Egy igazán békebeli Honda reklám

Thumbnail
Egy igazán békebeli Honda reklám

Egy igazán békebeli Honda reklám

2016. január 3. - - Hír / Érdekességek Nem - 2 perc olvasás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Állítsd be az OnRoad.hu-t
megbízható forrásnak!

Amikor a Honda elkezdett Európában is megjelenni motorkerékpárjaival, eleinte bizony komolyan szüksége volt a hirdetésekre. Hiszen a márkanév közel sem volt olyan elfogadott, mint amilyenné mára vált – egyáltalán a japán termékeket komoly előítélet sújtotta. Be kellett bizonyítani a Vén Kontinens lakóinak, hogy jók a termékeik – így a motorok is. Ehhez pedig reklám kellett, olyan szereplőkkel, akiket ismertek errefelé. Így lett ennek a korai Honda hirdetésnek Malcolm Smith a főszereplője. Méghozzá tiszteletesként. Nézzétek, milyen jópofát alkottak sok-sok évtizeddel ezelőtt:

Ma természetesen már kevesebben tudják, ki is volt Malcolm Smith, mint annak idején. 1941-ben született Amerikában és 1956-ban kezdett versenyezni egy ’49-es gyártású Matchless 500-as motorral. Az 1960-as és 1970-es évek folyamán megszámlálhatatlan versenyt nyert, köztük nyolc alkalommal hozta el az aranyat a legnagyobb európai terepversenyről, az International Six Day Trial-ről. De megnyerte a Baja 1000 terepralit is – háromszor motorral és háromszor autóval -, a Baja 500-at pedig négy alkalommal. Ezeken felül nyert még a Mint 400, a Roof of Africa Rally és az Atlas Rally versenyein is, két alkalommal pedig rajthoz állt a Paris-Dakar korai versenyein. Azonban filmes karrierje a fenti reklámon kívül is említést érdemel, hiszen egyebek mellett szerepelt az On Any Sunday című filmlegendában Steve McQueen oldalán.