Vagdalt hús olajos pereccel

Baleset
2013. május 30., csütörtök - FeR1

Az olajfoltok áldásos tevékenységéről kár vitázni, hát még, ha a szalagkorláttal közreműködve csinálják a bajt. Nem sokon múlt, hogy ne legyen vagdalt hús főhősünkből.

Hirdetés

Ezt olvastad már?

Klasszikus erő új köntösben – Brixton Cromwell 1200x

Brixton Cromwell 1200x

Cimkék: , ,


Hozzászólások (2 hozzászólás)

Macko -

Szerintem ez nagyon simán elkerülhető lett volna. Ami történt, az tisztán vezetői hiba. Mert mit csinált emberünk? Messziről kiszúrta az olajat (az előtt be van húzva a kuplungja, hogy ráért az első kerék – pont látszik is az első képen), onnantól pedig mereven nézte, azzal a gondolattal a fejében, hogy „jaj, csak el ne essek rajta” – jó, nyilván oroszul gondolta ugyanezt, de most nem fordíttatom le a Kuglival. Aztán persze jól el is esett.

Pedig csupán annyit kellett volna tennie, hogy odanéz, ahol tiszta az aszfalt (volt 2-2 méternyi helye az olaj mindkét oldalán), és oda kormányozza a motort. Én biztosan a szűkebb ívet választottam volna.

Az érdi M7 felhajtó Nagyfalu felé állandóan tiszta olaj, de már a levezető oldalon is csúsztam meg olajon (akkor éppen szembesütött a napocska és nem is láttam). Az is menthető volt – igaz, direkt lassan mentem, éppen mert nem láttam, van-e valami az úton. Ilyenkor – ha már érzed, hogy elkezd csúszni – egy határozott kormánymozdulattal fel kell állítani a motort, kiengedni (függőlegesen) külső ívre, és ott belekormányozva visszadönteni. Ha ott is olaj van, na akkor bajban vagy – de azért az már nagyon ritka.

Ja és még egy: ilyen helyeken én eleve nem szoktam a sáv közepén menni…


FeR1 -

 Oké, persze, kivédhető lett volna, ha…

Itt van a ha, de sajnos nem így történt. 

Lehet, hogy emberünk egy átmotorozott hosszú nap után, már hulla fáradtan csorgott a forgalommal és ezt most benézte. Tudom, fáradtan ne motorozzon, de valljuk be, sokunk motorozott már annyit egyhuzamban, hogy csak az őrangyalán múlt, hogy épségben megérkezett a céljához. Neki nem sikerült, tanul belőle talán, hogy máskor mit és hogyan csináljon. De akkor is a jó büdös fenébe azokkal, akiknek fossa az olajat a járművük!


Előző bejegyzés

Amiért össze kell fognunk: le a regisztrációs adóval!

2013. május 29., szerda
Összefogás

Következő bejegyzés

Després új kihívásokat keres

2013. május 31., péntek
Sport

Ezeket olvastad már?

RiderBázis – új helyen, még több motoros élménnyel!

2025. november 17., hétfő

A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.

Elolvasom »
Premier Sisakok

CFMOTO 800 MT Explore az Adventure light újratöltve

2025. november 03., hétfő

Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret

Elolvasom »
Kínai túraenduró

Kell ennél nagyobb? Honda XL750 Transalp teszt

2023. november 14., kedd

A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?

Elolvasom »
Új motor teszt

Az új világrend trónkövetelői? Benelli TRK 702 páros teszt

2023. október 18., szerda

Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!

Elolvasom »
Új motor teszt