon a szervezők különválasztották a Dakar mezőnyét. Szaúd-Arábia fővárosa, Rijad körül két hurkot terveztek. Az első napon a rövidebbet a motoros- és quados mezőny, a hosszabbat pedig a karosszériás négykerekűek futották végig. A 6. napon pedig fordítva. A tegnapi verseny során az általunk követett motorosoknak összesen 214 kilométernyi összekötő szakaszt, illetve 346 kilométernyi gyorsaságit kellett abszolválniuk. Utóbbi igen vegyes jellegű volt: akadtak benne sziklás-köves, illetve dűnés részek is. Ráadásul a rajt után nagyjából száz kilométerrel egy komoly navigációs fejtörést okozó terület is akadt, amely megint csak kevert egy kicsit a kártyákon…

A motoros mezőny hátsó részének hatalmas megkönnyebbülés lehetett, hogy ezek a szörnyek nem egy útvonalon mentek velük!

A csodagyerek száguldása

Az idei év legkomolyabb szenzációja – bár a tavalyi eredményének fényében ez nem akkora csoda – Daniel Sanders. Tavaly a legjobb Dakar-újonc volt, idén pedig nagyon gyorsan, de láthatóan nagyon taktikusan is megy – végig az élmezőnyben. Az ötödik napon is szinte végig az első helyen motorozott – egészen a 310. kilométerig. Ott azonban komolyan lemaradt – 13 percet vesztett. Végül a 14. helyre hozta be a GasGas-t. Ahogy ő lemaradt, rögtön az élre állt Toby Price – neki is van mit behoznia -, és meg is nyerte a szakaszt.

Price egész nap az élmezőnyben ment – a végén a győzelmet csak a célban vették el tőle

Pontosabban csak hitte, hogy megnyerte. Ugyanis gyorshajtás miatt (az összekötő szakaszokon a versenyzőknek is be kell tartani a sebességhatárokat!) a célban kapott hat perc büntetést. Így viszont az eredetileg mögötte másodikként befutó Petrucci került az első helyre – vagyis megszületett a szakaszgyőzelme! Mivel pedig a Dakar 5. napján igen csekély időkülönbséggel értek be a top versenyzők, az összesített állás sem sokat változott.

Ismét lélegzetelállító képsorok a napi összefoglaló videóban!

[do_widget id=text-10]

Ugyan Sam Sunderland csak a 12. pozícióban futott célba, az időbeli vesztesége mindössze nyolc perc volt – ráadásul a versenyben sem levő Petrucci mögött. Így kényelmesen megtartotta összetett első helyét – ahogy Walkner, Van Beveren és Sanders is maradtak az összesített élmezőnyben. Az immáron két szakaszt nyerő Barreda ismét nagyot bukott – de nem csak időeredményben, hanem fizikailag is. Ez élete 12. Dakar Rally-ja, amelyekből már hatot fel kellett adnia. Így ezt most nagyon nem szeretné – bár a célba futáskor még nem volt biztos, eltört-e a kulcscsontja. Az csak ma reggelre derült ki, hogy folytathatja-e – szerencsére folytathatta!

Ilyen laza és önfeledt dolog a Dakar Rally motorosként. A mezőny nagy része számára sokkal inkább túlélésről, mint az eredményről szól!

Magyarjaink stabilan futnak

Gyenes Mani elmondása szerint óvatosan, de hiba nélkül ment. Teljesítette a napot egyetlen esés nélkül, ráadásul egészen jó eredménnyel. A teljes mezőnyben a 39. pozícióban, míg az Original by Motul kategóriában a 4. helyen végzett. Összetettben őrzi az 5. pozíciót. Saghmeister Gábor eddigi legjobb napját zárta: a 101. pozícióban futott be a napi célba. Összetettben is előre lépett, hiszen most a 117. helyen hozza a számítógép. Hajrá fiúk, csak így tovább!!!

Mani a nagyrészt köves 5. napon is szépet ment

Dakar Rally 2022, 5. szakasz

HelyezésRajtszámNévMárkaIdő/KülönbségBüntetés
190D. PETRUCCIKTM3:23:460:00:00
216R. BRANCHYAMAHA0:00:020:00:00
311JI. CORNEJO FLORIMOHONDA0:00:050:00:00
42R. BRABECHONDA0:01:320:00:00
518T. PRICEKTM0:01:460:06:00
643M. KLEINKTM0:03:210:00:00
729A. SHORTYAMAHA0:04:290:00:00
81K. BENAVIDESKTM0:04:420:00:00
910M. MICHEKKTM0:07:070:00:00
1077L. BENAVIDESHUSQVARNA0:07:250:00:00

Dakar Rally 2022, összetett az 5. szakasz után

HelyezésRajtszámNévMárkaIdő/KülönbségBüntetés
13S. SUNDERLANDGASGAS19:01:500:00:00
252M. WALKNERKTM0:02:290:00:00
342A. VAN BEVERENYAMAHA0:05:590:00:00
44D. SANDERSGASGAS0:08:010:00:00
515L. SANTOLINOSHERCO0:15:270:00:00
67P. QUINTANILLAHONDA0:16:550:00:00
716R. BRANCHYAMAHA0:18:150:00:00
81K. BENAVIDESKTM0:21:510:00:00
9142S. SVITKOKTM0:22:500:00:00
1088J. BARREDA BORTHONDA0:22:580:01:00

Forrás: Dakar.com, Gyenes Mani Facebook