A Suzuki tényleg visszahozza a Katana nevet
A Suzuki tényleg visszahozza a Katana nevet
2018. március 26. - onroad - Hír / Érdekességek Nem
Ugorjunk vissza egy picit az időben. A Katana név legutoljára ősszel az EICMA show után bukkant fel. Arról be is számoltunk annak rendje és módja szerint és azt is meg kellett állapítanunk, hogy akkor még a történet nagyon gyerekcipőben járt. Egy olyan Katana koncepció volt kiállítva a Suzuki standján, ami még csak nem is az ő munkájuk gyümölcseként született. Egy híres tervező, Rodolfo Frascoli munkáját dicsérte. A vállalat ugyan a szárnyai alá vette a motort, de annál többet nem nagyon tett, minthogy várta a visszajelzéseket, hogy levonhassa a maga tanulságát. Kíváncsiak voltak, hogy az emberek vajon ráharapnának-e újra valamire, aminek az a neve, hogy Katana.
Egy penge mind fölött
Azt hiszem, hogy erre a kérdésre a helyes választ bármelyikünk megadta volna csípőből, akár tanulmányok és vizsgálódás nélkül. Akárhogy is, a Suzuki végül levonta a maga következtetéseit. A vállalat levédette a „Katana” nevet és egy kecses, elegáns és mégis látványos kardos logót. Ennél biztatóbb hírünk pedig nem is lehetne, hiszen ez azt jelenti, hogy komolyan vették a korábban rendelkezésre álló tanulmány motort.
Kár is lenne tagadni a tényt, hogy a Suzukira mostanában ráférne egy imidzs építő motor, ugyanis a mostani modell palettájáról nem mindenkinek a szívdöglesztő jelző jut eszébe. A rossz benyomást a 2017-es EICMA show csak erősítette, amikor is képesek voltak kiállni a világ elé egy darab café raceresített motorral, az SV650X-el. Legyünk őszintén, az is inkább egy kötelező kör volt, ami nem is borzolta fel különösképpen a kedélyeket. Úgyhogy hajrá Katana, várunk szeretettel!



