Érdekes módon úgy sikerült elgurulgatni saját motorunkkal közel százötven ezer kilométert, hogy csak a környező országokban jártunk. Ám még ezekben is kimaradtak egyes területek – így rengeteg szépet és jót hallottam a Triglav Nemzeti Parkról és a Mangart hágóról, azonban soha nem jutottunk el oda. Idén sem ezt terveztük, hanem egy toszkánai túrát. A két […]

Az előző részben legurultunk az Adria partjára, majd felfedeztük a Krk-sziget  minden zegét és zugát. Az egész napos felfedező körút után beiktattunk egy éjszakai városnézést Rijekában – régi nevén Fiuméban – és Opatijában. Ezt már nem kellett volna belesűríteni az amúgy is fárasztó napba. Elmúlt éjfél, mire ágyba kerültünk, így kérdésessé vált a másnapi kirándulás. […]

2009-ben nyár elején megkeresett egy kedves hangú hölgy, Anita, hogy szeretné, ha elmennénk hozzájuk a szállodájukba, megnéznénk, majd mesélnénk a hazai motoros közönségnek a kellemes szállás lehetőségéről. Ezt most kíméletlenül megtesszük!

Ahol jártunk, az a Hotel Alpin Murau. Sajnos abban az évben nem sikerült a találkozó, ellenben 2010-ben már nem menekülhettek, és összeszerveztük augusztus végére a kirándulást. Budapestről (jómagam), és Mecseknádasdról (MSE és Dávid) mentünk. Az első találkozónk Balatonszentgyörgynél volt, ahol pici megbeszélés után elindultunk a határ és egyben Murau felé. Ausztriába átlépve szinte kitisztult a levegő, kisimultak a rétek, még az utakat is jobban szerették a motorjaink! No meg a benzint! A határ után megitattuk a vasakat, s újult erővel robogtunk az uticélunk felé. Vettünk 7 napos pályamatricát, végigmentünk legalább 12 kilométernyi alagúton, amiért külön 7 eurót kellett fizetni. Pont a leghosszabb kétirányú volt, s örömünkre beszorultunk egy kamion mögé, így tíz perc alatt sikerült is átjutnunk a hegyen.

A kezdetben borús időjárás ellenére gyönyörű napsütésben motoroztunk végig. Rövid pihenőket tartva, kora délután elértük a szállásunkat, amely egy nem is annyira kis folyó, a Mur partján van, és a hegyi vasút kanyarog a másik oldalán. A folyón átívelő híd pillérje mellett a folyó szellemének szobra is mutatja, hogy az ittenieknek mennyire fontos a természet: az egész környék olyan szép, rendezett, hogy az ember nem is érti, hogyan tudnak ennyire csodás tájat varázsolni, akik ott élnek. Pedig megcsinálják! Annyira magával ragadott a hely, hogy még aznap délután egy rövidebb, mintegy 90 kilométeres túrácskát szerveztem magamnak. Nagyon nem bántam meg: motoros paradicsom ez, ahogy én láttam, jó minőségű utak, kanyarok, amelyek egyáltalán nem csábítottak a minél nagyobb sebességre, mivel itt a látvány az, amit élvezni kell.

1700 méterre kapaszkodtam fel, találkoztam a hegyi úton tehénkével, nénikével, és a legszebb az volt, hogy senki sem zavarta a másikat. Az idillhez hozzá tartozik, hogy a hegyi kanyargós út elején nagy táblán hirdetik, hogy amennyiben a motorosok túlzottan igénybe veszik a környezetet, akkor kénytelenek lesznek kitiltani őket. Tehát figyelnek ránk! Nem jutott eszembe, hogy őrült módon száguldozzak, mert ez a táj, ezek a szerpentinek nem erre valók.

A szállásra visszatérve élménybeszámolót tartottam, megbeszéltük, a másnapi itinert egy-két üveg Murau sör mellett, majd eltettük magunkat másnapra.

A következő oldalon feljutunk a Großglocknerre. Kicsit hiába…

[ pagebreak ]

Ismerkedés a hegyekkel és a HEGY-gyel

Reggel összeszedtük magunkat, majd a kellemes reggeli után felnyergeltünk. Megbeszéltük, hogy ugyanarra indulunk, amerre tegnap jártam, de olyan opcióban, hogy ahol tetszik, megállunk és fotózunk. Így indultunk el. Az időjárás-előrejelzést hallgatva megállapítottuk, hogy Salzburg felé nem megyünk, mivel ott nagyon esik. A hegyen átérve gyönyörű napsütéses időt köszöntött minket, amely miatt felcsillant a remény, hogy az egyik nem titkolt célunkon, a Großglockneren is hasonló idő van.

Gyors tanácskozás után megfordítottuk motorjainkat, s irányba vettük a HEGY-et! A fizető kapunál leszurkoltuk a belépődíjat és nekivágtunk a kanyargós útnak. Egy pihenőnél megálltunk fényképezni, ahol egy idős német házaspárral is szóba elegyedtünk, régi BMW motorjuk mellett. A rövid, motorbaráti intermezzo után továbbhajtottuk a lovakat, fel a HEGY-re. Mire felértünk, szomorúan tapasztaltuk, hogy a köd olyan gyorsan ereszkedik le, mintha folyó lenne. Fél percen belül nem láttuk a tőlünk mintegy 30 méterre lévő motorokat sem. Persze így a gyönyörű panorámát is csak a kihelyezett fotók alapján próbáltuk magunk elé képzelni.

Tejfehér ködben indultunk tovább, a látótávolság körülbelül 15-20 méter lehetett. Szorosan a felezővonal mentén araszoltunk lefelé. Kis idő múlva elértünk egy alagúthoz, az előtte lévő pihenő természetesen majdnem napfényben fürdött… Megint ellőttünk pár képet, csúszkáltunk a hóban, majd indultunk tovább a HEGY-ről. A másik oldalon megálltunk egy röpke ebédre, amely közben olyan felhőszakadást kaptunk, hogy alig bírtuk a motoroktól elhozni az esőruhát. Az ebéd végeztével tovább indultunk a vizes úton. Sokan mondják, hogy az osztrák fehér aszfalt csúszik… Nos, mi ebből nem sokat tapasztaltunk. Lehet az volt a mázlink, hogy a sok-sok eső tisztára mosta előttünk a hegyi utat, és ezért nem csúszott, pedig nem 50-nel mentünk.

Murau felé az autópályán az egyik alagútban közlekedési baleset volt, mi motorosok, 5,2 kilométernyi autó- és kamionsor mellett haladtunk el. A sor elején megláttuk, hogy még az alagút előtt van egy lehajtó! Nosza, megkérdeztem Marikát (a GPS-t), hogy merre is vezet az a kerülő, amerre meg tudnánk menekülni a több órás várakozástól? Pályáról le, és irány a „kertek alatt,” sok kis falun át vezető, tehéntrágyától és víztől érdekes aszfalton, Murau felé. Szerencsére baleset, és különösebb probléma nélkül visszaértünk a szállásunkra. Természetesen útközben még egyszer elkapott minket az eső, és kb 100 kilométert mentünk benne, úgyhogy szinte mindenünk vizes lett… A szálloda, mivel télen a motorosokat a síelők váltják, rendelkezett fűthető sítárolóval, így a másnapi hazamenetel előtt sikerült megszárítanunk ruháinkat.

Aznap este eldöntöttük, hogy 2011-ben újra megkíséreljük, (immáron nem 3, hanem 4 nap alatt) körbemotorozni a hegyeket, és feljutni napsütésben is a Großglocknerre.

Reggel ismét elköltöttük szerény, ámde annál finomabb reggelinket és előrelátó módon esőruhát húztunk. Elbúcsúztunk szállásadóinktól és a következő viszontlátás reményében útra keltünk. Hazafelé eseménytelenül teltek a kilométerek, gondolatban újra végigmotoroztuk a csodás szerpentineket.

Nem baj, jöhet a következő!!!

A túra teljes képanyaga ezen a linken tekinthető meg.