Legutóbb az első néhány száz kilométer tapasztalatairól számolhattam be. Azóta viszont leketyegett egy teljes tavasz-nyári szezon (sajnos!), én pedig bőven több, mint tízezer kilométert motoroztam a Nolan által nyitottként is teljes értékűnek titulált fejvédőjében. Kipróbálhattam a legnagyobb melegben városban és országúton, robogón, túra- és sportmotoron egyaránt. Lássuk hát, mi tetszett nagyon és mi kevésbé!
Szerencsére a sok-sok kilométer nagy részét optimális, sőt annál is melegebb körülmények között tettem meg. Így bőségesen szereztem tapasztalatot a sisak szellőzésével kapcsolatban. Ezen a téren szinte csak jó benyomásokat szereztem. Amennyiben az első, „hagyományos” kis szellőzőt nyitjuk ki, a légbeömlők remek kialakításának köszönhetően azonnal jól érezhetően áramolni kezd a levegő fejtetőnk körül. Bár erősen hajlamos vagyok a verejtékezésre, már ezzel a szellőzési móddal is tökéletesen éreztem magam 28-30 fok alatti hőmérsékleten. Amikor pedig beköszönt az igazi kánikula – valóban sokat motoroztam 30-35 fokos hőségben is -, csak ki kell nyitnunk a fejtetőn levő két hatalmas füstszínű takarólemezt, és egy új világba csöppenünk! Valóban azt kell mondjam, innentől kezdve egy könnyű kötött sapka viseléséhez hasonló a Nolan, nem is emlékeztet bukósisakra. Sokszor megálltam beszélgetni a napon, és egyszerűen semmi késztetést nem éreztem arra nézve, hogy azonnal letépjem a fejemről a bukót – ahogy azt szoktam minden más sisaknál.
Mindössze két negatívumot tudok említeni a légcserével kapcsolatban. Az egyik nem is szellőzési hiba, csupán a tetőszellőzők zárási mechanikájával kapcsolatos: valami akad belül, és gyakran nagyon nehezen záródik. Néha viselés közben be sem tudom csukni – volt, hogy sikerült erősen beáznom, mert menet közben képtelen voltam becsukni a zárólemezeket. Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy amikor zárva vannak a szellőzők, a vízszigetelésük még hosszú és nagy esőben is tökéletes. A jelenséget egyébként nyilván orvosolni fogjuk: a tél folyamán az Euromotornál megkukkantjuk, mi okozhatja a zárólemezek működési nehézségét.
A másik szellőzési gondot az okozza, ami már az első tesztben sem nyerte el a tetszésemet: a hatalmas plexi ugyanis csak legfelső- vagy legalsó állásban rögzíthető. Így, amennyiben lehajtjuk, hogy védjük szemeinket és arcunkat a bogaraktól, bizony elég csekély szellő éri az arcunkat. Erős napsütés mellett ez, valamint a nagy vizor mögött az üvegház-hatás okán felhevülő levegő sajnos némileg lerontja a remek szellőzést a fejtetőnkön. Természetesen erre is megtaláltam a megoldást: levettem a plexit, helyére feltettem a kis sildet (amelyről eleinte meg voltam győződve, hogy soha nem fogom használni), és napszemüveggel, illetve este sárga „éjjellátóval” kombinálva máris megszűnt a fent ecsetelt jelenség. Az állvédőt természetesen ekkor is bent hagytam, hiszen a sisak elsődleges pozitívuma a nyitott bukókét messze felülmúló arcvédelem, amelyet egy pillanatra sem szerettem volna nélkülözni.
Tökéletes kilátás, immáron páramentesen
Jó ideig komoly gondot okozott a párásodás. Alacsony tempónál már húsz fok körül is azonnal lecsapódott a lélegzet a hatalmas plexi belső oldalán. Ez már a nyári záporok alkalmával is könnyen valóságos vakrepüléssé tudta változtatni a városi motorozást. Azonban még a legmelegebb évszak folyamán megérkezett a várva-várt felmentő sereg, a PIN-LOCK! Amint értesített erről az importőr, az első utam a Lehel útra vezetett, ahol pillanatok alatt felkerült a belső plexidarab, amely a páralecsapódást hivatott megakadályozni. Egy kis fúrás-faragás még következett, ugyanis megpróbáltunk egy új hornyot marni a páragátló oldalába, hogy ne csak a gyári, hanem annál eggyel lejjebb eső pozícióban is rögzíteni tudjam – egyenes üléspozíciójú motoroknál így jobbnak gondoltam a kilátást. Azonban a mindennapi használat során kiderült, hogy tökéletesen csak a gyártó által elgondolt helyre illeszkedik a kis műanyag lap: ahova mi bekényszerítettük, ott nem teljes felületén illeszkedett, így hatása is azonnal megszűnt. Így visszakerült a gyári rögzítési pontra, és azóta is tökéletesen teszi a dolgát.
A Nolan páramentesítője még az „ősi” kivitel, nincs rajta körben szilikon-csík, így légrés sem jön létre a két plexi között. Azonban a műanyagok eltérő anyag-összetétele következtében mégsem csapódik le a legkisebb pára sem a belső pin-lock felületére, hiába araszolunk hosszasan a városban. Eddig 11-12 fokos külső hőfok és eső mellett próbáltam, és a legteljesebb mértékben meg voltam vele elégedve. A nagy plexi védtelen területein vastag páralecsapódás jön létre, azonban a szemünk előtti, bőséges kilátást nyújtó területen tökéletesen tiszta marad az átláthatóság. Nagyobb sebességnél, amint a külső légáramlás megnő, azonnal megszűnik az alsó- és oldalsó területek párásodása is, így például túra közben a tanktáskában levő térkép nyomon követése ismét gyerekjátékká válik. A szilikonmentes megoldás nagy előnye még, hogy az esti forgalomban sokkal kevésbé torzítja a szembe jövő autók fényeit, mint légréssel rendelkező rokonai, amit én nagyon nagy előnyként élek meg.
[ pagebreak ]
Kényelem és szélvédelem
Egy sisaknál értelemszerűen elsődleges jelentőséggel bír, hogy mennyire kényelmes, illetve hosszabb úton milyen zajterhelésnek teszi ki hallószerveinket. Kényelmi szempontból az első próbától kezdve szinte maradéktalanul elégedett voltam a Nolan N43 Air-rel. Eleinte a beépített fülhallgatók közül a jobbos kissé nyomta a fülemet, azonban az Euromotornál megigazították a hangszórót, és a nyomás azonmód meg is szűnt. Innentől kezdve reggeltől estig teljes kényelemben érzem magam.
Az első beszámoló idején még minden alkalommal kivettem az állvédőt, és csak a sisak felvétele után rögzítettem azt a helyére. Rövidesen azonban győzött a lustaságom, és meggyőztem magam: hiszen a zárt bukót is gond nélkül tudjuk fel- és levenni! Onnantól kezdve csak a napokban végrehajtott fotózás során vettem ki az arcunk védelméért felelős fekete kiegészítőt. Valóban minden nehézség nélkül húzom fel a Nolant teljesen összeszerelt állapotban is. Számomra éppen olyan, mint egy zárt sisak, éppen csak jobban szellőzik és sokkal jobban látok ki belőle.
No és a szélvédelem! Ezen a téren sem pozitív, sem negatív értelemben nem emelkedik ki az általam eddig megismert bukók sorából az olasz fejvédő. Próbáltam teljesen meztelen motoron is, egészen 200-as tempóig – természetesen itt volt a legkisebb a zajszintje. Mintegy 180-ig semmilyen turbulencia nem zavarta meg a száguldást, onnan kezdett el az állvédő alatt betolakodni a szél. Persze kuporoghattam volna jobban is a motoron, akkor nyilván tovább feszegethettem volna a határokat, én azonban bőségesen elégedett voltam a tapasztaltakkal. A nagyobb plexivel szerelt túramotorokon, amennyiben a motor szélterelőjének formázása nem volt tökéletes, a turbulenciák okozta szélzajjal sajnos a Nolan sem tudott mit kezdeni. Azonban ha visszagondolok a Schubert C3 tesztemre, még jól emlékszem, hogy egy elrontott szélvédő bizony a világ legcsendesebb sisakját is elviselhetetlenül zajossá tudja tenni…
Nehéz fiú!
Amikor először pillantottam meg az N43-ast, azonnal szimpatikussá vált a hátulján található felirat: 1220 gramm. Ilyen könnyű bukóm soha nem volt – gondoltam. Igaz, voltak alatta feliratok, hogy mennyi még az állvédő, a gigantikus plexi, valamint egyéb kiegészítők tömegei. Az N-Com rendszer és a bluetooth-technológia súlya pedig fel sincs sehol tüntetve. Több barátom is „De hiszen ez nehéz!” mondattal nyugtázta, amikor elsőként kézbe vette fejvédőmet. Így aztán éltem a lehetőséggel, amikor a közelmúltban egy irodában postai levélmérleggel találkoztam: gyorsan „lemázsáltam” Nolanomat. Az eredmény még engem is meglepett: pontosan fél kilóval mutatott többet a digitális kijelző, mint a felirat a sisak hátulján. Az nyilván csupán a héj, a bélés és a beépített napszemüveg tömegét jelenti.
Mindezzel együtt soha, egyetlen pillanatra sem okozott gondot a sisak tömege. Volt már ennél nehezebb bukóm is, viselés közben az sem zavart. A Nolannal a fejelemen is gond nélkül tudok egész nap a városban futkosni, vagy éppen hosszabb túrákat tenni. Szokás kérdése…
[ pagebreak ]
Telefonálni jó!
A hatalmas, remek kilátást garantáló plexi az arc védelmével kombinálva, valamint a remek szellőzés a Nolan bukósisakjai közül az N43 Air privilégiuma, az N-Com kommunikációs rendszer azonban mindegyikükhöz elérhető. Ez pedig egy újabb terület, ahol a legteljesebb mértékben meg vagyok elégedve az olasz fejfedővel.
Sajnos csak ezzel az egy N-Com-os sisakkal rendelkezem, így az utassal való csacsogás terén nem tudtam tapasztalatokra szert tenni. Egyszer még ki fogom próbálni, a bluetoothos rádiós rendszerrel egyetemben – akkor a teljes motoros kommunikációs csomag vezeték nélkül megoldhatóvá válna. Addig is napi szinten tesztelem a telefonálás, és hosszabb utakon – városban nem – a zenehallgatási funkcióit.
Tapasztalataim lenyűgözőek. A sisak a bekapcsolást követően azonnal összekapcsolódik a párosított telefonommal, a hívásokat a telefon menüjének beállítása után értelemszerűen egy csöngés után fel is veszi. A hangminőség így, hosszas tesztelés után is tökéletesnek bizonyult. A hívó fél a legritkább esetben jön rá magától, hogy éppen motorozás közben ért el. Természetesen sem városi-, sem országúti forgalomban nem a balesetmegelőzés iskolapéldája a bukósisakból telefonálás, hiszen elvonja a figyelmünket és nyújtja a reakcióidőnket. Azonban míg régen a megállás után gyakran számos visszahívással múlattam az időmet, most mindezt lebonyolítom menet közben. Természetesen ekkor lassabban, és nagyobb odafigyeléssel kell közlekedni, de összességében – tapasztalataim alapján – nagyon megéri.
A zenehallgatás hosszabb távon is valóban hifi minőségben fut: a telefon MP3-lejátszójáról érkező zene folyamatosan kristálytiszta, sztereó hangzásban szól a sisakban. Az akksi jobban bírja, mint a telefonom, hiszen a sisak eddig soha nem merült le nap közben, míg a Nokiát bizony tölteni kell menet közben, ha egész nap szól róla a zene. Töltéskijelző nincs a Nolanon, így nem tudom, mikorra adná fel az áramforrás. Amikor városban használom, és csak telefonálok róla, rendszeresen három napot is kibír – az akkumulátor merülését beszélgetés közben halk pittyegéssel jelzi. Otthon aztán a sisak nyakpárnája alá rejtett, és menet közben észrevehetetlen töltőkábelre dugva a fali trafó csatlakozóját, az éjjeli pihenés alatt regenerálható az áramforrás. Hosszabb útra indulóknak pedig elérhető szivargyújtós töltési lehetőség is.
Az idő vasfoga…
Bő fél év és bő tízezer kilométer. Természetesen ennyi idő alatt nem szabad elhasználódni egy sisaknak, azonban a konstrukciós hibák, gyenge pontok már kiderülnek. Az N43 Air ezen a téren sem muzsikál átlag alatt: az egyetlen hely, ahol a használat látszik, az állvédő. A plexi kinyitásakor ujjam hozzáér a tömítéshez, így az a közelmúltban középen elkezdett felszakadni. No meg a már említett tetőszellőző-záródás, ez azonban nem az idővel, hanem a konstrukcióval állhat összefüggésben.
Mindent egybevetve azonban egy alapos tisztítást követően – amely eltüntette a bogarakat a héjról – teljesen újszerű a bukó megjelenése, ahogy azt a mellékelt képek egytől egyig mutatják. Vigyáztam rá, egyszer sem ejtettem le, valamint minden esetben nagy odafigyeléssel takarítottam a plexit, így sehol, de tényleg sehol nem jelent meg egyetlen karc sem rajta. Egy alapos béléstisztítást követően véleményem szerint szinte újként lehetne továbbadni – azonban ez eszemben sincs!
A teszt írásakor a reggeli 10-12 fokokban már kezdett fázni az arcom, így be is szereztem egy jó nyakmelegítős maszkot. A nagyobbik tetőszellőző immáron csukva van, jöhet az ősz és a tél! A következő cikkemben minden bizonnyal nem a szellőzésé lesz a főszerep. Akkor azonban beszámolok a további tapasztalatokról: milyen a plexi és maga a sisak igazi hidegben, mennyire fúj alá a jeges szél, valamint a kékfogas rendszer akkumulátorának élettartamára is lassan fény derül. Összegezve tehát eddig bevált a Nolan 2009-es újdonsága, azonban nyúzzuk tovább!
Elolvasom
