Negyedik nap: Buljanica- Budva (115 km)

Útvonal: Buljanica- Kotor- Budva

A túrabeszámoló első, második és harmadik része itt található.

Borús időre ébredünk. Azután az indulásunk tiszteletére el is ered az eső, majd átvált monszun-szerű kiadós záporrá. Félreállunk egy kútnál, kicsit száradunk, iszunk egy forró tejeskávét, átöltözünk és várunk. Az úton közben arasznyi vízben gázolnak az autók.

Jó órányi semmittevés után azért csak kitisztul az idő, célba vesszük a Kotori öblöt. Csodálatos hely, főleg a régi halászfalu része megkapó. Csak az a sok klímaberendezés lóg ki a képből.

A parti úton mindenütt sebességkorlátozás, de itt nem is szabad sietni, annyi a látni- és fotóznivaló. Egy fekete BMW türelmetlen sofőrje ezzel mit sem törődve nagy sebességgel előz meg minket (ráadásul záróvonalnál), ere a rend láthatatlan őrei már le is kapcsolják pár száz méterrel odébb. Általában jellemző az erős rendőri jelenlét az utakon mindenütt, de az is feltűnt, hogy csak úgy, minden ok nélkül nem piszkálnak bele a forgalomba. Valószínűleg ennek is köszönhetően ritkán találkoztunk őrült módon közlekedő autóssal-motorossal és az itthoni tapasztalatokkal szöges ellentétben, egyszer sem kerültünk rázós közlekedési helyzetbe, vagy veszélyes szituációba!

Az öböl megkerülése után (természetesen többszöri megállást és szájtátást követően) célba vesszük a Lovcen Nemzeti Parkot. Azonban néhány percnyi szerpentinezés után útzárba futunk. Kiderül, hogy autós hegyi verseny zajlik és egész nap zárva lesznek a város körüli utak. Jobb híján visszakanyarodunk a partra és ott vesszük Budva felé az irányt. Közben néha kisüt a Nap is.

Budvában eldugjuk a motorokat egy árnyékos járdára és körbejárjuk a kikötőt, meg az óvárost. Nagyon hangulatos a szűk sikátorokban sétálni, könnyen beleéljük magunkat a középkori hangulatba.

Majd két óra szabad program erejéig elválunk társainktól. Ők ebédelni mennek, mi pedig azt a lehetetlennek tűnő vállalkozást tűzzük célul, hogy megkeressük egy jó ismerősünket, aki a strandon dolgozik a nyári szezonban. Amúgy iskolaigazgató, de egyrészt a remek pedagógusi fizetések miatt, másrészt a buli kedvéért gyerekek szórakoztatásával (légvár, gokart) próbálja kiegészíteni jövedelmét. Most derül ki, hogy milyen hatalmas a budvai strand! Másfél órája bolyongunk benne és már-már feladjuk, mikor egyszer csak megpillantjuk a keresett cimborát. Nem kis meglepetést okoztunk neki, nem hinném, hogy számított volna bárkire is az itthoniak közül! Meséli, hogy a helybeliek szerint az elmúlt 25 évben nem volt példa ilyen vacak és esős nyárra. Azt is mondja, hogy kevés a vendég, ezért ne sátrazzunk, mert bagóért kapunk szobát is kissé távolabb a tengertől.

Találunk is némi kutatás után egy szimpatikus panziót a hegy oldalában, negyedórányi sétára a parttól. Megalkuszunk a szállásra a ház asszonyával, előbb 25, majd 20 eurót kér szobánként, amit el is fogadok. Tolmácsolom Józsinak az árfolyamot, erre a hölgy ránk kérdez: – Magyarok? Igenlő válaszomra közli az újabb árat, ami hirtelen 15-re csökkent! Pedig nem is alkudoztunk tovább.

Elpakolunk, forró zuhany, majd visszasétálunk a partra, hogy vacsorázzunk valamit. Itt aztán van éjszakai élet! Estére megteltek turistákkal a nappal üres parti utcák, hatalmas, zsibvásárral vegyes karneválra emlékeztet a hangulat. Nyitott diszkók egymás mellett, különféle stílusú és korú zenékkel és csak itt-ott lefedett táncos lányokkal hívogatják áldozataikat, hatalmas vidámpark és kirakodóvásár mindenütt. Még a turisztikai hivatal is nyitva, egész éjszaka árulja különböző üdüléseit, környékbeli programjait. Feltűnően sok orosz vendég van, már a repülőtérnél feltűnt, hogy szinte csak orosz chartergépek álltak a betonon.

Az étterem étlapján is az orosz követte a helyi nyelvű oldalt, és csak utánuk következett a német és az angol. Kinézünk kétféle menüt. Hal-, illetve hús-menüt ajánlanak fejenként 10 euró ellenében, három fogással. Nagyon kedves a pincér is, remek a kiszolgálás és rendkívül ízletesek az ételek. Érdekes, ahogyan a konyháról előviharzó személyzet a nála lévő ételt először bemutatja egy íróasztalnál ülő inspektornak, majd csak ezután viszi ki a vendégnek. Gondolom a pincérek és a konyhások közti előnyös, ám a gazda számára cseppet sem kívánatos együttműködést hivatott ez megakadályozni.

Érkezik egy négytagú együttes is, két gitár, egy fuvola és egy énekes felállásban. Fantasztikus előadást produkálnak, a hagyományos népzenét követően előadnak a ’60-as évek amerikai slágereiből, de még a Guns and Roses-tól a Heaven’s Door sem hat idegennek sajátos előadás módjukon! Hát még amikor a négy bohém zenész elkezd becserkészni két fiatal lányt, akik kettesben ülnek egy asztalnál! Hangszereiket halkan pengetve settenkednek köréjük, hogy pár perc múlva hősszerelmes módján adjanak nekik szerenádot. Hatalmas sikerük van a vendégek körében.

Mikor kérjük a számlát, még egy kellemes meglepetéssel szolgál pincérünk. Annak ellenére, hogy nem a mi menüinken múlik a napi eredményük, két pálinkával és két likőrrel tér vissza, amit a ház ajándékaként a montenegrói-magyar barátságnak ajánl fel. Nagyon szép gesztus ez a részükről!

Több alkalommal feltűnt ott tartózkodásunk alatt, hogy – máshol általában sajnos nem tapasztalható módon – mennyire barátilag álltak magyarságunkhoz. Beszélgettünk róla, hogy ennek mi oka lehet, de nem tudok másra gondolni mit arra, hogy ezzel próbálják kimutatni nagyrabecsülésüket, amiért a születőben lévő új-Montenegro önállóságát Magyarország az elsők között ismerte el nemzetközi nyilatkozatában?

Túrabeszámolónkat hamarosan folytatjuk!