Az igazán remek ötletekről sokszor a gazdájuk sem tudja, hogyan születtek. Császár Claudia néhány hónapja kitalálta, hogy meg kellene motoroztatni a Pető Intézetben nevelkedő gyerekeket, hiszen ők, akik közül sokan valóban négy keréken (kerekesszékben) élik mindennapjaikat, eddig csak álmaikban ülhettek két kerékre, vagyis motorra. Az ötletet tettek követték, no meg rengeteg szervezőmunka (az Onroad csak azzal tudott hozzájárulni, hogy a közelmúltban beszámoltunk a készülő rendezvényről), és a mai csodásan szép napon valóra vált az álom.

Több mint hatvan motoros jelent meg a Villányi úti intézmény parkolójában, no meg a BRFK motoros rendőrei is, akik segítették a hosszúra nyúló menetoszlop biztonságos és folyamatos haladását. A motorosok között számos, életét két keréken (is) töltő ismert honfitársunk is jelen volt, a teljesség igénye nélkül: Kustánczi Lia, Kovács Áron, Szabó Győző, Hajas László, Talmácsi Gábor, Kovács Koko István, Gergely István, Müller Attila. No és a sok-sok civil motoros, akiknek mind ugyanaz volt a célja: örömet szerezni. Mert az a legcsodálatosabb dolog a világon, főleg ha egy nem teljesen egészséges (vagyis mozgásában korlátozott) kis embernek szerezhetjük.

Déltől gyűltek a motorok, fél kettő körül pedig a Honda Safety Hungary instruktora adott néhány jó tanácsot a gyerekeknek, mire figyeljenek a motorok hátsó ülésén. A motoros rendőrök csapatának egyik képviselője is elmondta, mire ügyeljenek a vezetők az együtt haladás során. Ezután jött a gyerekek felültetése, amellyel kapcsolatban a saját történetemet el kell mesélnem. Vittem ugyanis magammal egy állítható fejbőségű egyszerű nyitott sisakot, és egy gyerekméretű kis protektoringet. Amikor jöttek felénk a gyerekek, megkörnyékeztem egy szimpatikus fiatalembert. Azt mondta, ő Matyi. Arra a kérdésemre pedig, hogy elkísérne-e motorozni, a szemembe nézve azt felelte: inkább valaki mással menne. Azután előkotortam a protektoringet, és megkérdeztem, kire lenne ez jó. Erre Matyi rögtön meggondolta magát, és már jött is beöltözni…

Hosszú időbe telt, mire minden kisgyerek elhelyezkedett a motorokon, és a rendőrök parádésan szakszerű felvezetésével elindulhattunk. Az útvonal a Villányi út – Alkotás út – Márvány utca – Alagút – Lánc híd – Apáczai Csere János utca – Felső rakpart – Szabadság híd – Bartók Béla út – Villányi út körben zajlott. Az autósok között, akiket kicsit azért feltartottunk, akadt morgolódó, de a többség (a gyalogosokról nem is beszélve) rájött arra, miféle felvonulás zajlik éppen, és lelkisen köszöntöttek minket – főleg kis utasainkat. Hol lassabban, hol kicsit gyorsabban tudtunk haladni, mindenesetre Matyinak be nem állt a szája: folyamatosan kérdésekkel bombázott. Minden érdekelte: hogy kell a motort vezetni, melyik kezelőszerv mire való, milyen motorok vannak körülöttünk, miért nem visznek gyereket a motoros rendőrök – egyszóval remekül elbeszélgettük az időt. Visszérve illendően megköszönte az utat (én neki még inkább!), és elbúcsúztunk.

A kertben a motorosok még egy kicsit beszélgettek, majd szépen lassan elszéledt a csapat. Azonban biztos vagyok benne, hogy nem csak Matyi és társai, hanem mi is mindannyian úgy jöttünk haza, mint akik életük egyik legfelemelőbb, legnagyszerűbb élményén vannak éppen túl.

Köszönjük, Claudiának és az egész csapatnak!!!