Hivatalos: jönnek az 1600-os BMW-k

Thumbnail
Hivatalos: jönnek az 1600-os BMW-k

Hivatalos: jönnek az 1600-os BMW-k

2010. július 5. - - Hír Nem - 3 perc olvasás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Állítsd be az OnRoad.hu-t
megbízható forrásnak!

A néhány hete látott „kémfotó” után megjelentek az első hivatalos információk a BMW Motorrad két újdonságáról, a K 1600 GT-ről és GTL-ről. Rögtön két változat is készül, amelyek alapvető technikájukban nem, de sok mindenben azért el fognak térni egymástól.

A K1600 alkalmazkodó fényszórója

Valószínűleg csak pszichológia okai vannak, de egy motor lámpateste fontos szempont a jármű azonosításáná. Az emberi agy alapvetően arcok felismerésére van kondicionálva, a világítótestek pedig néha erre játszanak rá: nem véletlen, hogy az FZ8 és a Fazer8 esetében is először a lámpák jelentek meg a hivatalos oldalakon. A BMW rögtön egy kis videót adott ki, amelyben a két luxustúrázó extraként rendelhető adaptív világítóberendezését mutatja be. Az eszköz a kanyarodásnak (dőlésszögnek), valamint az útviszonyoknak megfelelően állítja be a fénypászmát, hogy az mindig azt az útszakaszt világítsa meg, amerre halad a motor.

A 2011-ben érkező K 1600 GT/GTL modellek közös jellemzői:

  • – kiegyensúlyozott járású sorhatos erőforrás, mely az alsó és közepes fordulatszám tartományokban is jól húz
  • – 160 lóerős csúcsteljesítmény (körülbelül 7500-as fordulatnál), nagyságrendileg 175 Nm-es csúcsnyomaték 5000-es fordulatnál
  • – a nyomaték 70%-a már 1500-as fordulattól rendelkezésre áll
  • – kimagaslóan alacsony tömegű, kompakt 6 hengeres konstrukció, mely mindössze 102,6 kg és 560 mm széles
  • – a saját tömeg minimalizálása megfigyelhető az egész konstrukcióban, magnéziumötvözetek és alumínium jelentős mértékű alkalmazása
  • – elektronikus gázkar, háromféle gyújtástérképpel („Rain”, „Road”, „Dynamic”)
  • – aktív biztonsági eszközök alkalmazása, integrált ABS (BMW Motorrad Integral ABS) és opcionális kipörgésgátló
  • – ESA II rendszerrel ellátott Duolever és Paralever felfüggesztés az optimális úttartásért és a komfortos haladásért
  • – az első, motorkerékpárokon alkalmazott adaptív fényszórók (extra), a xenon fényszórók az alapfelszereltség részét képezik
  • – TFT kijelzők a Multi-Controllerrel irányítható fedélzeti számítógéphez
  • – audió rendszer, melyhez csatlakoztatható iPod, MP3 lejátszó – USB és Bluetooth csatlakozási pontokkal (az amerikai modellekben műholdas rádió is rendelhető – a GTL változatnál ez az alapfelszereltség részét képezi)
  • – korszerű megjelenés jó szélvédelemmel társítva
  • – a BMW Motorradtól megszokott minőségű és nagy választékban rendelhető extrák

Úgy tűnik, hogy a GT egy kicsit sportosabb beállítottságú nagyteljesítményű túramotor lesz, de ő is alapvetően a hosszú túrák szerelmeseit célozza meg, míg a GTL képviseli majd az igazi luxusjárművek között a bajor gyárat. Türelmetlenül várjuk a további információkat, hiszen azok mostantól minden bizonnyal egyre gyorsabban érkeznek a kölni Intermoton esedékes (vagy legalábbis legvalószínűbben akkorra várható) hivatalos bemutatkozásig.