Valljuk be, nehéz megállni, hogy időnként ne élvezze ki a motoros a gépe képességeit, még ha csak egy kicsit is, szökő évente egyszer. Viszont mindig észnél kell lenni és a megfelelő védőruházat viselete is elengedhetetlen. Hatásos sokkolás A britek is így gondolják, ezért indítottak is egy baleset megelőzési kampányt, talán az eddigi egyik leghatásosabbat. Egy mozgalmas […]
Elolvasombaleset
cimke
baleset
cimkeMotorossal ütközött a General Motors önvezető autója
Az emberek egy igen jelentős része zsigerből tiltakozik az önvezető járművek ellen. Hiszen szabadságunk elvesztését képzeljük bele abba a világba, amikor már nem mi forgatjuk a kormánykereket, hanem autóink önvezető módon, minden benne ülőt ugyanolyan utasként visznek el A-ból B-be. Így aztán azonnal felkapjuk a fejünket, amikor egy önvezető autó valahol balesetet szenved. Az egyik […]
ElolvasomGumiégetés miatt törte össze saját és haverja Harley-Davidsonját
Bill is csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, akik hisznek az „új év, új gumi” elméletben. És hát milyen stílusosabb módja lenne „elköszönni” a régi, lehasznált abroncstól annál, mint vászonig – vagy még keményebbek esetében eldurranásig – füstölni azt. Persze nem a kályhában, hiszen azt még a kéményseprő is kiszúrja oszt jól megbüntet érte. A gumiégetés motoron […]
ElolvasomElképesztő képek: motoros baleset „élőben” a Google Street View kamerája előtt
Motoros túráink tervezése során – meg amúgy is – hatalmas segítség a Google Street View rendszere. Messzi, idegen országokba „kukkanthatunk be” – így ha nem éppen a várható útminőség érdekel, csak szétnéznél valamilyen távoli helyen, akkor is valóságos csoda a rendszer. Amelyet persze nem a mókusok hordanak össze: megszámlálhatatlan mennyiségű autó járja Földünk útjait, folyamatos […]
ElolvasomAmikor nagyon rosszul sikerül az előzés egy idióta autós miatt
Egy újabb példa arra, hogy lehet megéri várni, kétszer átgondolni egy előzést. A videón lakott területen kívüli részen egy motoros egyszerre két autó előzésébe kezd, amikor a sorban második is megpróbálkozik a manőverrel. Figyelmetlenség A motoros nagy kárára indexet nem kapcsolt, illetve feltételezhetően a tükör, holttér ellenőrzés is elmaradt. Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy […]
ElolvasomAz ostoba motoros és a három tonnás teherautó (bal)esete
A közúti agresszió rossz dolog. Valójában a józan eszünkkel tudjuk, hogy a közút arra való, hogy mindenki eljusson céljához. Az ember azonban egy gyarló, gyenge önuralmú élőlény – legalábbis a többségünk az. Ezt tetézi a mai, rohanó világunk okozta rengeteg elfojtott feszültség – és már jön is a harci szellem. Ebből fakadnak az „én csak azért […]
ElolvasomNéhány manőver, amiket lehetőleg kerülj el motorral
Ugratni klassz dolog. Amikor felemelkedünk a motorral együtt és elkönnyül a testünk, egyfajta súlytalansági állapot jön létre. Ehhez nem is kell nagyot repülni meg akrobatáskodni, szinte elég ha kicsit elkönnyül alattunk a futómű. Hőseink persze nem érték be ennyivel és vagy látványosabbat akartak röppenni paripájukkal, vagy nagyon precíz ugrásra vállalkoztak. Mivel ez az epizód is […]
ElolvasomA legdurvább sisakteszt: baleset után fejjel a gumifalba
Amerika leghíresebb bukósisak gyártója, a Bell reklámfilmet kreált egy tavaly történt horror baleset videója alapján. A Superbike és Superstock 1000 kategóriákban versenyző privát pilóta, Hayden Gillim 2016. augusztusában a Pittsburgh International Race Complex pályán megrendezett MotoAmerica futamon ugyanis nagyon durvát bukott. Suzukijával egy tempós balos kanyarban lesodródott a fűre, ahol rövidesen elvesztette a kontrollt motorja felett. Innen […]
ElolvasomEgy év börtönt kapott a motorost elgázoló és cserbenhagyó autós
A baleset még tavaly június 27-én történt az angliai Brightonban. Az Eastern Road-on haladó, kanyarodni készülő Honda Fireblade nyergében a 26 éves vezető mögött 20 éves barátnője ült – és teljesen szabályosan közlekedtek. A 63 éves Mario Bove mögöttük érkezett ezüst színű Mercedes C320 típusú autójával, és nagyjából lassítás nélkül telibe verte hátulról a motort. Ezután letolatott […]
ElolvasomHáttal állva motorozni? Mi baj lehet belőle?
Videónk hőse egyfelől hibázott, másfelől sok szempontból nem érdemel elmarasztalást. Motoros tudását fejlesztendő egy viszonylag komoly motoros trükköt gyakorolt: igyekezett a motor nyergén felállva, ráadásul a menetiránynak háttal motorozni. Egy darabig egészen jól is ment a dolog. Aztán a sebesség erősen lecsökkent – vélhetően nem volt folyamatos hajtóerő, hanem csak üresben gurult -, és a motor […]
ElolvasomAz a fránya villanyoszlop nem a motoros barátja!
Vannak motoros balesetes videók, amiket érdemes megnézni, mert van mit tanulni belőlük. Elsősorban akkor, ha a motoros követett el olyan hibát, amit mi is könnyen véthetünk – ilyenkor jó megjegyezni az esetet és szükség esetén elővenni az emléket. Tipikusan ilyen volt legutolsó hasonló sztorink, amikor a kocsikat a murvás padkán előző társunk járt elég csúnyán pórul. Nos, […]
ElolvasomA használt motor vásárlás egyik nagy veszélye Magyarországon
Miért nem veszek használt motort Magyarországon? Mint a moto24.hu motor kölcsönző egyik tulajdonosa, viszonylag sűrűn kell kétkerekűeket beszereznem, hiszen a kínálatot folyamatosan bővítjük, illetve cseréljük. Most azonban olyan történt velem, amely ismét megerősített benne: idehaza csak az új motorokat érdemes megvenni, a használtakért továbbra is kiutazunk Németországba – idén már háromszor vállaltuk inkább a honosítás […]
Elolvasom










