A Honda természetesen kivitt egy rakás újdonságot a Milánóban zajló rendezvényre, az EICMA-ra, hogy elnyerjék velük a látogatók kegyeit. Tegnap már ejtettünk szót a 650 köbcentiméteres kategóriát érintő újdonságokról, de jön még néhány apróság. Azonban ki gondolta volna, hogy a szokásos ritmust pont szárnyasék törik meg? A standjukon bemutattak két olyan prototípust, amik egyfelől vannak annyira izgalmasak, hogy felkapja rájuk az ember a fejét, másfelől nem annyira elborultak, hogy legyintsünk és azt mondjuk, hogy ebből úgysem lesz semmi.
A márka római K+F központja a nyolcadliteresek közé dobta be a dizájn gránátot. Azaz a tavaly megjelent CB125R alapjaira elkészített CB125X és CB125M modelleket. A vörös CB125M egy kicsit olyan, mintha supermotót naked elemmekkel dobtak volna fel. Minimalista formavilág, futurisztikus vonalak – és ettől valahogy ijesztően KTM-szerű külleme lett, de jó értelemben.
A hófehérben feszítő CB125X egészen máshonnan közelít. A Yamaha és a KTM kiválóan ráérzett a ralis stílusra, ami lehet, hogy nem újdonság, de a sivatagi versenymotor hangulat csillaga éppen felfelé ível. Láthatóan tetszenek a motorosoknak. Ezt lovagolta meg az új prototípusával a Honda. A gyártó sajtóközleménye ugyan kitér arra, hogy az újdonságok elsősorban a fiatalabb látogatók képzeletét hívatottak megragadni. De nem csak arra mutatnak rá, hogy milyen lehetőségek vannak az aktuális platformokban, hanem egy-egy egészen új modell előhírnökei is lehetnek. Na persze csak, ha tetszik az embereknek a felvázolt jövőkép.
Cimkék:
Bemutatták Milánóban a BMW F850GS Adventure változatát, ami hagyományosan nagyobb hatótávot és jobb terepképességet jelent.
Elolvasom »A hengerűrtartalmak kisebbik szegletében a Benelli már kimutatta a foga fehérjét. Itt az ideje, hogy felvegye a kesztyűt a nagyokkal szemben.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »