Nem is terveztem ezt a tesztet, mégis összejött. Hiába, az élet néha pozitív meglepetéseket is okoz. Hogy hogyan történt? Kalandosan!

Prológus, avagy kalandok a Freeride-ig

A minap adódott egy kis időm, amit végre motorozásra szánhattam. Boldogan pattantam kedvenc nagyvasam nyergébe, majd mivel a tervezetthez képest késésben voltam, gondoltam pályázok egy rövidet, hogy hamarabb elérjem a célterületet. Az M1-M7 közös szakaszán haladtam még, amikor az eddig megbízhatóságáról és elpusztíthatalanságáról híres KTM 950 Super Enduróm dadogni kezdett, majd szépen fokozatosan leállt. Na, mondom ez zsír. Vagy 15 országban megfordultam vele, sokszor tökig mocsárban, pusztító forróságban, különböző bányák mélyén és még sorolhatnám, de eddig sohasem hagyott cserben. Négy sávot ki, majd a leállóban elkezdtem nézegetni, mi a manó lelhette szegény párát. A napokban leszedtem a tankot, arra gondoltam, hogy valamit rosszul pásszítottam vissza, amikor összeraktam.

Veszem le a kupakot a fejemről, mikor is egy autó fékez mellettem és beáll elém. Kipattan egy koma és kérdi segíthet-e. Körülnéztem és láttam, hogy magyar feliratok vannak még mindenfelé, így még jobban meglepődtem. Mondom neki, hogy köszi, lehet hogy igen, de még magam sem tudom, mi a pálya. Nézzük a gépet, lötyögtetjük a tankot, valami volt is benne az alján. Mondja az ember, lehet hogy kevés már a petró, ha gondolom, szívesen hoz. Úgy gondoltam, hogy nem ezzel van a baj, de egy kis benya nem árthat, így elfogadtam a felajánlást. Már indult is, amikor eszembe jutott, hogy egy húszas van nálam, semmi egyéb címlet. Utánaszóltam, hogy várjon egy percet, mert csak ez van nálam, és nem fogom tudni kifizetni. Néztünk egymásra majd gondoltam egyet és odaadtam neki a lét, hogy abból intézze. Biztosított, hogy 15-20 perc múlva itt lesz és elment.

Letámasztottam a motort a szalagkorláthoz és körbenéztem mi lehet vele. Nem láttam semmi rendelleneset, így megpróbáltam indítani. Meglepetésemre el is indult de elég köhögősen. Arra viszont elég volt ez a verzió, hogy legalább lábon lejussak az első kijáratig. Igen ám, de mi lesz a lóvéval? Puff neki! Mi van, ha emberünk talán meggondolja magát és elfelejt visszajönni? Ilyen gondolatok jártak a fejemben, miközben ólommentes fűszálakat rágcsálva heverésztem a pályát övező rézsűn és gyönyörködtem az elém táruló nyolc sáv páratlan panorámájában. Langy forróság, bűz, húszezer decibel zajterhelés, percenként kétezer autó az orrom előtt, mi kellhet még a magamfajtának? Így teltek-múltak a percek. A negyedóra félóra lett, de emberünk még nem jött. Gondoltam, ha még félórát nem jön, hát keresztet vetek a lére és megindulok, lesz ami lesz. Jött pár motoros is, mindannyian lelkesen integettek és vígan tovaszáguldottak. Nem tudom mire gondolhattak, de nyilván nem arra ami a tényállás volt, hiszen egy 950-es KTM állt az út szélén…

Egyszer csak feltűnik egy KTM és már fékez is. Kicsit távolabb állt meg. Kiköptem az aktuális fűszálat, majd felkerekedtem és megindultam a segítőkész kolléga felé. Mikor odaértem, az a kellemes meglepetés ért, hogy a napszemüveg mögött felismertem a hazai KTM-világ első emberét, Zsembery Barnát, akinek kitűnő társaságában volt szerencsém néhányszor kilehelni a lelkem egy-egy általa szervezett endurós bevetés alkalmából. Széles mosoly terült szét orcámon és miután megköszöntem segítőkészségét, előadtam neki az esetem. Mondja hogy oké, ha gondolom várjak még az emberemre, de itt a mobilszáma és ha kell, tíz perc alatt itt a tréler értem. Bepattintják a szomszédos törökbálinti KTM bázisra – ahol szakszervíz is működik -, és megnézik mi a bibi. Ismét nagyon megköszöntem a kedvességét és elbúcsúztunk azzal, hogy ha szükséges akkor hívom. Kicsit kellett még rágcsálódnom, de nem sokkal ezután befutott a benzines ember. Elnézést kért (!), hogy megvárakoztatott, de – ahogy mondta – nehéz volt kannát szereznie… Mondtam: egye fene! Ezután elővette a nyugtát, majd a visszajárót és elkezdte leszámolni a kezembe. Mikor a fémhúszasoknál tartott, megkérdeztem, hogy most vicceskedik-e, mire nézett rám nagy szemekkel. Jó – mondtam – hagyjuk. Nagy nehezen rábeszéltem, hogy legalább két rongyot fogadjon el az idejéért meg a benzinért amit rám pazarolt, szerencsére rövid szabódás után el is fogadta. Ezek után mély hálával megköszöntem a segítségét és elbúcsúztunk egymástól. Egyébként elmondta, hogy amúgy ő is motoros ember, csak most éppen autóval volt dolga. Hja! Így már értem. Vagy még így sem? Mindegy, jó ember, ezúton is köszönöm neki!

No, lássuk a medvét! Indítom a gépet, az meg, mintha mi sem történt volna, simán életre kelt. Jéé, lehet, hogy mégis a benya? Gyanús volt, mert nem jelzett az alacsony üzemanyagszintet jelző kontroll lámpa ami eddig megbízhatóan működött, de ha így, hát így. Le a pályáról és első utam Törökbálintra, a Zsembery KTM-hez vezetett, hogy ismét köszönetet mondjak Barnának. Megállok a parkolóban, Barna jön ki a szervizből és kérdi mi a helyzet. Mondtam, hogy talán tényleg csak a benya volt a ludas, mert most makulátlanul ketyeg a gép. Eközben akadt meg a szemem a szalon előtt pihenő 350-es Freeride-on. Összenéztünk Barnával, aki talán meglátva szememben a mohó kiváncsiságot, elmosolyodva felajánlotta egy próbakörre a kis újdonságot. Bennem persze egyből felserkent a szemtelen zsurnaliszta giliszta, és azonnal arra gondoltam: ha már így adódott, esetleg nem lehetne-e kicsit alaposabban kifaggatni a kicsikét? Előadtam a kis tervem Barnának, aki készséggel beleegyezett a dologba. Szemeimben ekkor már égett a tűz, alig vártam, hogy magam alatt tudhassam a KTM újdonságát, ha már a hivatalos bemutatóra nem sikerült eljutnom. Gyors köszönet, rápattantam és már mentünk is…

A második oldalon összeismerkedünk a Freeride-dal. Csupa pozitív benyomás jön!