A Ducati 2017 végén mutatta be várva-várt új superbike-ját, amely bátran mert szakítani a márka hagyományaival. A Panigale V4 olyannyira bejött, hogy Európában tavaly messze a legnagyobb darabszámban eladott motor lett saját kategóriájában. Sokan azonban nagyon várják már a gyárilag csupasszá alakított kivitelét, amely utcai használatra sok szempontból akár alkalmasabb is lehet a sportmotornál. A Streetfighter V4 azonban várhatóan csak idén ősszel mutatja meg magát hivatalosan is – tehát a 2019-es EICMA-ig várni kell. Vagy nem…

Az olasz műhely ugyanis előre pörgette az órát (vagyis inkább a naptárat) és levetkőztette a Panigale V4-et. A végeredmény egészen elképesztő lett. Eltüntették a burkolatokat, az első segédvázat egyszínűre alakították a tankkal és a hátsó idomokkal. A lámpa az XDiavel-ről származik, de lecserélték a kerekeket is: az új Jonich SX ráfok majdnem fűzött képet sugároznak.

A legizgalmasabb dolog azonban az, hogy a blokkhoz nem nyúltak. Vagyis megmarad a V4-es teljes 214 lóereje. Ami a V4 Penta tulajdonosait a majdani gyári Streetfighter V4-ek közül is ki fogja emelni, hiszen azokat a megszokott módon biztosan „legyengíti” a gyári tervezőgárda. Pontosabban nem legyengíti, hanem egy csupasz motorban való utcai használatra alkalmasra hangolja. A szaksajtó 180 lóerőre számít – tehát lehet hogy az jobban használható lesz, de az Officine GP Design által épített vizuális csoda meg erősebb.
Feltűnt még valami? Gyanús az az első futómű, ugye? Kidobták a Panigale Showa telóit is, és az FG Racing jóvoltából egy teljesen egyedi első felfüggesztést illesztettek a helyére. A motor alkotói, Luca Pozzato és Italo Santilli szerint így pontosabb visszajelzést ad az első kerék csúszásáról. Ezt valószínűleg kevesen fogják igazán kitapasztalni. A nagyon különleges V4 Penta ugyanis egyelőre egy tíz darabból álló limitált kiadásban készült el, amelynek minden egyes példányáért egy szép kerek 100’000.- eurós átutalással kell kedveskedni az Official GP Design csapatának. Úgyhogy nekünk maradnak a:






fotók: Officine GP Design és OmniMoto.it
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Bolognában legördült a gyártósorról az első Ducati Diavel 1260. A motor minden szempontból nagyon komoly tudású, igazi unikumnak ígérkezik.
Elolvasom »Szezon előtti SCHUBERTH beszerzési lehetőség: a német prémium márka számos modelljét most gyári kommunikációval együtt kedvezményesen kapod meg.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »