MotoGP: kemény küzdelemből jött ki győztesen Dovizioso

Thumbnail
MotoGP: kemény küzdelemből jött ki győztesen Dovizioso

MotoGP: kemény küzdelemből jött ki győztesen Dovizioso

2018. augusztus 6. - - Hír / Események Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brno-i versenypálya, az adrenalingyár, a Monster Energy Grand Prix České republiky egy kicsit a mi MotoGP futamunk is. Számtalan emléke fűződik hozzá a szerencsés honfitársainknak. Volt olyan, aki Talmának szurkolt a tribünön, de akad olyan is, aki még Drapál Jánosért üvöltötte szárazra a torkát, az akkor még Csehszlovák Nagydíjnak nevezett versenyen. Most sem okozott csalódást a finom sörök otthona. Andrea Dovizioso, Jorge Lorenzo és Marc Marquez olyat birkózott egymással az utolsó körökben, hogy még a szembeszomszédom is lélegzetvisszafojtva hagyta abba a vasárnapi flexelést egy rövid időre. Persze ez utóbbi nem igaz: csupán a fájdalmas emlékek, a remény és a jövő héttől való rettegés szülte ezt a fordulatot.

Doviziosoval senki nem bírt

Doviziosoval duplázó Ducati

Már a rajt előtt is nagy volt az izgalom. Hiszen a mezőny két jubilálót is köszöntött. Marc Marquez 100. alkalommal állt rajtvonalhoz, hogy aztán elképesztő karriert fusson be. Andrea Dovizioso pedig 100. alkalommal ült a Ducati nyergében, amit nagyon szépen, egy futamgyőzelemmel hálált meg.

[do_widget id=text-10]

Dovizioso, Rossi és Marquez szeles időben állt fel a rajtrácsra. Bradl, Vinales és Smith összeakadtak a rajt után. Bradley Smith ugyan visszaült a motorra, de befejezni a versenyt már ő sem tudta, csupán sétamotorozott egy kört még. Dovizioso megtartotta első helyét. A 7. körben Valentino Rossi két kör erejéig megelőzte Dovit, de aztán a Yamaha elkezdett elfogyni. A dokit végül Marquez is megelőzte, majd az időközben feljövő Crutchlow. Végül egészen az 5. helyig csúszott vissza, onnan kapaszkodott vissza a 4. helyre, ahol végül befejezte a versenyt.

Marquez, mint hús a Ducati szendvicsben

A brit Crutchlow a verseny középső szakaszában nagyon megindult. Lorenzót is kicselezte, de végül visszacsúszott az 5. helyre. A verseny igazi tökösgyerek címét ezúttal Jorge Lorenzo hozta el. Crutchlow, Marquez és Dovizioso csak pislogott, amikor mindhármukat megelőzte. Bár az elsőséget nem tudta megőrizni csapattársával szemben, de a harci szellemre nem lehet panasz: még az utolsó körökben is próbálkozott. Természetesen Marquez sem hagyta magát, de végül megelégedett a harmadik pozícióval. Végtére is fölösleges lett volna kockáztatnia, ami okos döntés volt.

Fotók: MotoGP/Autosport