2010
év bejegyzései
2010
év bejegyzéseiA Peugeot nevet változtat
Találós kérdés is lehetett volna, hogy melyik a legrégebben folyamatosan működő európai motorgyártó. A válasz a Peugeot, akik 1903 óta megszakítás nélkül készítenek motorkerékpárokat. Az utóbbi években, évtizedekben ugyan „csak” robogókat és kisköbcentis motorokat bocsátanak piacra, azaz a mindennapokban igencsak hasznos masinákat. A Peugeot gyártási volumene nem jelentős az olasz és japán konkurenciához viszonyítva, ugyanakkor a cég hosszú évek óta több száz embernek munkát, több ezernek pedig olcsó közlekedési eszközöket kínál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már tavaly felmerült az alkalmazottak számának csökkentése, mivel a válság a franciákat sem kerülte el.
Az új év beköszöntével új stratégiát hirdet a gyártó, amelynek hangsúlyt egy új névvel és emblémával igyekszik adni. A Peugeot Scooters a Milánóban bemutatott e-Vivacity elektromos és Evolution 3 hibrid robogókkal egy környezetbarát járműveket gyártó cég képét igyekszik kialakítani magáról, amely történelméhez méltó módon innovatív technikát kínál vásárlóinak.
Elolvasom
Triumph: köszönjük, jól vagyunk
A hosszú ideje tartó pénzügyi válság hatása a motorkerékpár-gyártókra egyelőre ugyan nem hatott olyan negatívan, mint a gépkocsikat gyártó cégekre, de a gondok ebben a szektorban is érezhetők. Az Onroad virtuális hasábjain is számos hírben adtunk számot a cégek megszorításairól, termelésük csökkentéséről és elbocsátásokról. A 2009-es év végével egyre több statisztikai adat áll rendelkezésre, az Egyesült Államokban most az a nyerő, aki a legkevesebbet veszti, de Európában sem sokkal jobb a helyzet.
Ilyen körülmények között meglepő hír, de a Triumph értékesítései a nemzetközi trendekkel ellentétes irányba mozdultak el. Saját hazájában, az Egyesült Királyságban a patinás gyártó 2009-ben 26%-kal több új motort adott el, mint előző évben. Számszerűleg ez 7450 új masina értékesítését jelenti, ráadásul ezek a gépek mind a nagyköbcentis motorok közül kerülnek ki. A Triumph kis gyártónak számít, a termelési volumen messze elmarad a japán, német vagy éppen az amerikai versenytársaké mögött, ugyanakkor a jelek szerint jól alkalmazkodott a helyzethez. Novemberben a legnépszerűbb márka volt hazájában, míg decemberben csak 1 darabbal adott el kevesebb nagymotort, mint a piacvezető Honda. 2009-es eredményével a Triumph Nagy-Britannia negyedik legsikeresebb motorkerékpár-gyártójának számít (9,2%-ról 13%-ra nőtt hazai piaci részesedése), míg a világszerte jegyzett eladások terén 3,4%-os tortaszeletét feltornázta 4,4%-ra.
Nyerd meg az ajándékot! – 12. forduló
Megfejtésként a látható járműrészletet tartalmazó cikk linkjét kérjük beküldeni!
Jelenlegi állás:
- versysfun: 3 pont
– Yoda: 3 pont
- Dugo85: 2 pont
– mittudomain: 2 pont
- shcayo: 1 pont
– Lombardo: 1 pont
Milánóban kaptunk egy pofás kis MV Agusta sajtóanyagot. A cég logójával ellátott tollat és pendrive-ot. Úgy döntöttünk, hogy ezt egy nyereményjáték nyomán átadjuk az arra legérdemesebb olvasónak.

Az nyer, aki legelőször válaszol ötször egymás után leghamarabb a feltett kérdésre. Mivel olyan kérdést nehéz nektek feltenni, amire nem tudtok válaszolni, legalább a válaszadás gyorsasága vigyen egy kis izgalmat a játékba.
A kérdéseket természetesen genyó módon váratlanul fogjuk feltenni, hogy aki MV Agusta pendriveot szeretne nyerni, annak éjjel-nappal az Onroadot kelljen nyomogatnia.
ElolvasomA Dakar legjobb képei
Bevallom őszintén, a „Dakar” számomra egyre kevésbé szimpatikus. Ugyan a résztvevők teljesítménye megkérdőjelezhetetlenül tiszteletre méltó, de az eredeti helyszíntől távol, néhány gazdag, vagy a vállalkozáshoz elég szponzort összeszedő hóbortos ember számára megrendezett kérdéses sportértékű rendezvény, amivel kapcsolatban már olvashattunk gyomorforgató híreket. Íme néhány jól sikerült kép Dél-Amerikából, az idei versenyről. (Bár a profilunk a motorokhoz köt minket, az autósokat is benne hagytam.)
ElolvasomMotorozz Afrikában Charley Boormannal!
A világ talán legismertebb motoros párosának egyik tagjáról van szó. Charley a világhírű színész, Ewan McGregor társaságában már két világkörüli utat tett: Angliától keleti irányban körbemotorozták a Földet a Long Way Round nevű útjukon, majd Skóciától Fokvárosig haladtak Dél felé a Long Way Down során. Közben Ewan felhagyott – reméljük, csak átmenetileg – a hosszú motoros utazásokkal, társa azonban rendületlenül rója a világot BMW-je hátán.
Most egy páratlan alkalom kínálkozik mindazoknak, akiknek megadatik, hogy éjlenek a lehetőséggel (és gyorsan is reagálnak). Ugyanis mindössze 25 motoros nevezhet be arra a túrára, amely a Moto Adventures szervezésében 2010 augusztus 15-én indul Fokvárosból, és a zambiai Viktória Vízesésnél ér véget. (A cikk megjelenésekor már csak 17 vezető és 3 utas számára volt hely!)
A kaland előtt minden résztvevő kétnapos felkészítést kap Simon Pavey-től, aki a két színész instruktora is volt. A tréning Walesben lesz, majd Fokvárosba repülve mindenki átveszi BMW R1200GS vagy F650GS motorkerékpárját, és elindul a 16 napos kaland!
A kaland szót persze némileg zárójelbe kell tenni, hiszen az út során minden luxusban részesülnek a résztvevők: a legjobb helyeken lesznek az étkezések és a szállások is. Sőt, a két kísérőteherautónak köszönhetően még a személyes poggyászukat sem kell saját motorjaikon szállítaniuk. A menet elején viszont végig ott fog motorozni Charley, az esti tábortüzek mellett pedig biztosan nagy élmény lesz hallgatni motoros történeteit.
Nyilván mindenki kitalálta, egy ilyen kaland nem olcsó mulatság, én azonban sokkal rosszabbra számítottam. A részvételi díj ugyanis 6950 euró (amennyiben valaki utast visza, annak 4950), amely a repülési költségeken kívül mindent tartalmaz. Belegondolva, hogy sokan ennél több pénzért mennek el Afrikába néhány szegény állatot lemészárolni, én biztosan inkább motoroznék!
Bővebb információ és jelentkezés ITT.
ElolvasomSzokatlan múzeum: oldalkocsis motorok
Bevallom őszintén, az oldalkocsis motorozás, mint oly sok motorosnak, számomra sem vonzó. Ennek ellenére szívesen megnézem ezeket a gépeket, hiszen a kettő (három) keréken közlekedés egy érdekes fajtája. A régi időkben az vett motort, akinek nem volt pénze autóra, az oldalkocsis motor pedig egy olcsó alternatíva volt egy kis család számára. Nem véletlen, hogy a háború után számos olasz robogóhoz is készült oldalkocsi.
Cingoliban, egy olasz kisvárosban található az a múzeum, amely az ilyen járművek bemutatására specializálódott. A furcsa vonzódás talán nem véletlen: az olasz oldalkocsis krosszversenyek egyik pályája a város mellett található – ez ráadásul a nemzetközi bajnokság olaszországi állomása is. A múzeumban számos eredeti, felújított vagy éppen replika oldalkocsit láthatunk a fő kiállításon. A másik érdekes tárlat
néhány híres filmben használt motort mutat be, ezek többsége ugyan csak másolat, de néhány eredeti darab is található itt. Különlehesség, hogy néhány modellt korhű környezetben mutatnak be, egy katonai motor például „hadszíntéren”, a filmekben szerepelt modellek némelyike pedig a legemlékezetesebb filmbeli jelenet egy-egy pillanatát idézi fel.
A múzeum Rossi szülőfalujától nem messze található, ha valaki a környékre tervez túrát, feltétlenül ejtse útba Cingolit – ugyan a múzeum most időszakosan zárva van, de a turista szezon kezdetére várhatóan újra megnyitják.
ElolvasomMikor jön az FZ8 és mennyibe fog kerülni?
Az XJ6 és a Diversion bevezetése után kérdésessé vált a korábbi évek egyik legnépszerűbb Yamahájának, az FZ6-nak (és természetesen S változatának) a sorsa. A találgatások már a tavalyi szezon végén megkezdődtek, a nemrégiben közzétett első hivatalos kép (amely ugyan csak a csupasz modell lámpatestét mutatta) hatására pedig megélénkültek. Még decemberben kétféle számítógépes montázs is megjelent, amelyek az FZ6, az FZ1, és más konkurens modellek elemeit ötvözték. Egy dolog biztos: a motor nem így fog kinézni. A megjelenésről egyelőre semmi hír, így a szokásos modelbevezetéseket figyelmbe véve sokan csak a szezon végére várják a motor érkezését.
Ugyanakkor egy másik fontos kérdés is felmerült, amelyet már személy szerint jómagam is megvitattam motorkereskedő cimborámmal. A jelenlegi, visszaeső értékesítések mellett nagyon fontos kérdés az új gép ára. Megszokhattuk, hogy a Yamaha motorjai nemcsak kidolgozottságban, de árban is kissé a konkurensek felett állnak. Az FZ1 ára piactól, évjárattól, felszereltségtől függően 10.500 – 11.500 euro, az FZ6 pedig 7.000 euro körül mozog. Természetesen speciális akciók esetében ettől az ár lehet alacsonyabb is, de induljunk ki ezekből a számokból. Francia újságírók az új (csupasz) modell árát 8.000 euróra becsülik. (Ugyanezen források az új Super Teneré árát 15.000 euróra várják.)
Újdonságról beszélünk, modellbevezetés ide- vagy oda, a várt technikai frissítés mellett, ismerve a Yamahák aprólékos kidolgozottságát, véleményem szerint ez egy túlságosan optimista becslés. A magyarországi helyzetet tovább bonyolítja a regisztrációs adó és az importőr által kénytelen-kelletlen használandó hosszabb időszakra meghatározandó euro-forint átváltási árfolyam. Személy szerint engem is érdekel ez a modell, az általam várt mintegy 2,9-3,2 millió forintos ár azonban megkérdőjelezheti a motor hazai sikerét. De ki tudja, ha egy motoGP-ből származó 800-as, pszeudo V4-es aggregát lenne az FZ8 modellek erőforrása, ez ár kifejezetten vonzóvá is válhatna…
ElolvasomHamarosan piacra kerül a legújabb elektromos motor
Igen gyakran adunk hírt az elektromos kétkerekűekről, hiszen – ha tetszik, ha nem – egy lehetséges jövőképet jelenítenek meg. Természetesen az egész technológia még nagyon gyerekcipőben jár, jelenleg csak erős kompromisszumokkal alkalmas a mindennapi használatra. Éppen ezért sokan egy legyintéssel elintézik ezeket a járgányokat. Pedig a Quantya és a Vectrix tesztelése után ki merem jelenteni: bizony nagy élvezetet tudnak okozni, még ha ez kissé más jellegű is, mint amit robbanómotoros társaiktól megszoktunk.

No de térjünk rá inkább a Comoto ismert paramétereire! A mindössze 53 kilogrammos tömeget a kompakt felépítés mellett a repülőgép-iparban használt 6061-T6 könnyűfémből épített vázzal érték el, amely kis súlya mellett kiemelkedő merevséggel teszi biztonságossá a használatot. A hátsó kerékagyba épített elektromotor hajtásáról 72 Voltos és 20 Ah-s lithium-ion-foszfát akkumulátor gondoskodik, az ígéretek szerint 65 kilométer/óra legnagyobb sebességhez és normál városi körülmények között mintegy 50-55 kilométeres hatótávhoz segítve a kis járgányt és vezetőjét.
A Gatorbrake által készített fém fékcsöves, elöl-hátul hatdugattyús (!) lassítóberendezések segítenek a megállásban. Ehhez természetesen az elektromotor lassító-hatása is hozzájárul, hiszen a gázkar helyén található potméter előrecsavarásával fékezhetünk is, illetve az akkumulátort is táplálhatjuk. A Vectrix kipróbálása óta tudom: ezzel a rendszerrel normál közlekedési szituációkban megállásig lassítható a jármű, így az üzemi fékeket szinte csak vészhelyzetekben kell alkalmazni. A fedélzeti vezérlésen egyébként beállíthatjuk, hogy milyen nagy legyen ez a motorfék- (és természetesen töltő-) hatás, illetve hogy milyen dinamikával gyorsítson a jármű. Így szabályozhatjuk, hogy éppen az élvezeti faktor, vagy a hatótáv a lényegesebb.

Elolvasom
Az Ilmor nagy dobása
Az Egyesült Államokban gyakorlatilag dominálnak a cruiserek, a nagyköbcentis V2-esek piaca óriási, bár a válság hatására itt is jelentős a visszaesés. Az újraéledő Indian vagy a gyártók között már egy évtizede jelen lévő Victory mellett számos olyan egyedi motorépítő és kis gyártó található, mint a Viper. Az Onroad olvasóinak talán nem cseng ismeretlenül az Ilmor neve, az erőforrásokra specializálódott fejlesztő cég még tavaly kezdte meg az együttműködést a Viperrel. A közös vállalkozás első gyümölcse hamarosan beérhet, a legutóbbi információk szerint az erőforrás még februárban a próbapadra kerülhet. Az esetleges technikai problémák kiküszöbölése, a masina finomhangolása után a tömeggyártás az Egyesült Államokban fog folyni, a kooperáló cégek reménye szerint még 2010-ben piacra kerülhet az első Ilmor motoros Viper.
Ahogy ilyen esetekben lenni szokott, a cégek nyilatkozatai ambiciózusak és bíznak a sikerben. Ugyan egyelőre nem állnak rendelkezésre információk az új masináról, de a piaci elvárások, az üzleti megfontolások legalábbis jelentősen korlátozzák az Ilmor lehetőségeit – számomra legalábbis kérdéses, hogy a kvázi egy kaptafára készülő cruiserek között mi fogja különlegessé, eladhatóvá tenni az új masinát.
ElolvasomBemutatták a Ducati 2010-es motoGP gépét
A több napon át tartó promóciós eseményen tegnap mutatták be hivatalosan a 2010-es Ducatit. A motor megjelenésében csak apró változtatások vannak. A tavalyi szezon végén használt aerodinamikai csomagot alkalmazták az új masinán is, amely elvileg kevésbé érzékeny a keresztszélre. A 2010-es modell is karbonszálas műanyag vázzal és lengőkarral rendelkezik, az önhordó hátsó idomot most már hat ponton rögzítik a vázhoz, ami merevebbé teszi.
A lényegi változás természetesen a burkolat alatt található, az új szabályoknak megfelelően az aggregát tartósabb kivitelű, több versenyt bír. Claudio Domenicali az új motorról nyilatkozva elmondta, hogy az erőforrás big bang gyújtási módszert alkalmaz, és fontos szerepet kap a Ducati jövőbeni fejlesztéseihez – ez alatt az utcai sportmotorokra, valamint a World Superbike-ban is használt versenymotorokra kell gondolni. A mérnökök a fejlesztésnél külön gondot fordítottak a GP9-en tapasztalt rázkódási és egykerekezési hajlam csökkentésére, ami a motoGP mai világában azt jelenti, hogy tovább finomították az elektronikát.
Maga a Wroom szolgált még egy érdekességgel, egy másik fontos olasz „exportcikk”, Rossi személyével kapcsolatban. Már tavaly is számos pletyka szólt arról, hogy a Ducati szeretné leigazolni Rossit motoGP csapatába. A csapat managmentje ezt az álláspontját a mai napig fenntartja, így Rossi megjelenése a Wroomon újra felélesztette a pletykákat. A kilencszeres világbajnok szerződése az év végén lejár, akárcsak Lorenzóé, Stoneré és Haydené, ennek kapcsán sokfolé találgatás indult el. Valójában az ok jóval prózaibb: Vale a Ferrari miatt ment a Wroomra, ugyanis újra Forma1-es autóba fog ülni. Január 21-22-én egy F2008 volánjánál a Barcelonához közeli Montmelo pályán köröz majd.
Az első videón a bemutató, maga a Ducati GP10 és Domenicali nyilatkozata (olaszul), a másodikon a versenyzők érkezése, az utolsón pedig az egyik első sajtótájékoztató részlete látható, hallható.
Elolvasom
Bajor eredmények a tengerentúlról
Az Egyesült Államok piacát figyelő MIC (Motorcycle Industry Council) hétfőn tette közzé összesített 2009-es adatait. Ennek értelmében a teljes értékesítés-csökkenés az előző évhez képest 41% (ó, mit nem adnának a hazai kereskedők ilyen számokért!), amely konkrétan 360000-rel kevesebb eladott motorkerékpárt jelent. A bajorok ezzel szemben mindössze 22%-kal adtak el kevesebb kétkerekűt, amely a legkisebb zsugorodást jelentette. Így nyerték el a fenti titulust.

Nos, bízzunk benne, hogy a közeljövőben hasonlóan derűlátó nyilatkozatokat hallhatunk magyar értékesítőktől is!
Elolvasom

















