Ilyenkor egyszerűen nem tudok mást írni, mint hogy KÖSZÖNJÜK NEKTEK!!! Egyszerűen fantasztikusak vagytok, hogy a jelenlegi nehéz körülmények és korlátozások mellett is ennyien eljöttetek egy abszolút jelképes, közös gurulásra a 2021-es esztendő legelső napján. Pontos résztvevői számot nehéz mondani – mert folyamatosan változott -, de annyi biztos: az Onroad.hu Évadnyitó a nehéz 2020 után még nem sokkal könnyebben induló 2021 motoros nyitányaként több, mint nyolcvan motorral zajlott. És ami még ennél is sokkal fontosabb: maximális fegyelemmel és teljes rendben! Úgyhogy még egyszer: KÖSZÖNJÜK!
Az óév végén szokás szerint elkezdtek záporozni a kérdések: tartunk-e közös gurulást január 1-én? Csakhogy erre most nem volt egyszerű válaszolni, hiszen nem gyülekezhettünk – anélkül meg elég nehéz elindulni motorozni! Aztán jött a mentő ötlet: REPÜLŐRAJT! A lebonyolítás teljes menetét egyeztettük a Rendőrséggel – ezúton is újra köszönjük az ő segítőkészségüket is! -, majd nagyon részletesen leírtuk előre az Onroad.hu felületén. Különös hangsúllyal arra, hogy most minden eddiginél nagyobb fegyelemre lesz szükség valamennyi résztvevőtől!
Ezek után annyira a tervek szerint zajlott le minden, hogy arra tényleg szavak is alig vannak… Pontosan 12:00-kor átgurultunk az indulási ponton, amelynek környékén mindenfelé motorok várakoztak. De semmilyen bandázás nem volt: mindenki a gépen ülve várta az indulást. (Persze tegyük hozzá: sajnos. De most erre volt lehetőség, többre nem.) A motorok lassan összezártak, és a nagyon egyszerű útvonalat követve végiggurultunk a Duna mindkét partján. Persze folyamatosan szétszakadva, kisebb csoportokban – de azért sokszor látótávban. Készítettünk egy kis videós összefoglalót is, íme:
A képanyag elkészítését nagyon szépen köszönjük Egresi Péternek, aki két helyszínen is végigkattogtatta az egész csapatot. Valamennyi képet nagy felbontásban megtaláljátok az Onroad.hu Évadnyitó 2021. január 1, Budapest albumban – reméljük, mindenki tud magának mazsolázni kedvére valókat.
Cimkék:
Nyilván a COVID-19 köpött bele a Triumph és a Bajaj levesébe. De mi lesz a közös motorjuk? Egy kis Bonneville? Esetleg kis Daytona?
Elolvasom »Talán 2023-ig is várnunk kell rá, de határozottan úgy gondoljuk, hogy a Honda nem fogja elengedni a VFR nevet.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »