A Yamaha igen erős támadást indított a nyolcadliteres városi rohangászók szegmensében: a kínálatban megtalálható például a WR125X szupermotó, terepesebb változata, a WR125R; vagy a BW’s 125, az X-Max 125 és az X-City 125 robogók. A cél nyilvánvaló: Nyugat-Európa igen kiterjedt részén B kategóriás jogsival is vezethetőek ezek a gépek, így aki szeretné az év minél több napján otthon hagyni négykerekű benzintemető dugóbanállóját, annak legyen miből válogatnia. Hazánk sajnos nem csatlakozott a fenti országok sorához, így nálunk minimum egy A1-es jogsi kell a fenti gépekhez, vagyis azok inkább a fiatalok számára jelentenek közlekedési lehetőséget. Nekik viszont parádés a fenti lista, csak legyen apunak pénze megvenni… No de inkább tételezzük fel, hogy mondjuk valamikor a közeljövőben Magyarországon is megjelenik a nyugati modell, és terjedésnek indulnak a nyolcadliteres kétkerekűek. Ezen a szemüvegen át járjuk körül a Yamaha legelegánsabb 125-ösét, a nagykerekű X-Cityt!

I like your style!

Az Hugo Boss öltönyöknek volt sok évvel ezelőtt egy reklámja, amelyben kéjes hangon súgta a hölgy a jól öltözött főhősnek: “I like your style, Jack!” – azaz tetszik a stílusod, Jack. Az ember első gondolata, amint körüljárja a kisebbik X-Cityt, hasonló: de jól néz ki, milyen csini. Az egész jármű komolyságot és eleganciát sugall. Ez a benyomás megmarad akkor is, amikor felülünk rá. Nagyon kényelmes a vezető ülése (az utasé is!) és pozíciója: semmi görnyedés, a kormány magasan helyezkedik el, így a nagyra nőtt robogósok is jól el tudják fordítani: nem akad el a térdükben. Bizalmat sugároz a nagy plexi, amelyet ráadásul testmagasságunk függvényében négy eltérő pozícióban tudunk rögzíteni, ezzel hozzávetőleg akár öt centiméterrel módosítva a magasságát.

Kimondottan elegáns a műszerfal, amely számos információval szolgál, még a külső hőmérsékletet is folyamatosan le tudjuk olvasni róla. Ez ebben a járműosztályban szerintem kimondottan fényűzőnek számít. Egyszóval komolyságot, eleganciát és minőséget sugall minden, amivel találkozunk. A nagy kerekek is: ha elöl 16, hátul 15 colos felniken feszülnek a cseppet sem virsli gumik, biztosan jó a futóműkomfort még a magyar utakon is. No és amikor elindulás előtti utolsó mozzanatként beröffentjük az apró egyhengerest, annak finom, kimondottan kellemes duruzsolása is olyan szívet melengető, hogy alig várjuk az elindulást. Így ha a fejünket már elcsavarta az X-City, tegyük mi is ugyanezt a gázkarral!

Minimalista

Amikor valaki egy ötvenesről ül fel a 125-ös négyütemű robogóra, valószínűleg elégedett azzal, amit érez. Ha előtte nagyobb robogóval, esetleg igazi nagymotorral közlekedett, először lehet hogy gyanakodni kezd: nem romlott itt el valami? A nyolcadliteres egyhengeres ugyan cseppet sem gyenge a maga 14 lóerejével, azonban a motor sem könnyű (pláne mondjuk egy mázsás vezetővel a fedélzeten), így a menetdinamika viszonylag mérsékelt. Kicsit korábban kell megtekerni a gázkart, mint ahogy “ki akarunk lőni” az első rajpozícióból a lámpánál. Utána aztán nincs nagy tragédia, a normál városi forgalom előtt tudunk járni kicsivel. Sőt, TeeJay Kollégával kettesben is elértük a 100 kilométer/órás álomhatárt, igaz némi türelem árán.

Összességében azt kell mondani, hogy megfelelően ezek a menetteljesítmények, a motor pontosan annyit tud, amennyit egy közlekedési eszköznek kell. A fékek terén kicsit kevésbé voltam elégedett a tapasztaltakkal. Először két személlyel próbáltam meg egy intenzívet lassítani, de meglepetésemre nem blokkolt a hátsó kerék (sem). Utána kimondottan szerettem volna megcsúsztatni, csak a bal oldali fékkart működtettem igen durván, de akkor sem. Markolatig behúzva azt sem csúszott meg alattunk a kerék. Később egyedül is teszteltem, ilyenkor azért már blokkolt, de csak a fékezés utolsó métereiben (nagyjából hatvanas tempóról vészfékezve). Az első fékkel nem volt ekkora baj, az hirtelen berántásra szinte azonnal megállította a kereket. Összességében nem éreztem tragikusan rossznak a fékrendszert, de azt sem mondom, hogy nem lehetne jobb. Sőt, ettől az igényes robogótól kimondottan jobbakat vártam volna.

A következő oldalon megkóstoljuk a budapesti utakat…[ pagebreak ]

Faláb…

A teszt legelején kiderült (amikor TeeJayt visszavittem Budaörsről Újpestre), hogy nem csak a jogsi-helyzet miatt az imperialista Nyugat járműve az X-City. A bőven 200 kiló feletti terhelésre való tekintettel feltekertük a maximális előfeszítésre a két hátsó rugóstagot, így a motor hátsó traktusa nem volt olyan katasztrofális (bár az igazán gyatra útburkolatú részeken sűrű szitkozódások hallatszottak a hátsó ülés felől az amúgy igen mértéktartó és halkszavú Kolléga bukósisakjából), ellentétben az elejével. A két első teleszkóp (természetesen nem állíthatóak, de ez nem is elvárás) ugyanis kőkeményre van hangolva. Így rosszabb úton, keresztbordákon tényleg nagyokat üt a kormány az ember kezében, sőt ezek az ütések továbbterjednek az egész motoron. Lehet hogy én vagyok túlérzékeny, mert a hátsó ülések tesztelésében igen nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező feleségem szerint közel sem volt olyan tragikus a helyzet, mint ahogy én azt leírtam.

A keményre hangolt futóműnek egyébként megvan az a kellemes oldala, hogy amikor viszont jó az út, akkor teljesen korrekt úttartást nyújt. Így a sima aszfalttal rendelkező kanyarokban is egész élvezetesen lehet forgolódni az X-Cityvel. Csakúgy, mint a szűk helyeken: a kormány jól fordul el, és a hozzám hasonlóan hosszú lábakkal rendelkező pilóták térdében sem akad majd el. Így városi furakodásra viszonylag nagy teste ellenére is abszolút alkalmas a Yamaha elegáns robogója.

Jöhet a 17-es laptop!

A nagy hátsó kerék negatív folyománya a robogóknál általában az ülés alatti tárolóhely részleges elvesztegetése. Nincs ez másként az X-City esetében sem: legfeljebb egy rohambili stílusú sisak fér be alá. Ugyanakkor a tervezőket dícséri, hogy ugyan lapos a rekesz, viszont a lehető legnagyobb alapterületűre növelték azt. Így összességében a magunkkal szállítandó napi holmik (laptop akár a nagyobbik fajtából, esőruha, lánc, hátizsák, kisebb esti bevásárlások hazafelé) simán beférnek alá. Ezen kívül van egy szokásos kampónk az első idomon (igaz, ennek használhatóságát némileg csökkenti a lábaink közti erős kiemelkedés), no és egy tényleg sok apróság befogadására képes, zárható rekesz is a kormány alatt. Szóval a mindennapi élethez szükséges dolgainkat biztosan magunkkal tudjuk majd vinni az X-City segítségével.

Az elegancia ára

Kiknek ajánlható tesztalanyunk? Minden olyan nagyvárosban vagy elővárosban lakó embernek, aki napi szinten ingázik a dugóktól sújtott övezetben és kiemelt jelentőséggel bír számára a stílusos jármű birtoklása. Ezt az eleganciát ugyanis meg kell fizetni: a Yamaha X-City 125 nem tartozik a kategória olcsójánosai közé. Tankolása ugyanakkor (főleg ha a teszt elején emlegetett négykerekű dugóbanálló valamilyen tényleg nagyfogyasztású SUV vagy hasonló) nem ró nagy terheket tulajdonosára: a mért átlagunk 3,8 liter/100 kilométer. Pedig tényleg sokat mentünk két személlyel a fedélzeten és nyélgázon is (bár ez utóbbi az összes 125-ösnél állandóan fennáll). A túlságosan kemény első telókkal pedig vagy meg kell barátkozni, vagy kicsit módosítani rajtuk – lehet, hogy nem is nagy ráfordítás helyrehozni a mérnökök által elkövetett hibát. Ugyanakkor a roppant kényelmes üléspozíció (amely kétszemélyes használat során is fennáll) és a bőséges tárolóhely úgyszintén az X-City előnyeinek oldalát gazdagítja a döntés meghozatalakor. Amely semmiképpen nem lesz rossz, ha a Yamaha csinos nyolcadliterese felé billen a mérleg nyelve.

A műszaki adatok megtekintéséhez lapozz!