A tájékozódás számomra nem okozott különösebb nehézséget, csak az itinert nézve pontosan tudtam haladni. Egy-egy apróbb hiba azért becsúszott – mint például észre nem vett utca név tábla -, de hamar kiszúrták a csapattársaim, és megúsztuk pár méteres túlszaladással. A vacsora elfogyasztása után még társalogtunk egy kicsit némi alkoholos folyadék mellett. Persze csak mértékkel, mivel a szombat dupla távval várt ránk.

Tipikus osztrák látkép a nyeregből

A hosszú szombat

Előző este megbeszéltük, hogy reggel hétkor már motoros felszerelésben, útra készen ülünk le reggelizni. Így 7:30-kor sikerült elindulnunk. Első felkeresendő célpontunk Szalónak vára volt. Mintegy 40 perces motorozás után a bejárat előtt parkoltunk le. Tudtuk, hogy ez a nap hosszú lesz, ezért pár perc bámészkodás és fényképezés után tovább is álltunk. A következő vár igen messze volt. Az itinert követve fordultunk jobbra, fordultunk balra, kerestünk táblákat, de mégis valahogy keveredett bele egy kis unalmas szakasz.

Griffen várát csak messziről néztük meg – ide csak komoly gyalogtúrával lehet feljutni

Ám szerencsére ezt a kis negatívumot hamar elfeledtük és kiült a vigyor a szánkra, amikor letértünk egy-egy kis erdei útra. Majd a vigyor fokozódott, amikor ráfordultunk a B69-re. Itt a tó partján beiktattunk egy kis pihenőt, és mindenki meglepetésére ismerős motorosokkal futottunk össze, akik épp a szomszédos Szlovéniából kanyarogtak át majd vissza. Egy kis cseverészést követően tovább indultunk, és kiélveztük a kellemes ívű kanyarokat.

Változatos kalandok

Kis szusszanás a hosszú motorozás közben

A napi második várunknál – Griffenben – szinte csak lassítottunk, kutyafuttában egy gyors fénykép, majd mentünk is tovább. Néhány kilométert magunk mögött hagyva máris Wolfsberg kastélyára fókuszáltuk fényképezőgépeinket. Ekkor már majd hat órája motoroztunk, de még a teljes táv több mint fele még hátra volt. Ezen a részen az útvonal jól volt kitalálva: egyik pillanatban még főúton, a következőben már kanyargós hegyi úton, aztán meg nagyon keskeny erdei utakon haladtunk.

Wolfsberg várkastélya

Itt belefutottunk egy lezárásba, ahonnan a kiutat csak a GPS segítségével találtuk meg. Szerencsére a leírás diktálta útvonalra hamar ráleltünk, és folytattuk a gurulást. Délután fél hat körül meg is érkeztünk a túra – szerintem – legszebb várkastélyához, Wartenstein vadregényes várához. Előkerültek a gépek és tettük a „dolgunkat”. A hátralévő táv ekkor mintegy 140 kilométer volt. Ez nem tűnik sokan, de annak fényében, hogy épp tíz órája voltunk úton, már igen. Társaimban szerencsére még a gondolata sem merült fel annak, hogy esetlegesen rövidítsünk, így az utasításokat követve húztuk a gázt továbbra is. Hozzávetőlegesen egy órányi motorozás után érkeztünk meg Eisenstadtba, az Esterházy kastélyhoz.

Ez egy két számjegyű osztrák főút

Gyors fénykép készítés és útnak eredtünk, mert már csak egy vár várt reánk. De ezt a várat csak murvás úton lehetett megközelíteni, így ez nem is volt a „kötelező” program része. A csapatból az igazán elszántak felgurultak a 300 méter hosszú földúton és miután visszatértek, arra a döntésre jutottunk, hogy menjünk a szállásra. Szerencsére az akaratunk megegyezett az itiner parancsaival, így 20 óra után valamivel célba értünk. Fáradtan, éhesen de elégedetten és élményekkel teli.

Wartenstein vadregényes vára – ma is magántulajdonban van

Zárszavak

Jól esett a meleg vacsora és a hideg sör, bár azt hiszem a sorrend fordítva volt, és mintha vacsora csak egyszer lett volna. 🙂 Jól esett beszélgetni is egy kicsit. Megvitatni, ki merre járt, volt-e hiba az itinerben és a világ egyéb dolgairól csacsogni, ami a motorozáshoz kapcsolódik. Majd pihenni térni.

Vasárnap délelőtt mindenki megkapta emlékpólóját- és emléklapját

A túrát vasárnap délelőtt a pólók és emléklapok átadása zárta, majd a kisorsolt Motoflywear szemüveg boldog tulajdonosát láttuk az – alkalmi – emelvényen. Ezután egy dolog volt még hátra: egy csoportkép készítése, amelyhez nem voltunk restek bármit megmozdítani.

A csoportképhez megmozgattunk egy hordót is

Gabi a hordón – köszönjük az önfeláldozását!

A mezőny mintegy kétharmada várta meg az utolsó programpontot, a csoportképet

A végére pedig jöjjön egy kis összegzés. Közel 900 kilométer, 196 itiner pont, pár liter benzin, néhány rovar a plexin és a többi… De ezek a számok, amelyek nem adják vissza, hogy milyen élményt kapott az, aki részt vett ezen a túrán. Az útvonal választás – így utólag – nagyon is jó volt. Kelletek bele azok a gyors, unalmas szakaszok – így is jutott elég kanyar. Az utunkba kerülő várakat jó lett volna kicsit közelebbről is megszemlélni, de tudtuk előre, hogy a túra nem erről fog szólni. Egyszerűen nem lett volna rá idő. Így legalább kerültek fel újabb látnivalók ama képzeletbeli listára, ahová vissza kell térni. A szervezésre csak annyit tudok mondani, hogy ettől jobban nem lehetett volna összehozni. Ezúton is köszönjük Mackonak!

A 48h matricája örök emlékként ott maradhat a motorokon