Nem ez az első alkalom, hogy a BMW karbon elemek sorozatgyártásával borzolja a leendő vásárlók kedélyeit. Az igaz, hogy eddig inkább a négykerekűek területén értek el jelentős eredményeket és tudták elsütni a szénszálas alapanyagot, például az I3 esetében. De azért vigyázó germán tekintetük a motorkerékpárok világát sem hagyja teljesen érintetlenül.

Hiába hisszük azt, hogy nem, nincs tovább, a technikán már lehetetlen reszelni: nyilván évről évre tévedünk. A HP4 Race-hez már korábban is villantottak szénszál erősítésű vázat és felnit a bajorok, de úgy látszik, hogy most egy újabb komoly fejlesztéssel nézhetünk szembe ebben a szegmensben.
[do_widget id=text-10]
Álmodj királylány
Nagyjából ez az a terület, ahová várhatjuk a BMW legújabb fejlesztését. Ugyanis most bemutattak egy szénszálas műanyagból készült lengővillát, amivel kapcsolatban az a legnagyobb érdekesség, hogy nem kuriózumnak szánják, nem egyfajta műszaki kivagyiság, hanem egy sorozatgyártásra kész darab.

Természetesen a tömeggyártás kék-fehér szemüvegen keresztül azt jelenti, hogy naponta kétszáz darabot képesek előállítani. Ez akár azt is feltételezhetné, hogy számos motorban meg fog jelenni, de a szénszálas elemek előállítása olyan befektetést igényelne, ami jelentősen megnővelné ezeknek a motorkerékpároknak az árát. Tehát várhatóan nem a legnépszerűbb alapmodellekben fog felbukkanni. Sokkal inkább az említett HP4 Race-hez hasonló csúcskategóriás gépekben, amiken az ára egyébként is a csillagászíti magasságokban dagonyázik.



You must be logged in to post a comment.