Vízen járó autó

Thumbnail
Vízen járó autó

Vízen járó autó

2007. június 15. - - Hír Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vízen járó autó


/static/artpic/400/Aquadaonwater.jpg
Sok minden nem számít egy ilyen autónál, ami a szokásosaknál létkérdés. Biztosan nagyon nagy élmény ezzel a játékszerrel közlekedni


A Gibbs Aquada, egy háromüléses kétéltű, amelyről még igen sokat fogunk hallani, ha minden a tervek szerint halad. Éveken át tartó anyagi nehézségek után, most sikerült tető alá hozni a projektet, amelyhez az Aquaski nevű katonai járműgyártó is csatlakozik.

A kétéltűt együtt gyártja majd a Gibbs Technologies és a katonai beszállító Lockheed Martin. Most, hogy a technológia alapjai biztos lábakon állnak, bármilyen szegmensben képes kétéltűt készíteni a Gibbs.

A fejlesztők szerint az Aquada több mint százmillió dollárt és több mint egymillió emberórát emésztett fel idáig. Az első prototípus világrekordot állított fel azzal, hogy kétéltűként szelte át a La Mans csatornát, azonban a fejlődést anyagi problémák és az a tény is hátráltatta, hogy az idő közben felszámolt Rover motorjához tervezték a hajtásláncot.



Előző cikk
Következő cikk