Egy igazi szerb motoros túra: aszfalt, terep és balkáni buli

Másnap (na jó, csak egy kicsit másnap) kunyizunk egy kávét még nyitás előtt a strandbüfében, majd csobb – napozás – csobb – KTM szerelés. Valami félkegyelmű rosszul rakta össze a hátsó féket…ezért fogott egész nap. Változatlanul 45 fok van, gyerünk endurózni!

A motormentes nap

Aha.. menjetek csak szépen, majd én addig szemmel tartom a sátrakat a medencéből! Jó a dumám, mi? Pancsolok-úszkálok, s közben érdekes dolgokra leszek figyelmes… majdnem mindenki szőke és sportos! Elhízott ember nincs. Csajoknál úgy 1.70, míg a pasiknál 1.80 az alsó mérethatár, nagyon otthon érzem magam itt. Mindenki nagyon tiszteletben tartja a másikat, mindenki elfér békésen. Észreveszem, hogy megnéznek, de nagyon diszkréten, semmi tolakodó bámulás. Itt még nem trendi a nonfiguratív tetkó, nincs az a sok elkúrt krix-krax ábra, mint az otthoni strandon, talán itt nem akarnak keménynek látszani…

Mivel ez Szerbia egyik legszegényebb területe, itt nincsenek turisták. (Jaa, de: mi ketten Istvánnal.) Ami picit érthetetlen, hiszen a táj szép, Bosznia vagy a Durmitor csak egy ugrás és közelben van Szerbia egyik, ha nem a legszebb természeti szépsége, Zlatibor. Néhányan dobálják a lasztit, amikor elém pattan lazán visszacsavarom nekik, intenek álljak be közéjük. Köszi, továbblebegek. Valahogy megszáll ez a balkáni béke és nyugalom. A két úszómester nem sípol állandóan, senkit nem kell fegyelmezni.

Megjön az endurós brigád, szanaszét dobálják izzadt szerelésüket és próbálnak gyorsan visszahűlni az üzemi tartományba. Este besétálunk a városközpontba, ahol a főutca le van zárva – mindenhol emberek, szól a zene, itt senki sem a TV-t bámulja bezárkózva. Kávézók, vendéglők, de még a pékségek teraszai is tömve, az emberek beszélgetnek, a fiatalok ismerkednek, nevetgélnek… ez a Balkán! Komplett lepény. Ezt hajkurásszuk. Ahol – Zorán szerint – a legjobb, most zárva, így jöhet a második helyezett. De mi is ez? Szerb kenyérlepényt beletunkolják a sült hús zsírjába, majd egy gomolya jellegű lágy sajt és tojás keverékéből készült rántottát tesznek bele. Olcsó is, finom is, meg laktató is.

Maradandó este

Az emeletes házak között egy üres telken, egy régi kis házban kocsma üzemel, udvarán élőzenés koncert készülődik. Elővarázsolom a Bolyhos szőlő-páleszt, ami szépen körbejár az asztal körül. Csakúgy kezdőkérdésként, hogy legyen miről dumálni… A koncert első perceiben földbe gyökerezik a lábam! A bemelegítő Rebell Yell után (de már az is) valami embertelen profin szólal meg egy Rammstein nóta, amire a tömeg be is indul! Csak meresztem a szemem-fülem: wazzze, az eredeti sem jobb! Prodidzsáj? System od a Down? Keresem az állam! Hihetetlen amit ez a banda művel!! Hahóóó, magyar zeneszervezőőőők! Újvidék OSMI DAN zenekar! Hibátlanul sorjáznak a zúzós nóták, amikor felhangzik egy egyszerű német nyelvlecke: Du, Du Hast, Du Hast Mich… itt már Zorán sem bírja tánc nélkül, totális eufória! Lesz ebből még macskajaj is!

Fél háromig nyomták a fiúk, ami azért érdekes, mert a környező házakból senki nem anyázott, nem dobált, nem küldte ki a yardot! Hétvége van, mulassanak csak a fiatalok. Ezt (is) eltanulhatnánk otthon! Apróság, hogy nincsenek kidobó emberek: mindenki tud viselkedni, nincs balhé… érted, ez a Balkán! De akkor ahol mi élünk az mi??? Itt vannak a szerbek, akik ortodoxok. A horvátok ugye római-katolikusok, míg a bosnyákok muszlimok. Mégis békésen iszogatnak, s mulatnak együtt! Komolyan, aki a balkán szót még egyszer pejoratívan használja azt elküldöm a… szóval ide! Tényleg azt a sok búvalbaxxott, erősre ivós, kötekedős magyart ide kellene küldeni, hogy tanuljanak meg mulatni, táncolni, vidámnak lenni… és mértékkel iszogatni!

A hazaút

Hajnali 10-kor készülődni kezdünk, mennénk haza, ami úgy nagyjából pont 500 kilométer. A fiúk invitálnak, a show must gó, vagyis ők terepen bejárják egész Szerbiát, mindenhol van haver, meg jó buli! Köszi, talán jövőre…

Eseménytelenül telik a hazaút: szép a táj, kanyargósak az utak. Megcélozzuk Bolgyán települést (Budanovci), körülnézünk a faluban, de senki értelmes embert nem találunk – lehet, vasárnap délidőben ebédelnek. Így nem tudjuk pontosan megkeresni azt a helyet, ahová lezuhant a lelőtt F-117-es lopakodó. Majd legközelebb! Verbászig eseménytelen az út, itt a Ferenc csatorna és annak műtárgyai az érdekesek. Például az az elhagyott vasúti híd, amin remek képeket lehet csinálni: olyan, mintha a világvégén, de legalább Szibériában lennénk. Innen húzunk a határ felé már, ahol várakozni kell: sok az Ausztriába igyekvő szerb. Velünk nem tökölnek a határőrök, nem vagyunk csempész típusúak. Baján szétválunk, mindkettőnknek még nagyjából két óra az út hazáig. Jövőre – azaz idén – veletek ugyanitt!