A koronavírus járvány mindenkinek megborította a 2020-as terveit. Nem csak a magánemberekét, hanem az egészen nagy vállalatokét is. Rendezvények, kiállítások és versenyek kerültek lemondásra. A Suzuki úgy döntött, hogy az elmaradó Osaka és Tokyo Motorcycle Show-t a maguk XXI. századi módján pótolják. A Suzuki Motorcycles Japan élő internetes közvetítésben mutatja be a 2020-as motorokat.
Az első Suzuki netshow-t március 27-én fogják megtartani, a tartalmát tekintve pedig a világ minden táján előforduló modellekre fognak koncentrálni. Tehát nem csupán azokra, amik nálunk, Európában elérhetőek. De ez érthető is, végtére is a japán motorkiállítást pótolják vele.

Tehát nem csak olyan modellekkel fognak foglalkozni, mint a legnépszerűbb újdonságuk, az új V-Strom 1050 és annak XT változata. Hanem akár olyan érdekességekkel is, mint az Indiában vagy Thaiföldön elérhető Gixxer 250 és Gixxer 250 SF. Nem elírás, nem GSX-R. Amennyiben benned is van olyan megmagyarázhatatlan perverzió, hogy szeretnéd nézni – akárcsak mi – akkor kísérd figyelemmel a weboldalukat, valamint a Suzuki Motor Corporation social media felületeit!

Cimkék:
Michel von Tell, egy svájci származású úriember megmutatta, hogy a Harley-Davidson LiveWire még túrázásra is alkalmas lehet.
Elolvasom »Az ECE 22.05 szabvány húsz évvel ezelőtt született. Ennek frissítése okán új szemléletet és biztonságosabb sisakokat remélnek.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »