Ugyan a nagy túraendúrók tulajdonosainak többsége soha nem hagyja el a burkolt utakat, nem vágyik a terepakadályok legyőzésére, mégis van egy szűk réteg, aki szeretné valódi terepmotorként használni bajor gépét. Hiszen annak eredeti neve (a GS jelentése) Gelände/Strasse, azaz Terep/Utca volt, a motor tehát valaha éppen a vegyes használatra született. A Unit Garage ajánlata remek lehetőség arra, hogy olyanná tedd ezerkettes GS-eset, mintha az a nyolcvanas években született volna.
A stílusosan R120G/S Vintage Kit nevet viselő átépítő csomag teljesen új, a legendát útjára indító R80G/S-hez hasonlatossá teszi akármelyik GS-t, amelyet 2004 és 2012 között gyártottak. Ehhez a motor új lámpát, oldalborításokat, ülést, csomagtartót és komplett hátsó traktust kap. Az átalakítás négy óra alatt végezhető el, és az összes leszerelt eredeti alkatrész szépen betehető a szekrénybe – így a majdani eladáskor akár egy vadiúj, karcmentes motort hirdethetünk majd meg.
Az átépítéssel megspórolunk 6,4 kilogrammnyi súlyt, ugyanakkor pénztárcánkat is megkönnyítjük 3’920 eurónyi pénzmaggal. Akinek Adventure modellje van, az még többel, ugyanis a 33 literes kannát is ki kell cserélnie egy „sima” GS-tankra. Ezzel együtt azt kell mondjam, nekem az átalakított motor sokkal jobban tetszik.
Nem beszélve az átalakító csomag továbbgondolásaként létrejött R120R nevű modellről, amelynek már a futóművéhez is hozzányúltak: az első Telelever futóművet két 50 milliméter átmérőjű Marzocchi Shiver teleszkópra cserélték, 265 milliméteres rugóúttal (hátul az Adventure számára kialakított Öhlins rugóstag dolgozik 220 milliméter mozgást engedve a Paralever felfüggesztésnek). Itt a sárvédőt is megemelték a sárra való kisebb érzékenység miatt. Csak egyet nem cseréltek ki: az első kereket 21 collosra. Ami pedig (szerintem) alapvető fontosságú lett volna.
Cimkék:
A Schuberth cég soha nem ismerte a kompromisszumokat. Most kihozták legújabb fejlesztésű kommunikációs rendszerüket, amely a legjobb akar lenni.
Elolvasom »Ma este remélhetőleg szép teliholdas időben kerül sor az Onroad szervezésében bonyolított csajos budapesti gurulásra. Résztvevők és segítők figyelmét szeretnénk kérni.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »