A nem létező plexizsák hiteles története

Thumbnail
A nem létező plexizsák hiteles története

A nem létező plexizsák hiteles története

2017. április 1. - - Cikk / Érdekességek Kiemelt tartalom


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hazafelé tartva betértem az immáron megfogyatkozott készpénzzel a zsebemben az útba eső motorosboltba, hogy most aztán elegem van, rendelek egy bármilyen színű ICON-t plusz plexivel. Amikor előadtam a fenti történet kivonatolt részét, Zoli bácsi kedvesen megkérdezte a méretet, odament a polchoz majd levett egy X-Lite X-701-es dobozt, amiből a víztiszta plexivel szerelt patika állapotú sisak mellett előkerült egy sötét plexi, egy pinlock, sisakzsák és az eredeti számla is. „Használt” – mondta – „de nyomja a tulaj fejét, háromszor volt rajta, aztán a polcon nézegette majdnem egy évig, mire behozta”. Felhúztam, tökéletes volt. „Mennyi?” – kérdeztem, a dobozban látott számlát szemlélve. „45.000 forint” – jött a meghökkentő válasz, és azonnal egymás markába csaptunk: az üzlet megköttetett.

Az első szelfi

Az egyetlen bökkenő

Ennek már három éve, azóta boldogan használom az X-Lite-ot, talán csak új arcpárnákat vennék bele, mert az állandó jelleggel jelen lévő borostám kicsit kikezdte az anyagot. Ami viszont állandó gondot okozott, az a második plexi. Nem a cserélgetése, mert az tényleg csak egy mozdulat, és nem is szükséges olyan gyakran. 95 százalékban a sötétített van szolgálatban. Hanem hogy hogyan vigyem magammal a víztisztát arra az esetre, amikor biztosan tudom, hogy rámesteledik.

A „gyári” megoldást szépen elrágta az idő vasfoga

Egészen a múlt hétig a megoldást az jelentette, hogy a saját zacskójában, egy pár kockányi papírtörlőbe becsavarva nyomorgattam mindenhova. Hol dobozba, hol tanktáskába, hol pedig hengerzsákba. Lassan egy éve frusztrál a helyzet, hogy méltatlan és nem rendeltetésszerű módon bánok a cseredarabbal, ezért mindenhol felteszem a kérdést, hogy „csókolom, plexizsákjuk van?”. Komolyan mondom, a legtöbb helyen úgy néztek rám, mintha nem motoros lennék, hanem minimum űrhajós, aki most jött vissza a Mars-küldetésből. Olyan helyeken is, ahol a sisak mellé lehet plusz plexit is venni.

Az Óperenciás tengeren is túl…

Nemrég voltam egy kis bemelegítő, 2’000 kilométer feletti országjáró körúton. Reggel ültem a motorra 5-6 fokos rekkenő március eleji hőségben, hogy este nyolc környékén, masszív 2 órányi sötétben motorozást követően szálljak le. Tehát vinnem kellett mindenképpen a víztiszta játékost. Nem akartam Bud Spencer módjára, összeszűkült szemekkel egy vékony csíkon át szemlélni a világot, miközben arcomra fagy a mosoly. Az Univerzum Szegeden közvetlenül a helyi halászlé elfogyasztása után beterelt egy helyi motorosboltba, ahol a szokásos nézelődést követően megragadtam egy Oxford katalógust és láss csodákat: pont ott nyílt ki, ahol a hőn áhított termék volt található. Gyermeki örömmel a szememben csaptam a pultra a prospektust, hogy „ilyen van-e?” – majd az eladó, miután nem értette, hogy milyen UFÓ áll előtte, és mit akar, megnézte cikkszám szerint is. És volt!

Azért egy kicsit nyugat-európaibb megoldás, nem?

A belső borítása puha, plüss-szerű mikroszálas anyag, ami biztosan kíméletesebb, mint az eddig használt nylonzacskó-papírtörlő kombó. Semmi nagy truváj nincs benne, nincs mondjuk cipzár, ami elromolhat. A belső oldal felől tudjuk becsúsztatni egy kis zseben keresztül a tokba az éppen nem használt visort. Az már csak hab a tortán, hogy övtáskaként is a derekunkra csatolhatjuk. Most, hogy az elmúlt egy évben 97 kilóról lefogytam 84-re, még pont ki is adja az ívet – bár biztosan nem fogok gyakran élni ezzel a lehetőséggel.

Sorstársaim, ne adjátok fel, van remény! Keressétek az OF588-as cikkszámot, filléres apróság ahhoz képest, mint amennyibe a rommá karcolt másik plexi kerül!

(NEM fizetett cikk, de most nagyon örülök magamnak…)

Oldalak: 1 2