Feltetted már valaha magadnak azt a kérdést, hogy vajon mi történne, ha kereszteznénk egy GSX-R1000-et egy Kawasaki KLX450R-el? Bevallom férfiasan, hogy én még soha. Szerencsére azonban a világ egy vidám hely, amit megfelelően magas számú buggyant ember tekint a különbejáratú játszóterének. Azt persze soha nem tudjuk meg, hogy mi járhatott az ötletgazda és megvalósító fejében, de hogy összehozta a világ egyik legdurvább enduróját az egészen biztos. A használhatósága persze kérdéses, de legyünk őszinték: kit érdekel?
A felszteroidozott mókagépet alapvetően egy 2003-as Suzuki GSX-R1000 modellből faragták minden olyan interneten kommentelő megrökönyödésére, aki már attól is rosszul van, ha valaki nem a gyári ülést használja a motorján. Az első és hátsó futómű egyaránt egy limezöld Kawasaki KLX450R-ből származik és lényegében ezzel készen is lett a remekmű.
Persze akad még néhány átalakítás, hiszen például a csőrös orrész láthatóan nem egy klasszikus superbike elem. Az idomok hiányoznak, lámpákat se keressünk rajta és egy masszív bukócső véd a borulás negatív következményeitől. Nézzétek meg az alábbi videón működés közben. Egészen egyszerűen bestiális. Hangerőt fel!
A szemnek persze a bütykös abroncs is szokatlan látvány, ha egy 160 lóerős, sornégyes motorblokk társul hozzá, amit 10’800-at is elforog. És, hogy hol lehet ezt kihasználni? Nyilvánvalóan sehol. Sőt, amióta az átalakítás megtörtént, talán még harmadikba is csak elvétve váltották be, de ez így gyönyörű. Egy elborult eszköz, aminek nincs más célja a földi létben, minthogy mosolyt csaljon az arcokra. Az enyémre sikerült.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »