Mindig öröm azt olvasni, hogy egy típus erősebb és könnyebb lett. A Honda 2021-re frissítette az eddig 250-es CRF-et. Mostantól CRF300L néven kell keresni a rendszámos endurót, valamint annak Rally változatát. Az ok persze ezúttal is az Euro5.
A Honda CRF300L és CRF300 Rally erőforrása 286 köbcentiméteresre nőtt. Az egyhengeres, DOHC, folyadékhűtéses blokk legnagyobb teljesítménye 27 lóerő 8.500-as fordulaton, maximális forgatónyomatéka pedig 26.6 Nm 6.500-nál. Ez azt jelenti, hogy a lóerők száma 10, a newtonméterek pedig 18 százalékkal növekedtek.



A széria másik komoly ápdétje az új alumínium váz, valamint az ahhoz tartozó szintén alu lengővilla. Ez összesen 4 kilogramm fogyást jelent. A Honda szerint így összességében a súly/lóerő arány 13%-kal lett optimálisabb. Másképp működik a váltó, 1-5-ig, amihez tartozik egy 6. overdrive. Az L 7.8, a Rally 12.8 literes tankot kapott. Let’s off-road!

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Honda az összes stílusos nakedjét frissíti az Euro5 okán, a legkisebbtől a legnagyobbig. Ezek a Neo Sports Café paletta változásai.
Elolvasom »Nem csak rádobtak egy dobozszettet és egy fejidomot csak úgy slendrián módi. A BMW R18 Transcontinental valódi túragép lehet.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »