A konkrét tény annyi, hogy éppen napjainkban zajlik egy tárgyalás Párizsban. A FIM (Nemzetközi Motorsport Szövetség) képviseletében Jacques Bolle elnökhelyettes, Jean-Pierre Mougin tiszteletbeli elnök (egyúttal a Francia Olimpiai Bizottság elnökhelyettese) és Thierry Michaud háromszoros triál világbajnok és a FIM Triál Bizottságának elnöke tárgyalnak. Partnereik a 2024-es Párizsi Olimpia szervezőbizottsága, ahol a Trial-E sportág felvétele a téma.

A NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) legfrissebb politikája elég egyértelmű. A 2016-ban kiadott és az első ízben a 2020-as Tokiói Olimpián alkalmazott irányelv szerint olyan sportág vehető fel az olimpiai programba, amely teljesíti az alábbi követelményeket:
A Tokiói Olimpián öt új sportág kap majd helyet ennek szellemében: baseball, karate, gördeszka, falmászás és szörf. Ebbe a sorba pedig a FIM meglátása szerint kiválóan illeszkedne az elektromos triál sport, amely valóban minden kritériumnak abszolút megfelel.
A folyamat persze nem lesz gyors – a NOB nem egy kapkodós szervezet. Döntés csak a 2020-as nyári olimpia után születik majd. A FIM azonban több vasat tart a tűzben: tárgyalásokat folytatnak a Tial-E felvételéről a 2021-es Világjátékokra és a 2023-as Európa Játékokra is. A sport számára egészen biztosan nagyon hasznos lenne, ha ezeken az eseményeken megjelennének a kétkerekűek is.

Zárszóként emeljük ki, hogy a Trial-E a gyártók fantáziáját is erősen mozgatja, vagyis tutira látnak benne eladási potenciált. Ezt bizonyítja a képeken látható Yamaha első elektromos triál motorja, a TY-E – de ha visszagondolunk a GasGas 2019-es modellpalettájának bemutatására, akkor ott is szerepel egy igazán izgalmasnak ígérkező eContact nevű modell. Utóbbi ráadásul teljesen széria, bárki által megvásárolható sportszerszám!

Cimkék:
Amerikában rekordtél van éppen. Nyilván nem ez az oka, de a Harley-Davidson legújabb videóit mind fehér talajon vették fel. Érdekesek lettek!
Elolvasom »Angliában összeeresztettek egy 600 lóerős AMG-t egy olyan épített különlegességgel, amit két Kawasaki Ninja blokk hajtott. Vajon melyik nyert?
Elolvasom »Kevés név testesíti meg jobban a motorozás kalandvágyát, mint a Moto Guzzi Stelvio. Az olasz gyár túraendurója a nevét a legendás és ikonikus Stelvio-hágóról kapta, arról a kanyargós alpesi útról, amely minden motoros bakancslistáján ott szerepel.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »