60 évvel ezelőtt, pontosabban 1961 májusában indult először a Yamaha a Francia Nagydíjon. Akkor, amikor még az Isle of Man TT is a bajnokság részét képezte, az 500 köbcenti számított a nagyok kategóriájának és még az oldalkocsisok is összecsaptak. A futamot ugyan az ausztrál Tom Phillis nyerte a kettőötvenesek között, de a japán cég versenybemutatkozása egyáltalán nem volt sikertelennek tekinthető. Alig telt el két év, hogy 1963-ban Fumio Ito megszerezte a gyártónak az első dobogós helyezést Belgiumban, majd még egy, hogy 1964-ben behúzták az első világbajnoki és konstruktőri címet.
Ezért nem a jelenleg is ismert kék színséma kap helyet a 2022-es R125-ön, R3-on, R7-en és R1-en. A 60th Anniversary kiadás erre az 1961. május 21-i dátumra emlékezik. A festés a 60 évvel ezelőtti RD48-at eleveníti fel.
A replika fényezés ezzel együtt nem teljesen autentikus. Olyan későbbi elemeket is átvesz, mint a később megjelenő, az 1963-as első győzelemkor már fent lévő piros csíkozás, vagy a szintén csak a későbbi években megjelenő piros első sárvédő. Ez persze nem is baj, hiszen az a bizonyos első RD csupán egy fekete motor volt, fehér idomokkal és púppal, rajtszámmal. Az aranyszínű felnik is modern szem számára hatnak klasszikusnak, a valóságban egyszerű fémszínű küllők kerültek a versenymotorok alá. A múltidéző fényezéses motorokért már novemberben lehet kopogtatni a Yamaha szalonokban.
Cimkék:
A Triumph Speed Triple 1200 RR sokban hasonlít naked párjához, de a futómű és a fél-idom jelentős különbséget tesz.
Elolvasom »Ameddig naked vonalon a Streetfighter V2-es változata, addig a Multistrada talán utolsó Pikes Peak kivitele látható.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »