Vannak olyan négybetűs, mocskosnak titulált dolgok az életben, amik baromi élvezetesek, de egyben fárasztóak is. Ami akkor igazán jó, ha az érdes gumi jól csúszik. Ahol keményen oda kell tenned magad akció közben és minél többet gyakorolsz, annál jobban fog menni. Igen, ez a DIRT. A Honda Safety Hungary-hoz már régi kapcsolat fűz. Miután letettem az …
Elolvasomsafety
cimke
safety
cimkeBMW S1000RR a MotoGP élvonalában
A 2015-ös MotoGP futamok különlegessége, hogy a BMW is jelen lesz, ráadásul igen komoly felhozatallal. Első hallásra rendkívülinek tűnik a hír, nem is arra kell gondolni, hogy rajthoz állnának és összemérnék az erejüket Marquezzel. Nem versenyezni fognak, hanem a versenyeket biztosítják a járműveikkel minden kategóriában. A BMW által felvonultatott járműpark nem piskóta: négykerekűként jelen lesz …
ElolvasomMotorozz ésszel!
Ádám fiatalabb korában (bár még most is az, mégis „öreg motorosnak” számít) bizony kegyetlenül húzta a gázt. Azonban ő az élő bizonyíték arra a mondásra, miszerint rablóból lesz a legjobb pandúr, hiszen már évek óta a közúti motorosok biztonságának növeléséért tevékenykedik – mégpedig valóban hatékonyan. Elkezdett forgatni egy kisfilm-sorozatot, amely a helyes és tudatos motorvezetésre, …
ElolvasomVitatható biztonság
< ?php include '/srv/www/onroad.hu/root/sites/default/files/cikkek/gallery/2011/06/10_honda_safety_hungary_1/gallery.inc'; ?>Ugyan már nagyon kevés új motorkerékpár talál gazdára hazánkban, és véleményem szerint a motorizált társadalom egészségtelenül kis hányada közlekedik két keréken, mégis sok a motoros baleset. Persze minden nullánál nagyobb szám magasnak tekinthető ezen a területen. A balesetek száma pedig főleg ahhoz képest magas, hogy azok mekkora hányada lenne elkerülhető vagy …
Elolvasom

