Hirdetés
A végtelen felvevőképességű amerikai piac, ahol mindenből csak a legnagyobbra, legkényelmesebbre volt szükség sok-sok évtizeden keresztül, szükségszerűen életre hívta a japán motorkerékpár-gyártók részéről is, hogy oda való kétkerekűeket fejlesszenek. A Honda is piacra dobta hát négyhengeres boxermotorral szerelt túramotorját 1975-ben, a GL1000 Gold Winget. 
Az akkor még idomzat nélküli gép nem gyors, de folyamatos fejlődésbe kezdett, hogy egyre több és több vásárlót hódítson magának. 1980-ban immáron idomokkal felvértezve, 1100 köbcentiméteres erőforrással folytatta pályáját, majd 1984-ben 1200-asra nőtt a négyhengeres. Négy évvel később a hengerek száma hatra gyarapodott, a lökettérfogat pedig 1500-ra, és mindez így is maradt egészen 2001-ig, amikor megjelent a máig kapható, 1800 köbcentiméteres óriás-boxer. 
A felszereltség folyamatosan bővült, hogy a tengerentúli piac egyre magasabb igényeit ki tudja elégíteni: fedélzeti audió-rendszer, sebességtartó-automatika, a közelmúltban pedig immáron légzsák és gyárilag beépített navigációs rendszer is megjelent a színen. A lényeg ugyanaz maradt: selymesen járó erőforrás, és az amerikai kontinens végtelen távolságainak leküzdésére alkalmas felépítésű óriás-túramotor. Ez tehát a Honda Gold Wing előélete röviden. Mivel vitathatatlanul egy legendáról van szó, nagyon vártam a találkozást a híres aranyszárnyassal.
A Gold Wing már álltában is monumentális látvány. Hossza közel fél méterrel haladja meg egy átlagos túramotorét, de egy Smart Fortwonál is nagyobb. Szélességét nem is fejezik ki a puszta milliméterek, hiszen a hatalmas hátsó kofferek, no meg a velük egyező szélességű első idomzat (mindennek méretét a hathengeres boxer méretei szabják meg) miatt az összes térfogat valóban felveti a kérdést: Mi ez? Motor még, vagy már autó? Sokan vélik a giga-plexi láttán, hogy ez bizony közelebb áll az autóhoz, hiszen menetszél sem igen éri a pilótát… A hatalmas méretek azonban mind ugyanazt a célt szolgálják: fáradtságmentesen eljutni minél messzebbre, akár sok csomaggal is. A roppant széles felépítés joggal veti fel a kérdést: ha mégis át kell motoroznunk egy zsúfolt nagyvároson, nem túl nagy-e a fényezett felületek sérülésének a veszélye? A japán mérnökök nagyon okosan oldották meg a feladatot: a legszélesebb pontokat mindenhol a bukócsövek alkotják, így ha valami beakad, az a kemény acélcső lesz. Nem véletlen, hogy a párizsi motortaxik java része ilyen 1800-as monstrum, és nem valamiféle robogó.
A taxiként való alkalmazást támasztja alá a hátsó ülőalkalmatosság is. Szándékosan nem ülést írok, ez ugyanis már fotel: olyan kényelem fogadja az utast, amit máshoz hasonlítani nem lehet. Hatalmas, párnázott ülőlap és háttámla, könyöktámaszok – még a derék szöge is úgy lett megalkotva, hogy hosszú távon is tökéletesen pihentető legyen. Feleségem, akinek viszonylag komoly összehasonlítási alapja van sokféle motor hátsó traktusát illetően, egyetlen kritikával tudta illetni a hátsó ülést: az ultra-komfortos testhelyzet egyedül azt nem teszi lehetővé, hogy kanyarban együtt dőljön a hátul utazó a vezetővel. Így ha keményen toljuk a kétajtós szekrényt egy szerpentinen, és a vezető kicsit “tornázik” a maga foteljében, az utas valamiféle tehetetlen ballasztként ül a trónszékében, és nem tud neki segíteni. Persze ez nem nevezhető súlyos hibának, hiszen a Gold Wing abszolút alkalmatlan a szerpentinen való hajszolásra. Hogy miért?
Az egész motorra – mint a hajdani, hajóként ringatózó amerikai autókra – jellemző egyfajta lágyság. Ameddig jó minőségű útburkolaton elegánsan vonulunk, ez hatalmas előny, hiszen olyan kényelmes, luxusszerű eleganciával krúzolhatunk, mint semmi mással. Azonban abban a pillanatban, amikor rissz-rossz aszfaltra tévedünk, azonnal kiütközik, hogy bizony nem ide tervezték a rugós tagokat. A légrugó előfeszítése ugyan fokozatmentesen állítható álló helyzetben, azonban a csillapítása kevéske a motor négy mázsa feletti tömegéhez képest – két személlyel különösen. Az első teleszkópok ilyenkor még jól teszik a dolgukat, a motor hátulja azonban már egy magyar vasúti átjáróban is menthetetlenül felüt. Ilyenkor pedig párnázott fotelek ide vagy oda, a vezető és az utas egyaránt a gerincében érzi az úthibákat – a magasra nőtt motorosok különösen, hiszen az üléshelyzet miatt eleve van egy kis többletfeszültség a 180 centi fölötti pilóták alsó csigolyáiban.
A másik gyengesége a futóműnek a korábban már említett tempós szerpentinezés. Ilyenkor ugyanis – különösen utassal és gyors, váltott ívű kanyarokban – az alulcsillapított rugózó elemek egyszerűen megadják magukat, és egy reménytelen fizikai küzdelem kezdődik a vezető részéről a hatalmas vasdarabbal. Amint egy kicsit visszaveszünk a tempóból, és csak elegánsan végigvonulunk ugyanazon az úton, gyökeresen javul a helyzet. A kétajtós szekrény látványa kívülről éppen olyan demonstratív, és egyből élvezhetővé válik ugyanaz a kanyargós szakasz a fedélzetről is. A széles és alacsony építés miatt a lábtartók úgyis nagyon hamar leérnek, így érdemes csak a fémes hang előttig dönteni a motort. A Gold Wing fő hibája, hogy ha folyamatosan karcoló lábtartóval megyünk, a legkisebb úthibánál még egy kicsit berugózik a futómű, és máris egyszerre ér le kipufogó, bukócső és minden, ami remekül ki is tudja emelni a motort az ívről. No meg ez a fémes hang nem is illik ehhez az elegáns motorhoz!
Egyszóval a legnagyobb Honda futóműve jó minőségű útra termett, és elegáns, mértéktartó kanyargásra – ebben az esetben a legnagyobb elégedettséget és örömet fogja szerezni lovasának és kísérőjének egyaránt. Ami a futómű terén csak dícséretet érdemel, az a Hondától megszokott módon a fékrendszer: olyan szépen használható még kanyarodás közben is – ez viszont a futómű geometriáját is dícséri -, hogy abba lehetetlen belekötni. A fékutat nyilván némileg nyújtja a nagy tömeg, azonban érzésre mindig magabiztosan lassítunk, akár határon fékezve is.
Következzen a csodálatos hathengeres boxermotor!
Cimkék:
BMW tulajdonosoknak, illetve a bajor márka szerelmeseinek jobb programot nehéz elképzelni, mint a BMW Motorrad Days találkozóját.
Elolvasom »Már a verseny közben kitaláltam, hogy ez lesz a beszámolóm címe. Azután éjjel jött az őz, és a frappáns cím hirtelen szó szerint értelmezhetővé vált...
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
A fizetett cikkeket kivéve ez az első cikk az onroadon ami számomra finoman fogalmazva muris. Nagyon eltér a stílusa mindentől ami eddig itt volt, és jó volt.
Lehet jópofa akart lenni, lehet az is.
Ki határozza meg, hogy egy cikknek milyennek kell lennie? Olyannak, amilyet megszoktál a magazinoktól, vagy más tesztelőktől? Szerintem minden teszt szubjektív, csak ezt sokan nem veszik tudomásul. Akkor is szubjektív, ha az objektivitást várják el tőle, és így erősen tükrözi a szerzők véleményét. Itt ráadásul többféle nézőpontból láthatjuk ugyanazt a motort.
Szerintem ez egy tök jó cikk, pontosan azért, mert felrúg egy pár lefektetettnek vett szabályt, szokást. És végül is a tájékoztatás mellett a szórakoztatás is szempont lehet. Ami új, az nem feltétlenül rossz, bár a nagy feltalálókat először mindig fel akarták lógatni.
Vadász, ha megírod, hogy ez a cikk miben annyira más a többi tesztemtől, azt megköszönöm. Ugyanúgy leírtam a tapasztalataimat, benyomásaimat, mint mindig. Van benne jó is, rossz is, szerintem éppen abban az arányban, ahogy tapasztaltam. A magam részéről nem érzem a Gold Wing fényezésének.
Eko oldalát ne vedd figyelembe, az valóban nagyon más, de azt annak is szántuk.
Köszi!
Nekem tetszik, viszont,a hegyi részekről egy picit több kellene. Főleg a emelkedő vissza fordító kanyarokra lennék kíváncsi. De gondolom ott ért le a lábtartó bőven, főleg ha még emelkedett is.Végre nem egy elméleti,ÍRÁS ! A videóért külön köszönet!
A Gold Wing lábtartóját gyakorlatilag mindenhol le lehet tenni az aszfaltra. Nem kell hozzá sem szűk kanyar, sem emelkedő. Szép íves kanyar, körforgalom, bármi megfelel.
Ahol a szembejövős felvétel készült, az a Pusztazámor felé vezető út – remek aszfalt és nagyon kellemes ívű kanyar. A képen szintén 1-2 milliméter van a lábtartócsavar és az út között. De ez nem rontja el a motorozás élvezetét vele, csak nem szabad nagy kanyarvadászatra készülni lelkileg.
Azért lehet döntögetni…
http://www.youtube.com/watch?v=fSVg3Gg4LmA
Lehet, csak ezzel a motorral ez nem okoz örömet!
Például ebből a fotelből kitornászni magad oldalra kicsit nehezebb, mint egy speedgépről vagy akár egy nakedről kiülni.
Ez a kedvencem, ha a GoldWing motorozhatóságáról esik szó…
http://www.youtube.com/watch?v=0nrMQ3QwyPo
Toncsi, nem lehet, hogy az a video kissé fel van gyorsítva?
Eko leírása elég szemléletesre sikerült.
Akkor nem stimmelne a hang. Gondolom…
A Goldwing nem Európának készül, főleg nem magyaroknak. Usákiába való, oda lett kitalálva, látni kéne azokat az utakat meg ismerni azokat az embereket és egyből minden érthető. Luxus és kényelem mindenek felett, nekik az kell. Ami pedig az árat illeti, ottani viszonyok között egy normálisan kereső átlag akárki kb egy évi fizetéséből vesz egy újat, fiatal használtan meg onnan is jó nagyot zuhan az ára. Ha nálunk mondjuk másfél misi lenne egy új, 8-900 között lenne fiatal használt akkor kb minden második motor GW lenne erre fogadni mernék. Amíg ezt elérjük addig marad szavanyú a szöllő drágaszágaim.
Egyébként szerintem jó a cikk meg a video, esetleg a rune meg a valkyrie érdemelt volna említést, végülis családtagok.
Ez egy teljesen jól megírt, színvonalas a Mackótól megszokott stílusú cikk illetve teszt az Amcsi nagyvasról.Ekonak hála a jó Istennek más a stílusa, de rossz is volna ha mindenki egyforma lenne.Ő ilyen, nekem az is tetszett. Bár ha Eko megmarad a műszaki dolgok teljes kivesézésénél az sosem baj, mert ő annak szinte mestere.
A goldwingban szinte megvan számomra mi szem szájnak ingere. És a páromnak is nagyon tetszik, egyrészt mert mivel nőből van így érzi, még ha nem is tudja pontosan mennyi, de nagyon drága. Másrészt az a robosztus bazi nagy (kanna, kanna) fotel! :)) Ha egyszer megöregszem és vagyonos ember leszek, egy ilyenne kell, hogy túrázzunk.
A gcs által korábban belinkelt videó egyik hozzászólásában ez szerepel:
“That bike has a very well built suspension using Racetech parts to make it handle that well”
azaz a videón szereplő Gold Wing nem gyári, hanem tuning futóművel hasított…
Ekonak adok igazat a motor leirásával kapcsolatban.
Ez pedig az én különvéleményem: mert én láttam a szerpentinen előttem motorozni vele Mackót., illetve nem ezt az újat , de próbáltam már Gold Winget többet is .
Egy motort a motorozás élményéért kell szeretni , nem pedig a rajta lévő sok csilli-villi “szarért” ! Az sem érdekel nagyon , ha nincs rajta tökéletes GPS + rádió sem, hiszen valamikor is eljutottunk mindenhová , sőt még haza is találtunk !
Viszont a motorozás számomra nyújtott élményét ez a jármű nem tudja , mert én nem csak a technikás egyeneseket , és a tükörsima aszfaltot értékelem , ezért hát számomra erről a motorról két konzekvencia íródik.
1, ha fele ennyi pénzért adnák sem kellene
2, maradjon csak meg a címben is szereplő : Amerikai álom , és persze a magyar jampiknak pedig egy ( odanézz Gold Wing ) státuszszimbólum !
A régi 75-ös Gold Wing jobban nézett ki…
Ez már olyan buflák, hátulról meg mintha már kocsi lenne.
Értem én hogy igények, pakolhatóság, aranyér meg minden de..
Nos én 2 nadrággal ellennék 1 hétig bárhol meg aki ilyet vesz annak van pénze tehát minek vinné el azt amit amúgy megvehet?:)
A hitelkártya meg elfér a farzsebbe.
Az asszony meg…..kitérdekel az asszony:D
Sose értettem az ilyen mega túragépeket.
Ez már olyan: ha kettővel több kereke lenne autónak hívnák nem quadnak vas…
HIHI….
….nem kritika akart lenni, és nem is tudom megmondani részletesen, hogy mi a különbség az eddigi cikkek és e között SZÁMOMRA, de érzésileg valahogy nem volt gömbölyű. Mivel eddig mindenhez hozzászóltam, itt is eszembe jutott valami. Az amit leírtam.
Nem csodálkozom azonban, hogy nehéz volt az általános tesztelési rutinokat követni ez esetben, hiszen a tesztalany nem trike-quad-18 henger vagy valami ami már egészen más, de nem is motor abban az értelemben amit az ember megszokott. A lehengerlő élmény pedig a cikkben a sorok között megnyilvánul, még ha végig is vannak járva a szempontok hasonlóan mint mindig is, nincsen ajnározás, de lehúzás sem… …tehát az Onroad.hu eddigi szakszerűségét követi.
Talán az olvasó készülékében is hiba van / nálam /, hiszen olvasni ezekről adolgokról ugyanúgy ledöbbentő, tehát nehéz még olvasóként is fügegtlennek maradni és simán beépíteni az új információkat a rendszerbe előitéletek nélkül / a tesztalany felé /.
Furcsa helyzet. Ez volt az első on-road motorteszt amit végig tudtam olvasni. Sajnos az eddigi cikek nem tudtak lekötni pedig becsülettel belekezdtem mindegyikbe. De valami hiányzott. Ott volt benne aminek ott kell lennie, de nem kötött le mint olvasnivaló.
Azt hiszem a cikk azért lett olyan amilyen mert: „Mivel vitathatatlanul egy legendáról van szó, nagyon vártam a találkozást a híres aranyszárnyassal.” Volt miről írni.
Ekowob is kitett magáért. Sajnos nekem elég befejezetlennek, elnagyoltnak érződik – dolgozhatott volna még rajta – de végül egészen jól sikerült leírnia neki miről szól a GW.
Talán pont ezért olvastam végig a cikket. Mert végre nem száraz adatok, meg tények. Őszintén nem érdekel. Interneten vagyunk, ha akarom megnézem, kikeresem, megvan ezer helyen. Ez már nem papír alapú lap, ahol szerepelni kell az adatoknak mert nem találod meg máshol.
Ugyanez igaz szerintem a tesztekre általában is. Az sokkal jobban érdekel, hogy milyen érzések fogták el a tesztelőt az adott motoron, hogy gyenge a hátsó futómű, hogy kanyarban beszorul a lábam a motor és az aszfalt közé. Ez az, amit tudni akarok és nem a futómű technikai paraméterei. Mert ezt a tulajdonságát csak vásárlás után tudom meg, de a tesztelő megírja én meg majd eldöntöm, hogy ez engem zavar-e vagy sem? Ebbe cikkbe bele mertétek írni kicsit magatokat is az objektivitás helyett és ettől lett „sava – borsa”.
De ez szigorúan egyéni vélemény. Ti látjátok a látogatottsági számokat, tudjátok mit csináltok, nem véletlenül olyanok a cikkek amilyenek 🙂
Jó hogy Te is megírtad a véleményed. Ezen is látszik, hogy a cikk valahol egyedi volt, csak nehéz megfogalmazni hogy miért.
Neked többletet adott, engem meg irritált benne valami.
Ebből az következik, hogy nagyon príma határokon belűl működik a szerkesztők, cikkezők változatosságra való hajlama, így hosszútávon sem lesz unalmas kedvenc motoros portálunk.