A 2021-es év elején felhívott Csapó Zoli, a Motoros Érdekvédelmi Egyesület elnöke. Szerette volna elmesélni pontosan és részletesen, hogyan látja a magyar motoros társadalom jövőjét, illetve szerinte miket kellene tennünk annak érdekében, hogy megfelelően tudjuk képviselni magunkat. Erre ugyanis egyre inkább szükségünk lesz – gondoljunk csak a parádsasvári korlátozó tervekre, vagy éppen a tavaly tavaszi balatonfüredi parkolási mizériára. Az Érdekvédelmi Egyesület nevében, mindannyiunkat képviselve mind a két esetben Zoli járt el – és harcolt azért is, hogy a jövőben TE is motorozhass a Mátrában. Az alábbi videóban mindent elmond a kialakult helyzetről – és lehet, hogy ő ezt jobban látja sokunknál. Amennyiben neked is fontos a motorosok összefogása, tényleg hallgasd végig!
Az alábbi szavazás pedig legalább olyan lényeges, mint a kisfilm mondanivalója. Kérjük, vegyél részt benne te is, és tényleg felelősen azt a választ jelöld be, amit azután a jövőben meg is valósítasz! Amennyiben azt akarjuk, hogy a magyar motorosok egy erős egységként jelenjenek meg a jövőben a jogalkotók és politikusok szemében, akkor ez az első lépés – viszont enélkül szinte biztosan kudarcra vagyunk ítélve.
Köszönjük együttműködésedet!
Cimkék:
Kevés annyira eklektikus és csodált mororkerékpár márka létezik, mint a Bimota. Legutolsó klasszikus motorjukat nézhettük meg testközelből.
Elolvasom »A bajorok nem érték be azzal, hogy belepattintották a ShiftCam blokkot az RS modellbe. Azt akarták, hogy a sporttúra boxer mindenhol fejlődjön!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »