Mega-giga, a legnagyobb, a legerősebb a szériagyártású robogók táborában. Nem tagadom, hogy apró kérdőjelekkel fejemben, de türelmetlenül vártam a tesztmotor átvételének napját. Kérdőjeleim száma csak növekedett, amikor kitolták a kereskedés parkolójába a GP 800-at. A tesztmotor mindkét oldalán sérülésnyomok, mint intő jelek. Kapok néhány információt is: a robogó 235 kilogrammot nyom, 75 lóerős és nagyon megy. A nyers adatok megszépítik jármű vonalvezetését. Ehhez a teljesítményhez egy markánsabb, agresszívebb dizájn dukálna, valami olyasmi, mint a Gilera Nexusé. Na de sebaj, ha már rajta ülök, jobban tetszik, pláne amilyen barátságosan viselkedik. Az ismerkedés rövid, néhány kilométer múlva már úgy érzem, mintha mindig is a GP-t hajtottam volna. És tényleg nagyon megy!
Több, mint robogó
Kanyarodjunk egy pillanatra a kategória eredeti profiljához! A legelső kérdőjelem, hogy mi szükség egy olyan robogóra, amely négy másodperc alatt van százon, és „végre” vígan üti a kétszázat. (A választ megkaptam a teszt során, de erről később.) A robogó praktikus városi közlekedési eszköz, kevés pénzből üzemeltethető, kis hengerűrtartalmú erőforrás és apró kerekek jellemzik. Nem csábít száguldozásra, ami motorjának és futóművének egyaránt köszönhető. Mindez stimmel is a manapság szaladgáló mopedek nagy részére, ahogy az 1946-ban eladott első robogóra is, amelyet történetesen Vespának hívtak. A GP 800 más. Nagy, erős, gyors, kényelmes, ha kell robogóra jellemző tulajdonságai domborodnak ki, ám pillanatok alatt válik nagymotorrá alattunk és képes e kettősség finom átmeneteit is produkálni. A GP tervezésénél előnyt élvezhetett a teljesítmény, ugyanis a vékettes blokk és kiszolgáló egységei jelentős helyet foglalnak el a robogóknál már megszokott és elvárható tároló rekeszekből. Ez annyira „jól” sikerült, hogy a fotel méretű, és a gyújtáskulcsról is nyitható ülés alatt csak egy nyitott sisak befogadására alkalmas „csomagtér” található.
Erős, mint egy elefánt. Azaz mint kettő
A GP 800 szíve egy 90 fokos vékettes erőforrás nyolc szeleppel, négy gyertyával. A 75 lóerőt és a 76 newtonméter forgatónyomatékot egy precízen működő CVT válón keresztül tudjuk az aszfaltra szabadítani. A motor simán jár, finom rezonancia érezhető üresjárati fordulatszámtól egészen hétezerig, gyorsításkor és motorféknél más-más frekvencián. A motor-váltó együttes (nem is érdemes külön beszélni róluk) elképesztő dinamikával mozgatja az amúgy nem csekély tömeget. A nyomaték szinte alapjárattól rendelkezésre áll, a gázmarkolat nagyon direkt módon közvetíti akaratunkat, mintha villanymotort vezérelnénk vele. Megcsavarva gondolkodás és motorbőgés nélkül indul meg a GP, mosolyt varázsolva a pilóta arcára. A CVT váltó apró furcsasága, hogy a motorfék körülbelül 15 kilométer per órás tempónál hirtelen „eltűnik”, innen szabadonfutó lesz a Gilera.
A GP 800-nak több olyan eleme is van, amely egyáltalán nem jellemző a kategóriára. Ilyen az első futómű, amely igen fontos része minden motorkerékpárnak, különösen egy szélsőséges teljesítményű robogónak. A 16 colos első felnin százhúszas abroncs feszül, valamint két darab 300 milliméter átmérőjű féktárcsa, kétdugattyús Brembo nyergekkel hivatott lassítani a tekintélyes tömeget. Sok motoros költ súlyos forintokat fémhálós fékcsövekre, a GP-t gyárilag ezzel szerelték. Nem mondom, hogy kívánatosabb lenne jobb hatásfokú fékkel ellátni a GP 800-at, mert tényleg elegendő, még szélsőséges helyzetben is, inkább a fenti paraméterektől vártam volna többet. Mondjuk kisebb fékerőt és határozottabb nyomáspontot, de ezt tényleg kritikus szemüvegen keresztül nézve állapítottam meg. Csak halkan jegyzem meg, hogy egy fordított első teleszkóp beleférhetett volna az árba, amit a menetteljesítmények talán kevésbé, a motor műszaki paraméterei, no meg presztízse inkább indokolna.
300 milliméteres tárcsák, kétdugattyús nyergek, fém fékcsövek
A másik „nagymotoros” elem a központi rugóstaggal szerelt hátsó villa és a szekunderhajtás, amely robogóról lévén szó rendhagyó módon lánccal történik, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Átlépőnyílást nem találunk, helyét a vázmerevítés foglalja el.
Mintha nem is robogó lenne
Hogy milyen az úton a GP? Mint a feltöltő kártyás reklámban: KIRÁLY! Gyorsulása lenyűgöző, egy sprintnél nemigen akad ellenfele, és mint minden hasonló teljesítményű kétkerekű, a Gilera is óvatos gázkezelést kíván. Földúton, nedves aszfalton hajlamos túlpörgetni a kereket a 76 newtonméter. Apropó földút. Meglepően jól viselkedik rossz minőségű burkolaton, vagy burkolat nélküli úton. Utassal, vagy nélküle egyaránt olyan lágyan rugózik, mintha nem is robogó lenne. Vezető és utasa is jókora párnákon foglal helyet, kimondottan kényelmes az üléspozíció hosszútávon is. Az állítható magasságú szélvédő a jobb kormánykapcsolóról vezérelhető. Lehet, hogy más testalkatú motoros számára hasznos kiegészítő, én a 172 centiméteremhez nem találtam lenyűgözőnek. A két szélső állás között csak a szélzajban éreztem különbséget. A GP-t teljesítménye autópályás motorozásra is alkalmassá teszi, egyáltalán nem jön zavarba, ha elhagyjuk a várost. Alacsony súlypontja révén pontosan tartható a kanyar ívén. Szűk fordulókban érezhető a hosszú tengelytáv, viszont a jármű tömege elvész, amint elindul a GP. Könnyen manőverezhető városi környezetben is, nem kerül hátrányba az akár száz kilogrammal könnyebb társaival szemben.
A teszt során kezdett kialakulni bennem egy kép a GP 800-ról és ezt egy mondatban tudnám leírni: jó játék. Hiszen a legtöbben ezért ülünk motorra: játszani. Megmagyarázzuk mindenféle mondvacsinált indokkal, hogy most ide kell menni, meg oda, de a lényeg a játék, mert belül kicsit gyerekek maradtunk mindig. A GP 800 pedig játékszer, és nem is akármilyen. Ha racionálisan gondolkodnánk, nem lenne piaca a nyolcad literesnél nagyobb robogóknak. A Gilera hatost dobott GP-vel. A hazai eladási statisztikák szerint is van létjogosultsága a 800-asnak, mert a józan ész felett győzedelmeskedik az érzelem, és ahogy egy 160 lóerős szupersport motor is játszótárs, úgy a nagy Gilera is. Ja, hogy az ára több mint két és félmillió? Mondom, hogy jó játék!
A jó úttartás nem kacsa!
MŰSZAKI ADATOK | Gilera GP800 |
Motortípus | 90º-os V kéthengeres, négyütemű, folyadékhűtéses, 8 szelepes |
Hengerűrtartalom (cm3) | 839 |
Furat x löket (mm) | 88×69 |
Keverékképzés | Elektronikus befecskendezés |
Teljesítmény (kW(LE)/min) | 75 |
Forgatónyomaték (Nm/min) | 76 |
Sebességváltó | CVT fokozatmentes automata |
Szekunderhajtás | Lánc |
Váz típusa | Dupla acél bölcsőváz |
Első felfüggesztés | 41 milliméteres teleszkópvilla 135 milliméteres rugóúttal |
Hátsó felfüggesztés | Csatolt lengőkar, központi rugóstag, 7 fokozatban állítható előfeszítés, 135 mm rugóút |
Első fék | 300 milliméteres dupla tárcsafék kétdugattyús féknyereggel |
Hátsó fék | 280 milliméteres tárcsafék kétdugattyús féknyereggel |
Első gumiabroncs | 120/70R16 |
Hátsó gumiabroncs | 160/60R15 |
Hosszúság/szélesség (mm) | 2240/800 |
Tengelytáv (mm) | 1593 |
Ülésmagasság (mm) | 790 |
Száraz tömeg (kg) | 235 |
Üzemanyagtartály térfogata (l) | 16 |
Ár, 2008. november (forint) | 2599800 |
A tompított normál tükörrel, a távolsági fény vetítőlencsés megoldással készült