Egy igazi szerb motoros túra: aszfalt, terep és balkáni buli

A kartell döcög a szerb határ felé… Jó kis facebookos ismeretségnek indult a dolog Zoránnal, mert hogy ő is márkatárs. Régi motoros, régi Africás, bár most a legújabb van már alatta. Augusztusban otthon tölti a szabadságát. Mondogatta, hogy lesz nyáron egy szerb túraendurós-offródos összeröffenés, ő menni fog, jöjjünk már mi is! Amikor jött haza németből találkoztunk, s gurultunk egyet közösen, így ő láthatta az alcsúti platánsort, majd meghívtam egy pljeskavicára. Fel is dobtam a Nagyendurók topicba, hogy lehet jönni, de úgy látszik sokan tartanak déli szomszédunktól…vagy a tereptől?

Istvánnal pénteken reggel Solton találkozok, ketten megyünk. Persze bütykösgumi, s rövid áttétel hiszen off-road jellegű lesz a történet. Személyinket lobogtatva átbújunk a határon, majd irány Belgrád. A tötymörgős falvakat megunjuk hamar, meg azért tartunk a rémhírektől, hogy a rendőrök belépőt szednek bármilyen indokkal. Jó lenne felmenni a pályára, de épp a beléptetőkapukat csinálják, így nem lehet. Újvidéknél csak sikerül, innen unalmas pályázás egy ójróért. Külvárosi bengakút, ahol a csapat várakozik… mindenki beszéli az angolt valamennyire, így hamar szót értünk.

Innen a péntek délutáni menekülj-a-városból játék megy, az autó-hadsereget kerülgetjük eszelős tempóval. Még jó, hogy a szerb balkáni nép és nem olyan mint a magyar sofőrök: itt elengedik a motorost!!! Letérünk egy mellékútra, majd egy még mellékebb útra, onnan egy mellékföldes útra. Igazán kellemes 46 fok van, pont optimális terepezni!

Ráadásul a nagyvasaknak küzdelmes a terep: laza föld, tele labda méretű kövekkel! Persze szintkülönbség is van szépen. Néha pihenünk picit, míg a többiek utolérnek. A túravezetők nem pöcsölnek! Megcsodáljuk a tájat: hegy-hegy hátán, néhány cserje, s az ég kékje.

A Balkán legszebb arca

CSODÁLATOS. Szépen eltávolodtunk már Belgrádtól, megéhezett a banda. Innen már lefelé tartunk a hegyről, továbbra is zergebaszó ösvényeken, míg kiérünk a betonos útra. Egy kisebb településen iszunk egy üdítőt, készülnek a hétvégére, az utcákon teltház, mindenhol zene szól, a parázs felett forog egy egész bárány, jól néz ki…

Néhány kilométer után megérkezünk Kosjericbe. A strand mögött leparkolunk, majd bedobáljuk a cuccainkat a kerítésen, persze bemászunk mi is. Na ekkor jelenik meg a tulaj a kapukulccsal – merthogy haverja az egyik motorosnak -, így bekérózunk. Korrekt kis strand egy nagy medencével, csúszdával és büfével. Csobbbbb. Isteni a víz, ebben a melegben ki az a hülye aki endurózik?

Lazuljunk!

Néha kimászunk, mert sört nem adnak be a medencébe. Kezdem megérteni a japán makákók dilemmáit a termálvízben, csak itt kinn van meleg! Szalad az idő, ránk esteledik – mi meg jól átslattyogunk a szomszéd focistadion öltözői felett kialakult bárba, ahol van kaja. Cevapcici? Da! A hangulat pazar, bő hangyafasznyival teltház felett van a hely, gyermekkorom mozijaira emlékeztet a pótszékekkel. Néha bevillannak képek Surdáról – a mi korosztályunknak meghatározó élmény volt… Isten veled Ljubisa! A pincér alig fér el, hangulat verioké, fogy a sör, rendelgetünk is szépen míg megjön a kaja. Egyik szerb vitéz amolyan barátkozási céllal kérdezi, hogy ettem-e már ilyesmit…

Zorán majd megfullad az asztal túloldalán, ahogy röhögve meséli, hogy milyen finomat evett nálam a bistroban! Emberünk les, mint hal a szatyorban, majd ad magának egy mentőkérdést, hogy hogyan lehet ez? (Itt úgy érzem, mintha minket magyarokat teljesen más népként tartanák számon…) Néhány szóban ecsetelem, hogy nem ismeretlen étel ez mifelénk és anyai ágon van némi dalmát vér bennem… Jaaa, hogy tesó… na így már rögtön barátibb a hangulat. Ekkorra már elpárolog az a pici távolságérzet, ami eleinte még tapintható volt. A büféhez tartozó focipályán fiatalok kergetőznek – ahogy jóllakottan vonszoljuk magunkat a sátrakhoz, látjuk hogy a másik oldalon a kis pályán az idősebb korosztály kergeti a labdát, üvölt a sajátságos szerb pop-folk-rock zene… mint nálunk a lakodalmasrock. Pffff…

A második oldalon folytatódik a túra – lapozz!