Közös szálak La Grande Nation-nal

Thumbnail
Közös szálak La Grande Nation-nal

Közös szálak La Grande Nation-nal

2013. február 14. - - Hír / Érdekességek Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EU közlekedési miniszterei a Közlekedési Tanács ülésén a múlt évben a komoly ellenállás hatására már elvetették az évenként műszaki vizsgáztatásra irányuló kezdeményezést, most azonban Franciaországban magyar szelek fújnak: szembemennek az Unióval.

Átlagos francia csúcsforgalmi pillanatképPárizs motor-fóbiás polgármestere, Bernard Delanoe nyomás alá helyezte a francia kormányt, hogy az uniós döntés ellenére vezessék be az évenkénti műszaki felülvizsgálatot. Ezen lépésével az államférfi már most kihívta maga ellen a sorsot, hiszen a baguette sehogy nem mutat olyan jól, mint egy nagyköbcentis robogó kosarából kilógva, és még melegen, a sorok között cikázva. Ehhez a franciák úgy tűnik, nagyon ragaszkodnak, azonban fővárosuk első embere a tömegközlekedést preferálja, és mivel a kiélezett árversenyben más ésszerű módot nem talált az egyéni közlekedés ellehetetlenítésére helyezte a hangsúlyt. Még múlt hónapban lezártatta az egyik legforgalmasabb gyorsforgalmi utat (Rive Gauche) és sétálóutca került a helyére, majd a Párizsi körgyűrű megengedett legnagyobb sebességét szándékozik az eddigi 80-ról 70 kilométer/órára korlátozni, továbbá programon van a tíz évesnél idősebb motorkerékpárok belvárosból való kitiltása is.

Hazánkban ő még simán átmegy a vizsgán...Mindezen lépések a környezetvédelem megóvásának apropóján, vagy inkább azzal takarózva kerülnek terítékre a fények városában.
Magyarország egyelőre egyedi és különös helyzetben van, mivel számos egyedi azonosító jelzéssel el nem látott jármű közlekedik többé-kevésbé útjainkon, illetve a műszaki vizsgáztatás az elmúlt évek visszatérő szigorításainak ellenére nem üti meg azt a szintet, hogy bártan kijelenthessük: egy érvényes műszaki vizsgával rendelkező járműre, hogy az biztonságos és környezetbarát lenne.

A nagyrobogó a legésszerűbb városi alternatíva - szerintünkFentiekből következik, hogy kis országunkban is rezeg a léc, eddigi tapasztalataim alapján váltig állítom, hogy ha az unióban létezik be nem tartható és ésszerűtlen szabályozás, akkor azt mi majd átvesszük, és a biztonság kedvéért megfejeljük még egy kicsit. Bízzunk benne, hogy oldalunkat kevés politikus olvassa. Ámen.