Alig két hónapja volt, hogy az Amerikai Közlekedésbiztonsági Igazgatási Hivatal – szebben mondva NHTSA – a BMW-t szórakoztatta idén már negyedszer egy visszahívás elrendelésével. Mindenesetre most úgy tűnik, hogy nem csak az import járművek forgalmazóival szemben lépnek fel szigorúan a helyi hivatalok, hanem szétnéznek a saját portájukon is. Lehet, hogy január óta a Victory lehúzta a redőnyt, de a Polaris továbbra is felelős a vásárlóiért. Így a garanciaügyeket, vagy éppen a visszahívásokat kénytelenek kezelni. Így aztán egészen biztosan fájdalmas az anyavállalat számára, hogy az akció mintegy 26’182 darab motort érint.
A visszahívás a következő modelleket érinti: Victory Cross Country, Cross Country Tour, Cross Roads, Magnum, és a Hard Ball. Tehát a 2010-2017 között legyártott motorok nagy részét. A hercehurca pedig azért van, mert előfordulhat a gépekben, hogy kihagy a gyújtás és megolvaszthatja a fékrendszerhez tartozó elektromos vezetékeket. A Victory szerint a motorban a gyújtás kihagyása miatt a katalizátor túlmelegszik. Ez pedig a kipufogógáz hőmérsékletének megemelkedését eredményezi. Mivel az érintett modelleket azonos alapokon tervezték meg, így hasonló módon vezették el az elektromosságot bennük. Ebből ered a nagy számú visszahívás. A helyzet orvoslása érdekében a Polaris értesíti az érintett ügyfeleket. Azokat a fránya vezetékeket pedig természetesen ingyen arrébb pakolják. Már persze amelyik modellen nem cserélték le a kipufogót egy darab üres csőre a savállós havernak köszönhetően.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Tudtuk hogy jön, így igazából kevés meglepetés van a hírben. Az azonban nagyon érdekes, miért errefelé fejlődött a Ducati Multistrada.
Elolvasom »Nyílt titok volt, hogy mi készül a bolognai boszorkánykonyhában. Egy brutális sportmotort kotyvasztottak össze: ilyen lett a Ducati Panigale V4.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »